Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-22 / 47. szám

telen utáról: az, az ő álnokságában hal meg. de te a te lelkedet megmentetted« (Ezek. III, 19.). Rajta kell azonban lennünk, hogy tervünk sikerüljön. Természetes, hogy e gyógyító munka s gyógyulási folyamat csak ritkán a pillanat müve. Biztos kezekkel, biztos tervekkel csak hosszas előkészítő munka után dolgozhatunk. Nem szabad visszariadnunk a nehézségektől, nem még ama lelketlenségektől sem, melyekkel e processus a vegyes házasfelekre jár. Jobb előbb átesniök annak kellemetlenségein, mint egész éltükön át érezniök azokat. Négy pontban szólhatok a gyógyszerekről s azok alkalmazásáról. Törekedjünk mindenek felett minél mélyre hatóbb, minél tartalmasabb, minél evangeliumszerübb igehirdetésre. Óvakodjunk mindenek felett a túlhajtott prot. Iiberalismustól. Azt értem ez alatt, hogy ne vigyük szabadelvüségünket a katbedrákban ez után annyira, mint eddig tettük akkor, mikor saját hitünkről a templomi szószékben magunk elismertük, hogy a mi vallásunk nem a legtökéletesebb vallás, a mi hitünk nem a legtökéletesebb hit. Igen, áll ez absolut értelemben, mert hisz mi van az emberek között, a mi tökéletes ? Relatíve azonban nem! Igenis, relatíve az összes meglévő hitrendszerek között a mi hitünk, a mi vallásunk a legtökéletesebb, olyan, a melynél jobb, szentebb, felségesebb, dicsőbb, igazabb még e világnak nem adatott. S ha így beszélünk, akkor feltétlen liberalismusunkat majd nem érti, s magyarázza félre a nép ; akkor majd konvertálását nem indokolja ama naiv és gyenge észjárással, hogy minden vallás egyforma; egyik hit olyan, mint a másik s mindenik kebelén egyformán lehet üdvözölni! Ki nem látja be, hogy nagy ellenfelünk kezeiben híveinek megtartására leghatalmasabb eszközök épen azok az örökös dicsérő, soha meg nem szűnő hangzatos szólamok, melyeket saját hitük, vallásuk magasztalására szünet nélkül zengenek. Minden absolut igazság magas a nrpnek; minden túlhajtott szabadelvűség árt neki s a legnagyobb igazságokat is csak »cum grano salis* veheti be s emésztheti meg. S a magyar nép szabadságszeretetére ha nem feltétlenül áll is Kolonics érsek híres mondása, hogy a magyar nép: »jugi inpatiens, libertatis incapax« valljuk be azonban, hogy így szólván, nem is egészen tévedett. Korlátok, határok között tudja megemészteni a nép még az igét is s fordítani valóban lelke javára. Nem! Ne vigyük túlságba liberalismusunkat s maradjunk meg a hasznos középúton egyházunk javára! És hogy valóban jó orvos legyen, gyakorolja a kálvinista pap lelkiismeretesen a belmissziót. Legyen: ^minden mindenekben*. Gyakorolja annak minden ágát. Ha népe talán ma az egyikre ráunt, vegye elő másik részét. Ha egyik oldalát e munkájának meg nem értené, vegye elő a másikat. Terjeszsze a vallásos iratokat. Tartson összejöveteleket, felolvasásokat. Tanítsa az iskolában a hittant, vezesse a konfirmándusok oktatását. Kezdje meg az evangéliumi élő szeretet látható, jótékony munkáját. Gyakorolja s tanítsa népét is gyakorolni, sőt gyakoroltassa vele a könyörülő szeretet műveit. Alapítson kór-, szegény-, árva házakat; alapítson közművelődési, betegsegélyző, iszákosságtól óvó, Thabitha-, Lorántffy Zsuzsánna- és ifjúsági egyesületeket úgy, a mint lehet s annyiban, a mennyiben az adott viszonyok megengedik, de tegyen valamit, necsak beszéljen. Hitünk necsak a levegőben elhangzó imában, énekben, predikálásban s annak hallgatásában, de életünkben és híveink életében is nyilvánuljon. Sziveink érzelmeit, lelkünk meggyőződéseit vigyük át az életbe az adott viszonyok között a lehető legnagyobbb mértékben Vonja munkakörébe a világi elemet, a nőket is: mondja nekik bizonyíthassa be életükkel, evangelizáló munkájukkal, hogy íme ti is: »választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok'. Akkor, ha majd látja az a nép, hogy az evangeliumi szeretet művei a mi egyházunkban is virágozhatnak; ha meggyőződik róla, hogy a mi hitünk megbecsülhetetlen s minden más felett kimérhetetlen magasan álló benső lelki tartalmának milyen müvek felelnek meg; hogy még a könyörületnek ezen művei is a mi tökéletesebb hitrendszerünknek megfelelően a pápás egyházéinál mennyivel különb s mennyivel gazdagabb lelki és anyagi javak megszerzésére képesítenek: akkor nem hihetem, hogy akadjon ember, ki tőlünk elkivánkozzék; akkor nem hihetem, hogy épen a vegyesházasságok útján egyházunk lélekszáma benső lelki tartalomban s külső népszaporulatban is boldogabb jövő s biztosabb gyarapodás előtt ne álljon. Ne mulaszszuk el mindenek felett, hogy házasságra lépő hitfeleinkkel, kivált a vegyesházasságra lépőkkel, kivétel nélkül szóba ne álljunk már csak azért is, hogy megelőzzük a pápista papot. Mivel az új házassági törvény szerint az egyházi hirdetés nem kötelező, annak többé semmi joghatálya nincs, tapasztalatom, hogy úgy a nép, mint a lelkészek közül sokan hajlandók azt elmulasztani. Pedig ez valóban kipótolhatatlan, helyrehozhatatlan tévedés épen most, mikor, ha sikerül minden esetleg születhető gyermeket egyházunk részére biztosítanunk, a leendő szülőknek erről szóló s közjegyző előtt kötött egyességét még a polgári kötés előtt kell az állami anyakönyvvezetőnek bejegyzés végett felmutatniok. Előttem nem jelenhetnek meg úgy vegyesházasságra lépendő felek, hogy meg ne kisértsem minden születendő gyermeküket velük egyházunk részére biztosíttatni. Csupán szerény nézetem kézzelfogható indokolásául említem fel, hogy ezt tenni legszentebb kötelességünk, mert ez a munkánk nem hiába való. Hódíthatnak tőlünk a pápás atyafiak, de hogy ily módon mi is hódíthatunk : az is bizonyos. Nem egy r. kath. vőlegényt s menyasszonyt sikerült megnyernem egyházunk részére. Még azt is kérem tőlük ilyenkor, hogy mutassák fel, hozzák be az egyházunk javára kötött közjegyzői megegyezést. S nem egy volt a kezemben, mely e téren való kötelességtudásomnak egyetlen méltó jutalma lőn. Míg e felolvasást írtam, addig is egyik esetben egy kath. vőlegényt sikerült megnyernem. Igaz, hogy ugyanezen idő alatt két intelligens menyasszony s egy vőlegény a nép köréből, minden jó igyekezetem mellett is, elhagyta egyházunkat. Én pedig