Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és lap tulajdonos SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési Ara i Félévre: 4, frt 50 kr / egéss érr« : • /Vt. Egyes szám ára 90 íw. A lelkészi gyámintézetek történetéhez. A mily örömmel üdvözölte ev. ref. lelkészi karunk az országos lelkészi gyámintézet megalakulását, ép oly fájdalommal nélkülözte azt a múltban; a mennyi könyet felszárítani hivatott, ugyanannyi hullott addig, míg ez működését megkezelheti. Hiszen a könyek mennyisége nemcsak a sírók számától) hanem igen sokat függ a fájdalom, a nyomor nagyságától is. Ismerjük mindnyájan a múltból, hogy a »papin arasz tás« miatt egy lelkész sem volt biztos abban, hogy a jövő évre lesz-e kenyere magának és családjának. Protestáns egyházunk három első századában a j)vacantia« mindig, mint valami kísértet nyomta a lelkészek lelkét, nem magokért csupán: sokkal inkább övéik miatt. De ott volt a másik ijesztő róm is: az »örök vacantia«, a melyből már e földre nézve nincs ekklézsiába való vocatio. Mi lesz akkor az árván maradt gyermekekkel, a támasz nélkül maradt lelkészi özvegygyei! A kisebb bajon, a »vacantia« nyavalyáján a XVIII. század végén s a XIX, század elején segített a korszellem, a vezetők bölcsessége, vagy az uralkodók érdeke. A nagyobb bajt a keresztyén könyörülő szeretet mindjárt a reformáció elején belátta s megteremtette némi segélyül az özvegyek ós árvák részére a »csonka óvet« és a ))kegyévet«. Tehát egy fél vagy szinte esetleg másfél évig is gondoskodott a támasznélküli családról, kötelességévé tevén a »collegák«-nak, hogy az egyház ügyeit ez időre az elhunyt helyett lássák el. (Az első — általam ismert — intézkedés a zólyomi 12. kánon 1592-ből.) Majd a komjáthii kánonok a külön, ideiglenes segélyezésnek is módját akarják ejteni. (III, 66.) Természetesen mindkét segélyezési mód nagyon tökéletlen volt ós ennek tudata nagyban közremunkált arra, hogy a lelkész inkább a S3i ját, mint az Úr szőlőjében forgolódott, inkább a cationica portióba, mint a hallgatói lelkébe hintegette a magvakat. Belátták végre a XVIII. század végén, hogy e bajon segíteni kell. Az egyház érdeke kívánta ezt. A munkaképtelen és alkalmatlan lelkészek az egyházközség jövőjét csak veszélyeztetik, valamint a családjuk jövőjét bizonytalanságban látó lelkészek e miatt egyházunkat, a reájok bízatott nyájat könnyen elhanyagolják. És mind e bajok orvoslására ott állott előttük a külföld példája : a lelkészek nyugdíjazása és az özvegyek és árvák állandó segélyezése. így aztán a budai és pesti zsinatok 1791-ben egyórtelemmel megállapodtak abban, hogy felállítják a »deficiensekc( kasszáját. A budai 115, kánon elrendeli, hogy: »A kellő vagyon nélkül szűkölködő és a közsegélyre magukat érdemetlenné nem tett »elerőtlenedett« lelkészek és tanítók, ezek özvegyei és árváinak segélyezésére szolgáló alap összehozása végett minden egyes lelkész ós tanító 100 Rh forinton felül levő jövedelemtől évenként 2V2

°/o-ot adózzon ; az egyházak ugyanannyit, mint a lelkészek ; az új lelkészek azonban e fizetéstől két évig mentesek legyenek. Önkéntes adományokat tenni ez alap számára szabad. A lelkészek, valamint a tanítók és egyházak, továbbá az önkéntes adományokból folyó pénzek évenként egyházmegyénként, az egyházlátogatások alkalmával összegyűjtetve az egyházkerülethez szolgáltatandók be; ezek kamatoztatják ós határozzák meg, hogy kinek mennyi adattassék segélyül. Minden egyes lelkész jövedelmének biztos összege pedig az egyházkerületek által minden egyházban összeirattassókcc. A pesti zsinat rendelkezése (P. V. can. 8.), mely majdnem szórói-szóra megegyezik a budai 115. kánonnal, annyiban tér el attól, hogy úgy az egyházi hivatalnokokra, mint az egyházakra csak V!2

°IQ évi járandóságot, tehát összesen a belhivatalnoki jövedelem 3 °/o-át rója ki.