Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-02 / 5. szám

de azt hiszem, a cél elérhető más eszközökkel is és ha elérhető: úgy nem szabad az exkluzív államosítás álláspontjára helyezkedni. Elérhető az iskola beléletének perfekciójával és pedig, ha pl a tankönyvek, a tanterv, a tanrendszer, továbbá a tanítók elleni fegyelmi eljárás tekintetében bizonyos, az eddiginél hatályosabb garanciákat állítunk fel. Ezek igen fontos elemei az iskola életének arra, hogy az állam ingerenciáját, a mennyire az állam szuverénitása szempontjából szükséges, itt az autonómiák tiszteletben tartása mellett érvényesíthesse. Mert egész nyíltan kimondom, majd csaknem a mindennapi gyakorlatomból, egyes fegyelmi ügyek elintézésénél látom, hogy az államellenes üzelmek miatt a fegyelmi elj aras módosítása határozottan szükségessé vált, mert az egyházi főhatóságok egy része az államellenes üzelmek miatti fegyelmi eljárást nem kezeli azzal a szigorral és az állam nagy egyetemes érdekei által követelt helyes érzékkel, melylyel azt kezelni kellene, tehát ebből a szempontból, pl. az államellenes üzelmek miatti fegyelmi elj aras revicleálása szempontjából nagyon üdvös és hathatós intézkedéseket lehet tenni. Hogy még tüzetesebb legyen nyilatkozatom, igen röviden ismétlem álláspontomat, mely abban foglalható össze, hogy az államosítást, mint exkluzív szervezési elvet a jelen kabinet nem fogadhatja el, ellenben a fokozatos államosítási rendszer híve, sőt annak nagyobb mérvben való keresztülvitelét is a föntebb bővebben kifejtett tárgyi indokokból szükségesnek tartja. De pusztán erre a célra nem szükséges törvényhozási intézkedés. Az 1868-iki XXXVIII. t.-c. 80. §-a megadja a módot, hogy állami iskolák állíttassanak, csak a szükséges eszközöket kell a kormány rendelkezésére adni és azt hiszem, hogy a mennyire az állam pénzügyi helyzete megengedi, a törvényhozás e tekintetben nem is fukarkodik. Megmondom még azt is, hogy igenis államosítunk ott, a hol nincs iskola, tehát az iskolázatlan helyeken, oly községekben, hol a magyarság kisebbségben és mintegy az amalgamáció veszélyének van kitéve, továbbá ott, hol a felekezet és község nem képesek a terheket viselni. Továbbá nagyon jónak és helyesnek tartom azt a zisztemát, elvet, mely 1893-iki törvényünkben jut kifejezésre, tudniillik a dotáció, a segélyezés rendszerét, a felekezeti iskolák tanítói illetményeinek kiegészítését. Mert ezzel határozottan már nagy tért foglalunk el és a hivatkozott törvény a kellő állami ingerenciát biztosítja. A revíziónál végre gondoskodni kell arról, hogy ne lehessen az iskola nemzetiségi izgalmaknak a fészke, ne lehessen olyan, a mi a magyar állameszmének árt. És ezt, bocsánatot kérek, nem a kizárólagos államosítással, de rendelkezésünkre álló más eszközökkel is elérhetjük. « Ezek a miniszter nagyérdekű nyilatkozatai, melyekkel mi magunk részéről elvileg teljesen egyetértünk. Régen és több izben kifejtettük Lapunknak e kérdésben való álláspontját, legutóbb 1894-ben, mikor b. Eötvös L. rövid életű miniszterségét üdvözöltük s mikor nem sokkal azután a debreceni tanítógyűléseken, még a ref. tanítók gyűlésében is, nagy garral az egész napisajtó zajos helyeslése mellett proklamálták az általános államosítás elvét. Akkor ezt írtuk : »Mi a tanügy teljes államosítását teljességgel nem tudnánk javasolni. Nemcsak a felekezeti érzékenység szempontjából, nemcsak az óriási finánciális nehézségek miatt, hanem elvi szempontból is ellene vagyunk a közoktatás teljes államosításának. Hadd legyen meg a tanítás és nevelés terén is a szabad verseny! Hadd maradjon a nép az ő vallásfelekezetének iskolai nevelése, vallás erkölcsi irányzása alatt. Az állami iskola felekezetnélküli színtelenségét a nép valláserkölcsi élete, mondhatnám, a népélet ethikai tartalma sínli meg. A csaknem kizárólag állami francia népnevelés erőtlenebb, erkölcsileg lazább, mint a felekezeti színezetű, vegyes angol nevelés. Nálunk is a jól felszerelt s jól vezetett egyházi népiskola intenzivebb s a nép lelkületének és szükségeinek megfelelőbb nevelést ad, mint az állami, melyben a leggondosabb vezetés mellett is hiányzik az egységes vallás-erkölcsi szellem, a jellemképző erőteljes lélek« (Prot. Lap, 1894. évf., 467. 1.). Ezt írtuk az Eötvös-Pulszky kormányzat kezdetén, 1894. július 26-án. Mikor meg ugyanazon év augusztusában a tanítók országos bizottságának és a református ref. tanítóegyesületnek debreceni gyűlései kimondták a népiskolák ós az összes népoktatási intézetek teljes mértékben való államosítását: ezzel az elvi deklaracióval szemben következőleg formu 1 áztuk ál 1 áspontunkat: »A népoktatási törvények keletkezése óta (1868) mindig azt hirdettük: Nem az a fő, hogy állami-e, felekezeti-e az iskola, hanem az, hogy jó-e az iskola? megfelel-e nemzeti, paedagogiai és vallás-erkölcsi szempontból a jó iskola köve-