Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

pedig oly illusióra, mely alkalmas arra, hogy gondolkodásunkban és cselekvésünkben az ethikai rugókat kiölje. Felosztásában és eszmemenetében lényegesen eltér Siebecktől Weiss legjobb tanítványa, Seydel Rudolf hátrahagyott műve: »Religionsphilosophie ím Umriss. Mit historisch-kritischer Einleitung über die Religionsphilosophie seit Kant*. E könyv szintén Freiburgban látott napvilágot 1893-ban s 396 lapon két részt ölel fel: a történelemkritikai részt és a tulajdonképeni vallásbölcseletet. Az első rész öt fejezete: 1. A vallás lényegének egyoldalú meghatározásai: (a tulajdonképeni vallásbölcselem fogalma és történeti kezdete: Kant. Schleiermacher, Fichte, Hegel, Schelling). 2. A vallás mint a psychikai életformák összefogása (Schleiermacher, Fries, Hase, Nitsch, Krause. Baeder, R. Roth, F. Schwarz, Weisse). 3. Az újabb ismeretelméleti ellenvetések befolyása (Schweizer, Pfleiderer, Biederman, Lipsius.). 4. Az ismeretelméleti skepsis, szövetségben a gyakorlati és utilisztikus korszellemmel (Ritschl, Harmann, Kafton, Bender). 5. Ellenhatások s legújabb jelenségek (Hartmann, Reuwenhoff, Vathe, Teichmüller, Dorner, Punjer). Mint látnivaló, Seydel a történet anyagát nem anynyira időrendi, mint tárgyi szempontok szerint osztja be, s különösen feltűnik éles hangja Hartmann megítélésénél. A vallásphilosophiát nem úgy fogja föl, mint Ziegler Theobald után sokan, a ki tulajdonkép csak valláspsychologiájáról akar tudni, s hideg közönynyel áll szembe az egyes vallások tartalmával, úgy hogy nézőpontja voltaképen kizárja a vallások egyenkénti értékelését vagy egy emelkedő fejlődésmenet föltételezését. Ehhez képest a második rész címe is így hangzik: a szabad istenfiúság (Gotteskindschaft) vallása, mint a vallásos feladatok és végcélok philosophiai vizsgálatának eredménye. Bevezetése a vallásphilosophia fogalmi meghatározását és sorozatát tartalmazza, azután a hitről, mint a megismerés útjáról szól, a bölcselkedés és tapasztalás mellett, majd a kijelentés fogalmának kritikájával foglalkozik. Az első főrész tárgya a valláseszmény általános fogalma, és pedig előbb részleteivel együtt önmagában, azután az ellenkező erőkkel való küzdelmében, végre egyenkénti kiágazásaiban. A második főrész: a vallásos hittan, a hit és kétely fejtegetésen kezdi, hogy aztán első fejezetében Isten létezésére és lényegére, s általa biztosított üdvözülésünkre térjen át. De ez a fejezet maga is három alcímre oszlik, melyek közül egyik a föltétlen létezéséről, vagyis az Isten bizonyítékairól szól, a második az istenfogalom konkretizálására való átmenet után a föltétlent metafizikailag, mint mindenhatóságot vizsgálja, a harmadik pedig ugyanezt ethikailag, mint megváltási akaratot. Most a második fejezet a világot az üdvösségeszményhez való viszonyában mutatja föl, vagyis a theodiceát fejti ki, elvetve a rossznak az emberi elmeszabadságra vagy a sátánra való dualisztikus visszavezetését s az igazi theodiceát alapítva meg. Harmadik főrészében Seydel munkája egy vallási aesthetika rendszerét állítja fel, s ennek viszonyát a vallásos hittanhoz és ethikához s feladatait. Kapcsolatos ezzel Isten aesthetikai (érzelmi) felfogása és ábrázolása, s ép úgy az istenellenes aesthetikai felfogása és ábrázolása körül kifejtett beható tanulmánya. A vallási ethika képezi a negyedik főrészt, három szempontból fogva föl, mint a hit érdekében való cselekvést, az üdvösség érdekében való cselekvést, s a mások vallási élete érdekében, szeretetből való cselekvést. Ennyi a száraz schemája Seydel könyvének, melyből a keresztyén tanítás hasznos és gondolatokban gazdag tájékoztatót nyert. — i. KÖNYVISMERTETÉS. Új Óramutató. Szerkesztette Szabó Aladár, a > Hajnal* szerkesztője. Budapest, Hornyánszky Viktor könyvnyomdája 1896. 148 lap. Ára 50 kr. A tiszta jövedelem a »Hajnal* belmissziói alap növelésére fordíttatik. Forró hitéletvágynak forró megnyilatkozása : ez az Új Óramutató. Hibáznánk, ha másképen fognók fel. Vannak tévedései, túlzásai sőt túlkapásai is, mint azokat később felmutatom: de buzgalma nem demeteri buzgalom s kegyessége nem efraimi kegyesség; íróinak s különösen a szerkesztőnek az a Pál lebeg lelke előtt, az az Istenszerető ember, ki tesz, vesz, ír, dolgozik, prédikál, egvik helyről a másikra megy, hogy elmondja mindenütt: lélekben forrók lévén, az Úrnak szolgáljatok (Róm. XII. 11.). Válogatás nélkül készen megcselekedni mindeneket, valamelyek Isten előtt kellemetesek, és az ő dicsőségére, magának az embernek s másoknak az idvességére szolgálnak: erre serkent minden szava pásztorokat, tanítókat és világiakat, azt akarván, mint az öreg Tormássy János mondotta több mint 100 évvel ezelőtt, hogy »idvességünk dolgában ne legyünk olyanok, mint liliomok, melyek nem fonnak és nem dolgoznak*. S e célból egy csomó munkát mutat fel s ajánl a buzgó pártolásra. Valamennyi munka közt a belmisszió emelkedik ki s viszi a vezérfonalat; az egész könyv ezért van írva; azért, hogy ezt megismertesse, igazolja s megkedveltesse s legyőzze az ez ellen még mutatkozó ellenszenvet. Legkiválóbb s legserényebb embereit gyűjti össze e végre, hogy kimutassák e munkának szükséges voltát és feltárják áldásos hatását. Megjegyzem, hogy az eszme felfogásában különbség van az írók közt. Erős Lajos püspökladányi lelkész nem ért többet a belmissziói munka alatt, mint hogy tegye meg minden lelkész, minden presbyterium a keresztyén pillantropikus mozgalmak terén a maga kötelességét s akkor készen van a belmisszió; a szerkesztő pedig belmiszsziói munka alatt bizonyos egyleti tevékenységet gondol egy evangeliumi belmisszió-egylet vezetése alatt, melynek felállítására egy 100000 frtnyi alapot szeretne összegyűjteni; s ügy látszik, hogy a többi írók többé-kevésbé a szerkesztő felé hajlanak, főkép azok, kik külföldön is megfordultak. Lássuk mindenekelőtt a dolog célját, úgy a mint azt az egyes írók előadják, azután annak eszközeit, úgy