Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

unitáriusokat is) és azoknak minden pártfogóit, mint valóságos eretnekeket es a boldogságos Szűz ellenségeit 0 felsége, mint katholikus feje­delem fej és jószágvesztésre büntetni méltóztas­sék®. Es »a lutheránusok (kálvinisták és unitá­riusok) az országból kiirtassanak ós bárki által szabadon elfogattassanak ós megégettessenekcc. Nó ne vegyék tőlünk rossz néven, ha erre közreműködni egyátalán semmi kedvünk se volt! A tisztelgés alkalmával a hercegprímás a többek közt ezt mondá, »Tónyleg nehéz időket élünk. A nyugat felől jövő egészségtelen áramlat már Magyarországot is eltölti. . . Jelenünk szo­morú s a jövő sem vigasztaló. Ezért különösen szüksége van az anyaszentegyháznak a katholi­kus írók ós a katholikus sajtó munkásainak tol­lára, a melylyel a népet fölvilágosítsák, megóv­ják ós helyes irányba vezessékcc. Nyugat felől jövő egészségtelen áramlat! Mit értsünk alatta? A liberalizmust, a socialismust, vagy az antisemitismust ? A prímásnak, úgy lát­szik, mindegy, akármit ért rajta az olvasó. Sőt ha nem csalódunk, arra számított egyenesen, hogy egyik ezt, a másik azt fogja alatta érteni s így senki se lesz, a ki egyenesen találva érez­hetné magát s megneheztelhetne. Nos hát ón a socialismussal kezet fogó antisemitismust értem alatta. De azt már nem hiszem, hogy a Pázmány­egyesület is ezt értené és felvenné ellene a harcot! Sajnosan nélkülözzük a primási nyilatkozat­ban a világosságot. Igaz, hogy nehéz a helyzete. De olyan előkelő helyen mégis önérzettel, egye­nesen, határozottan állást kell foglalni! Az ilyen se hus, se hal nyilatkozat nem illik olyan magas állású férfi szájába, ha nem szólt is a délről jövő (a minek a Rómában oly kedves jezsuiták a zászlóhordozói) kozmopolita áramlatról, de azt már meglehetett várni tőle, hogy óvja az új egyesületet az antisemitismussal való kacérko­dástól, még inkább annak egyenes támogatásá­tól s az alsó papságot is a minden igazságot arculcsapó, hazug izgatástól. Lett volna rá bő­séges oka. Hisz köztudomású, hogy az ország nyugoti és északnyugoti részében mily nemtelen fegyverekkel harcoltak a római papok ós fizetett újságíróik. Igen derék dolog, hogy Szmialovszky országgyűlési képviselő, mint katholikus (ámde nem római!) ember érdemlegesen megrótta e tisztességtelen harci modort az országgyűlésen, gr. Károlyi István pedig programmbeszóclóben. Lett volna alkalma a prímásnak is óvni a róm. kath. újságírókat a túlzástól, a tisztességtelen fegyverektől; de nem tette. Sőt ködös sóhajtozá­sával a r. kath írók és újságírók által eddig köve­tett irányt helyeselte, felbátorította. Azzal, hogy »különösen hangsúlyozta, hogy vezércsillaguk mindig az igazság legyencc. Ám ez Magyarország közjavára mit se ér. Hisz az igazság az ő szemükben minden, a mit ama római makacs annak tart; viszont az elidegenít­hetetlen, ős emberi jog is igazságtalanság, ha a római érdeket legalább látszólag sérti. Ezt pedig sérti minden, a mi akadályozza, hogy a pápa egy személyben egyházi ós világi legfőbb úr legyen. Innen van, hogy a pápák sohase tartották be­fejezettnek a köztük s egyes államok közt létre­jött, fennálló viszonyt. Nekik mindig, de mindig több kellett, mint a mit kaptak. Még akkor se voltak elégedettek, mikor intézkedően nyúltak be az államok ügyeibe; mikor megfosztották a tróntól a nekik nem tetsző uralkodót s trónra emelték kedvelt emberüket. Tudják ezt ma már az államok, legjobban a r. katholikus államok; tudják az uralkodók is. így érthető csak, hogy a ravasz telhetetlenséget lépten-nyomon eluta­sítják. De az azért nem szűnik meg alkalmat­lankodni. Ha nem fenyegethet, hát kegyes sóhaj­tásokkal ostromolja a tisztán még mindig nem látó népet. Hű csatlósai a jezsuiták, kik a leg­finomabb ravaszsággal behizelgik magukat az úri családokba. »Folyton csaholó nyájőrei az elszánt katholikus lapok« (Religio, 1896. 46. sz.). Vaszarynak tetszenek e folyton csaholó nyájőrök, mert biztosította a Pázmány-egyesületet, hogy »ő ott lesz velük mindenütt, erkölcsileg ós anya­gilag egyaránt s mindenkor számíthat rá az egyesület«. E kijelentés hatása alatt írja a Re­ligio: »el vagyunk tökélve, hogy az új pogányság elveit nem recipiáljuk, az elkeresztyénteleneclés­ben rejlő elfajulást a nemzet szivében gyökeret verni nem engedjük. Nem engedjük, hogy az istentelenség írott törvénye a nemzet vérébe men­jen át, szokásává váljék«. A hazafias főpap be­szédének ily gyújtó hatása volt a Religióra. mely pedig nem is tartozik a legmeggondatlanabb és legvéresebb szájú pápás lapok közé. Ne szóljunk most a Magyar Államról, az Alkotmányról, a Lepsényi Magyar Néplapjáról s a vidéki, tisztán heccekből élő obseurus lapok­ról, ezeknek bódító, mérgező hatásáról, hanem lássuk, hogy népies irataik hogyan oktatják vilá­gosítják a népet; hogyan munkálják a haza belső békéjére oly szükséges polgári egyetértést. Itt van előttem egy 1890-ben a Szent-István-Társulat által kiadott füzet. Címe: »Mit izen a római pápa minden katholikus embernek ?« Olvassunk el egy pár izenetet. »Nincs rendjón, mikor törvényt ír­nak arra, hogy a kath. fél más vallású házas­társa kedvéért gyermekét a más, hamis hitnek adja oda! Te, édes atyámfia, ilyen törvényekre semmit ne adj 1<í . . . Megesik, hogy a világi tör-

Next

/
Thumbnails
Contents