Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-22 / 47. szám

vedni, már pedig szegény árvaságra özvegységre maradott édes anyámasszonynál is kelletik gondolkoznom. Vegyen hát tiszt, atyám uram engemet az enyimekkel együtt atyai szivére, tiszt, atyám uramat pedig az Isten vegye magához annak idejében örök dicsőségre. Ámen. Vagyok Anno 1763 die 30 maji Kajászó Szentpéteren alázatos engedelmes szolgája Sailói Sámuel, m. k. Földváry László, váchartyáni lelkész. NEKROLOG. Orbán József. 1818—1896. A magyar protestáns tanárságnak, s közelebbről a sárospataki főiskola tanári karának köztiszteletben álló Nesztora hunyta le szemeit e hó 4-én, érdemekben és tapasztalatokban gazdag élet után. Meghalt Orbán József, a sárospataki főiskolának 30 hosszú esztendőn át, előbb gimnáziumi, majd akadémiai tanára, jól megérdemlett nyugalomba vonulásának 6-ik évében. Érdemekben gazdag életpálya után szólította magához az Úr, mert igazi hivatottsággal végzett tanáriságának teljes 43 éve alatt mindvégig a legnagyobb hűséggel, iegkitartóbb odaadással szolgálta úgy Miskolcon, mint különösen Sárospatakon e jeles tanintézeteinknek, s általában hazai közoktatásügyünknek mindenek felett való érdekeit; de élete gazdag volt tapasztalatokban is, mert hosszú tanári munkálkodásának kezdete zavaros, háborgós időkbe nyúlik vissza, s e tisztes szép idő alatt mintegy a szemei előtt látta végbemenni a sok hányattatás és megpróbáltatások leviharzása után, tanügyünk újabb, dicsőségesebb korszakának kifejlődését. Az ő könnyed, élvezetes nyelvezetével megírt önéletrajzában, mely tanári pályájának negyven éves örömünnepe alkalmából jelent meg, e nemesen, hivatása iránt soha nem szűnő lelkesedésben eltöltött életnek hűséges képe tárul elénk. Nem állhatom meg, hogy ebből az önéletrajzból ide ne iktassak néhány sort, mely Orbán József életének perspektívája. Atyja, ki máskülönben eléggé képzett és felvilágosodott ember volt, erővel az iparos pályára akarta adni fiát, testvéreinek és egy ifjúkori hű barátjának minden kérelme és intése ellenére. Ezekről szólván, a következő eseményt jegyezte fel: »Egy véletlen álom határozott életem jövő sorsa felett. Élénk képzeletű gyermek voltam; egykor azt álmodtam, hogy az utolsó ítélet eljött. Észak és kelet felé már ég, föld tűzben állott, a nap arca tüzes láng volt s közelgett az égő láng felénk. Én egy tanulótársammal a templom elé futottam, hogy e csodát jobban láthassam. Ekkor megjelent fölöttünk a levegőben Jézus, keresztre feszítve, szelíd, mosolygó arccal, s tanulótársamnak pengőkarikákat, nekem pedig könyveket hányt le a levegőből, melyek a templom előtt levő homokban elmerültek s mi onnan kiástuk. Gyönge idegzetű gyermek voltam. A félelem és öröm hatása alatt egészen megizzadtam. Atyám észrevette izgatottságomat s felébresztett. Ah, kedves atyám mondám neki, be kár volt, hogy felébresztett, igen szép álmom volt; s elmondottam neki különös álmomat. Ő nem szólt semmit álmomra, de észrevettem, hogy komolyan gondolkozóvá lett, s néhány nap múlva egy könyvet adott kezembe, az úgynevezett Budi-mentát, ezen szókkal: »Fiam, ha ezt a könyvet megtanulod egy év alatt, Patakra küldelek!* Életsorsom felett a kocka el volt vetve, s magamra bízva, hogy válaszszak*. íme, egy epizód egy igazán nemes lélek történetéből. És az ifjú Orbán jól választott. A Rudimentát kitűnően megtanulta a megszabott idő alatt, úgy hogy a fia álma révén jobb útra tért gondolkozású atya nem késett őt 1830-ban a sárospataki főiskola anyakönyvébe beíratni. Tanulói pályáját aztán mindvégig Sárospatakon folytatta, lankadatlan szorgalommal és igyekezettel, mígnem 1847-ben a főiskola széniora lett, 1848-ban pedig Pesten a Jókai, Petőfi és Vasváry elnöklete alatt tartott és vezetett ifjúsági mozgalmakban aktiv részt vett. Szíve, lelke jó sokáig a papi pálya felé húzott, de aztán, 1848-ban miskolci tanárrá hivatván meg, itt a tanári pálya áldásthozó munkálkodását nagyon megszerette s ezentúl teljesen ennek javára szentelte minden idejét, összes erejét. Áz 1861-diki, szántói egyházkerületi közgyűlésen sárospataki gimnáziumi tanárrá, 1862-ben pedig akadémiai professzorrá választatott, kedvező tért nyervén ennek folytán élete kitűzött céljának megvalósítására és nagy tudásának megfelelő körben való érvényesítésére. Akadémiai tanszékén, mint az egyetemes európai jogtörténet és a magyar alkotmány- és jogtörténet nyilvános rendes tanára, a magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventjének póttagja, a sárospataki m. kir. állami tanítóképezde igazgatótanácsának tagja, 1891. október haváig hirdette az ő mindvégig lelkes és tisztelő hallgatóság előtt a szaktudományának igazságait, míg végre is, az agg korával járó gyengélkedések miatt kénytelen volt az őt méltán megillető, s általa teljesen kiérdemelt nyugalmaztatást igénybe venni. Ez alkalomból az azon évi közigazgatói jelentés az alábbi szavakkal emlékezik meg a főiskolai tanári kar e kiváló tagjának nyugalomba vonulásáról : »A hű munkás és fáradhatatlan tudós, a ki 43 évet töltött a tanári pályán s ebből 30 évet sárospataki főiskolánkban, beléfáradva annyi hányattatások közt forgó pályája viszontagságos küzdelmeibe, érezve az öreg korral járó gyengeségeket, 73-ik életévében nyugalomra kívánkozott. Az egyházkerület, méltányolva soknemü és kiváló érdemeit, melyeket egyházunk és iskolánk szolgálatában szerzett, évenkénti 1000 forint nyugdíjjal mentette fel hivatala terhei alól*.