Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-15 / 46. szám

vizsgálatkor mily megható gyermekistentiszteleteket tart­hatunk. Csak az a fő, hogy mind eme foglalkozásainkat ne afféle mellékfoglalkozásoknak nézzük s ne mellékkere­setnek tekintsük. Székácsról tudjuk, hogy nagy sikereinek egyik kul­csa abban állott, hogy e társadalmi funkciókra kiváló nagy súlyt fektetett s azt önzetlen szolgálatkészséggel párosí­totta. Bár — különösen eleinte — szerény fizetése mellett, jövedelmének minden fillérére szüksége volt, sze­gényebb híveinek s pedig nemcsak a legszegényebbeknek, mégis díj nélkül szolgált minden alkalommal. Igaz, hogy gyakran lettem nevettség tárgyává — írja ő maga — mert midőn oly szegényhez mentem temetni, kinek a stó­lát elengedtem, 4—5 bérkocsit s mindenféle temetkezési pompát találtam. Erre telt; velem pedig elhitették, hogy földhöz ragadt szegények. De én erre azt feleltem, az az ő dolguk; ha lelkükre veszik, hogy csaljanak, végezzenek lelkök ismeretével. Én inkább megcsalatom magamat száz­szor, hogysem egyszer terheljem lelkemet könyörtelenség vádjával. Ezt mindenki tudta, — és sietett megjegyezni — nem volt oka ezt megbánni anyagilag sem; mert a mit a szegényeknél vesztett — ha ez veszteségnek mondható — a gazdagok azt bőven és fölösen kipótolták. Aztán meg a szegények sem oly hálátlanok, mint sokan hiszik. Sok szegény — folytatja Székács — ha jobb karba jutott, eljött hozzám és hálás szívvel fizette meg, a mit egykor elengedtem neki. Egy ízben a vasútról szálltam le s két vasúti szolga összerözzent podgyászom felett; s az egyik erősen követelte, hogy ezt a málhát ő viszi. A másiknak fülébe súgott, ez engedett; az ember viszi málhámat, bér­kocsit hív, s midőn díját akartam neki átadni, nem fogadta el, hanem azt mondta : Tisztelendő atyám, már csak 1 frt 50 krral tartozom, a többit leszolgáltam*. Nem emléke­zem — mondék — hogy ön nekem adósom volna«. »Annál jobban tudom én«, volt a válasza. S bizonyos az, hogy ily eljárás, ily önzetlen szol­gálatkészség mellett, a mint Székács sokat nyert s egész családokkal szaporította a magyar ev. egyház híveit, úgy mi is hasonlóképen sokat nyerünk, ha példáját követni fogjuk. Társadalmi tevékenységünknek negyedik ága az iskolai felügyelet. Felügyeletről szólok, mert míg saját taní­tóink vannak, addig nekünk nem szükséges az iskolában tanítani. De annyival szükségesebb felügyelni a tekintet­ben, hogy tanítóink Krisztus nevének címe alatt vájjon Krisztus szellemében tanítanak-e? Mert Krisztus szellemé­ben tanítani annyit tesz, mint híven és alaposan s élveze­tesen tanítani, s a szigort a jóakarattal s a tekintélyt a finom bánásmóddal egyesíteni. Erre terjeszszük ki fő figyel­münket. S ezen kívül még egy dologra. Mily nemesen felfogott hivatás — mondja Győry Vilmos Székácsról írt emlékirataiban — midőn a falusi lelkész kiterjeszti figyel­mét a szerény körben felmerült azon kiváló növendé­kekre, kiket az isteni adomány, a fényes szellemi tehet­ség alkalmasokká tenne a legszebb pályára, a legelőnyösebb emelkedésre; míg ha gyámolítás nélkül maradnak, rende­sen az anyagi körülmények szigorúsága folytán, előlük minden emelkedés elzáródik s ők nyomtalanul enyésznek el a nagy tömegben. Pedig különösen magyar népünknél, mely oly ritka szép észtehetséggel van megáldva Istentől általában, hány meg hány alak merül fel a falusi szük iskolákban is, kiknek homlokán a géniusz sugára tündö­köl, mely hivatva lenne fényét egykor nagy messzire ki­árasztani ; míg, fájdalom, vagy észre nem véve, mert kel­lően meg nem figyeltük, vagy ideje korán nem gyámolítva, mert kellően nem vettük fel gondjukat, minden hatás nél­kül vesznek el a mindennapiság alaktalan homályában ! Ritkulnak papi soraink? Húzódoznak manapság már a palástok viselésétől ? Tekintsünk be iskoláinkba. Vannak ott, a kik örömmel jönnek; vannak ott, kik örömmel veszik vállaikra egykor a palástot, csak mondjuk nekik: jer, kövess engemet. És ti alma máterek, kedves ápolt kertjei egyhá­zunknak, fogadjátok be őket s tápláljátok az Isten nevé­ben, hogy megáldjon titeket az Úr kezeiteknek munkáiban. A ki italt ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítványnak nevében: bizony mondom nek­tek, nem veszti el annak jutalmát (Mát. X. 42.). Ezek azok, a miket én legsürgősebb dolognak tar­tok. Sokat mondtam ; de az egésznek veleje ez: non multa, sed multum. Legelőbb is kevesen legyünk hívek: hiszen megígérte a Krisztus: többre bízatunk azután. Amen. Péczel. György László. KÜLFÖLD. Keresztyének-e az .unitáriusok? Ezt kérdést vetette föl a Christian World f. évi októ­ber 15-iki számában. Mint a nevezett lap mondja, éret­lenség és illetlenség lenne részéről, hacsak úgy ötletből tette volna fel ezt a kérdést. Mert voltaképen az utóbbi hónapok alatt minden egyebek felett ez a kérdés foglal­koztatta az angol unitáriusokat. Okot ' adott pedig reá a londoni és délkeleti unitárius egyházkör. Ugyanis lelkészi vizsgálatra jelentkezett Voysey lelkészjelölt, a most emlí­tett egyházi hatóság vizsgáló bizottsága előtt.f A bizottság ki is állította számára bizonyítványt, hogy a jelölt »kiváló személyes tulajdonokkal bír és fölöttébb alkalmas a lel­készi teendők végzésére*. Jóllehet Voysey a vizsga folya­mán kijelenté a bizottság előtt, hogy »ő nem keresztyén és mint lelkész sem fogja vallani a keresztyénséget*-. Ebből az esetből igen éles és kemény vita támadt. A bizottság két tagja tiltakozott az ily alapon kiállított lelkészképesítés ellen. Az egyik Spear Róbert The Cristian Life (a ker. Élet) című lapjában erősen harcolt az unitarismus keresz­tyén volta mellett, míg az egyházi testület hivatalos lapja The Inquier (a vizsgálódó) a bizottság és a korlátlan theologiai szabad vizsgálódás mellett tört lándsát. Az ügy a mult hó 13-án Brightonban tartott közgyűlés elé került, 92*

Next

/
Thumbnails
Contents