Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-13 / 50. szám

végett. Ezen összejövetelükről első ízben az idén adtak ki tudósítást. A tudósítás szerint az egyik előadást dr. Kaftan berlini theol. tanár tartotta. »Az evangeliumi hit viszonya a Logos tanhoz « címmel, a másikat Harnaclc szintén berlini theol. tanár, ki »A protestantismus jelen állapotáról* beszélt. Kaftan abból indult ki, hogy a Logos-tanban levő vallásos motívumok fentartása az egyház ökumenikus voltának megőrzése végett a modern theologiának is feladata, s azon kérdésre igyekszik feleletet adni, hogy e tan tartalmát miképen lehetne a mai világnézlet szerint megállapítani. Nézete szerint — tekintve azt, hogy annak idejében a Logos-tan az akkori világ egyetemes világnézletét fejezte ki, ma pedig megfelelő egyetemes világnézlet nincs — leghelyesebb e tan sarktételét az isteni Logos-emberré lett a Jézus Krisztusban így formulázni: »A személyes Isten a Jézus Krisztusban öltött történelmi alakot«. Harnack arra utalt, hogy a mai protestantismus útban van arra felé, a hol újabb, de erőtelen katbolicismussá válik. Ennek tünetei a theologia elvilágiasodása és az egyházi orgánumokban észlelhető pápás jellegű tünetek, p. o a theologia megvetése, a hitvallások hangsúlyozása, az agenda túlbecsülése, római kath. szólamok s elnevezések p. o. főpásztor stb. végre a virágzó egyleti élet, a mi különben örvendetes dolog. A theologia elvilágiasodásnak Ritschi állotta útját, ki két tételével a vallás valódi lényegét biztosan kimutatta, t. i. 1. A vallás a szívnek az Isten iránt való bizalomban nyilvánuló állandó hangulata ; 2. s hogy a protestantismusban az Istenben való bizalom a legegyszerűbb és legmesterkéletlenebb morállal a legbensőbben van egybeolvadva és összekötve. Mindkét előadás, de különösen a Harnacké éles támadásokat vont maga után. A »Reichsbote« reámutatott arra. hogy mennyire üres és absolute tartalmatlan a Harnack «vallás*-a s vele együtt »morál«-ja is. A theologia és egyház elvilágiasítására szolgáló amaz üdvtények, melyeket Harnack a protestantismusban a romanismus útegyengetőjének tart, annyira lényeges alkatrészeit képezik a keresztyénségnek, hogy nélkülök keresztyénségről beszélni sem lehet. A brandenburgi tartományzsinat okt. 22—23. tartott ülésében szintén felelt Kaftánnak és Harnacknak. Határozati javaslatában kijelenté, hogy elvárja az egyházi kormánytól, hogy jövőre az államkormánynyal szemben nagyobb mértékben fogja érvényesíteni befolyását, és a theol. fakultások tanári székeit oly egyénekkel fogja betöltetni, kik az egyház hitelvei alapján állanak. A jelenlevő Kaftan hiába ajánlott egy színtelen határozati javaslatot, mely holmi váradalmaknak adott volna kifejezést a tanároknak egyháziassága és kötelességérzetével szemben, a zsinat 94 szóval 30 ellenében a fentebbi értelemben határozott. A két fontos érdek ellentétét kiegyenlíteni sehogy sem sikerült. Nem is oly kis dolog ez. Egyik oldalon a tudományos kutatás szabadsága, másikon az egyház positiv alapjai állnak előtérben. A két érdek csak úgy egyenlíthető ki, ha az egyház jövendő munkásait oly férfiak nevelnék, kik ép oly barátai a tudományos vizsgálódásnak, mint a positiv ker. hitnek; kiknek ép úgy szivükön fekszik a tudomány előbbvitele, mint a hit építése. A theol. tanárnak nemcsak »a tudományt tovább vinni*, hanem az egyházat is előbbre kell vinnie. Ezek a németországi modernek is elismerik, hogy a mai, positiv alapokon építő egyház munkássága folytán élet szállott a holt orthodoxia és sivár rationalismus által gondosan praeparált csontvázakba, de azért az evangelium barátait ^elvtelen s félszeg theologiai irány importálóinak* tartják s mert ezek nem hajlandók a bibliai alapokat feladva az evangéliumot Baur és Ritschi decoctumaival helyettesíteni, azért fennen hangoztatják, hogy »azon újabb irányzat, mely az egyházi élet fellendítésére irányzottá működését, nagyon is reá szorul a modern theologia szellemében való korrekciókra*. Pedig hát helyesebben tenné a modern theologia szellemének minden barátja, ha nem a »korrekciókat* tartaná egyetlen feladatának, hanem kezét munkára vetné s eredménynyel bizonyítaná be, hogy a modern theologia szellemében működő, az egyházi élet fellendítését célzó »újabb* vagy legújabb* irányzat többet ér el, mint az evangéliumra építő positiv theologiai irányzat. Csakhogy könnyebb a »korrekciót« végezni, mint akár csak korrekcióra érdemes eredményt is felmutatni. De hát tehet arról a köszörűkő, hogy ő csak élesíteni tud, de vágni már nem. Azért a ki vágni akar, ne legyen köszörűkővé. A ki dolgozik, ha kicsi, ha nagy is az eredmény, de eredményt produkál; a ki pedig csak kritizál, annak sorsa elébb-utóbb a terméketlen fügefáéval lesz egyenlő. Egyik túlzás a másikat szüli. Ha a modern theologia szelleme csak gáncsolni valót talál a positiv theologia híveinek munkáiban s a fődolog a szemében a positiv eredmények eszközének, a Jézus Krisztusról szóló evangéliumnak lerombolása: ne csodálkozzék senki a másik túlzáson, hogy az egyházukért dolgozó férfiak a hatalom szavához fordulnak a tudomány fegyverei helyett. Ez nagyon helytelen eszköz, bár ez is célra vezet, mint a példák bizonyítják; De nincs is rá szükség, mert az egyház tana meg áll ma is szilárdul a biblia alapján, míg a modern theologiát csak az Isten ama rendelkezése tartja fenn, hogy minden holnapból elvégre ma és a mából tegnap leszen. így aztán szabadon lehet a régit elvetni s az újra azt mondani, hogy ez »a mai hittudat«. Bizony, ha egy nap egy esztendeig tartana, nem hiszem, hogy akármelyik modern theologus kitudná mutatni a sokféle > hittudat« közül, hogy melyik a mai. p—f. IRODALOM. ** Az unitárius szószék cím alatt Simó János sepsikőrispataki lelkész szerkesztésében csinos kiállítású, testes kötetű egyházi beszédgyűjtemény jelent meg, melyet Magyarország ezeréves fennállásának emlékére az unitárius lelkészek írtak. A gyűjteményt ismertetni fogjuk. Most