Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-26 / 4. szám

»Otthon«-nak, melyet legnagyobb részben svájci nevelő­nők vesznek igénybe, mult évi bevétele 7289 frt 40 kr. volt, a kiadása ugyanannyi. A bevételek tag- és ellátási­dijakról, hazai és külföldi adományokból stb. kerültek ki. mihez Svájc egyes kantonaiból 892 frt 29 krral, Magyar­ország 755 frttal járult. Az Otthon egyesületnek elnöke Grladischefsky Károly német ref. lelkész, ki ezt a köz­hasznú és jótékony intézetet már is szép virágzásra s a hazai előkelő családok előtt jó hírnévre emelte. A magyar néprajzi társaságban folyó hó 18-án Sebestyén Gyula dr. érdekes előadást tartott Damasekröl az állítólagos magyar Istenről. Damaseket először Székely István 1558-iki világkrónikája említi meg s innen átment Heltai és Pető krónikáiba is. Mindenütt a Csaba testa­mentumával szerepel együtt. A tudósok (már Cordines óta) gyanús szemmel nézték e két adalékot, melynek a régi kútfőkben semmi nyoma. De akadtak hivők is, a kik kö­zött Ipolyi úgy vélekedett, hogy Damasek szkitha emlék s rokon a szkithák Neptunával, Thamimasadesé- vei Sebes­tyén dr. kimutatta, hogy Csaba testamentuma Bonfinius latin szövegének félreértéséből támadt. Damasek pedig nem egyéb, mint amaz író, Damas személy nevének és az ek kctő szócskának téves összeolvasztása. GYÁSZ ROVAT. f Búzás Pál, a debreceni kollégium jogtanára e hó 16-án hunyt el, s benne a főiskola egy tudományosan képzett, kötelességszerető tanárát veszítette el. Születelt 1821-ben Debrecenben, ott végezte tanulmányait is, mely után 1845-ben a jogakadémia politikai tanszékére válasz­tották meg. Mielőtt székét elfoglalta volna, külföldi egye­temekre ment, honnan 1849-ben jött vissza. Az egyház­kerület a főiskola levéltárnokává is megválasztotta. Utóbbi időben annyira elgyengült, hogy évről-évre helyettesíteni kellett, mígnem a halál felmentette attól, a mitől legjobban félt, a nyugalombalépéstől. Temetése e hó 18-án nagy részvét közt történt. Koporsója felett Dicsöffy József mon­dott igen szép imát. A sírnál pedig Sas Béla akadémiai igazgató búcsúzott el megható módon az elköltözött kar­társtól. Három gyermeke: Pál, Miklós, Erzsike, egy uno­kája és egy mostoha leánya gyászolja halálát, miről a család és a kollégium tanárkara adott ki gyászjelentést. Béke hamvaira! f Scháfer Nándor, Debrecen egyik leggazdagabb polgára e hó 17-én hunyt el 81. éves korában. Scháfer hajdan Porosz-Sziléziának Altstadt nevű városából ván­dorolt be, mint péklegény Magyarországba és most 81 éves korában, mint gazdag ember halt meg. Pár százezer frtot érő vagyonát egyházának, a debreceni luth. egyháznak hagyományozta. Az egyház nagy jóltevőjét maga Zelenka Pál püspök temette e hó 20-án. A sírnál Materny Lajos, debreceni lelkész vett búcsút tőle. Áldás emlékére! f Bészler Jánosné szül. Medgyaszay Zsófia e hó ll.-ép 74 éves korában hunyt el Debrecenben. Példás hitves, szerető édes anya, vallásos lelkületű s minden szépre, jóra fogékony szivű nő volt. Derék gyermekeket nevelt az egyháznak. Egyik fia Imre, sámsoni ev. ref. lelkész, Anna leánya Csiky Lajos, debreceni ev. reform, theol. tanár neje, másik leánya Kiss Bertalan kéri ev. ref. lelkész neje volt, de korán elköltözött az életből. A megboldogultat testvéri kapocs fűzte a ref. egyház nagy emlékű püspökének, Révész Bálintnak özvegyéhez. Ma­radjon a hű nő és anya emléke áldásban! KÜLÖNFÉLÉK. * A népies valláserkölcsi iratok terjesztése tárgyában f. hó 14-én Kolozsvárott az ev. ref. theologiai fakultás tanácstermében a kolozsvári ref. tanítók és tanító­nők, valamint a helybeli lelkészek Szász Gerő és Herepei Gergely, igen népes értekezletet tartottak, a melyet Szász Domokos püspök úr hívott össze. Miután azonban neki hivatalos ügyben Budapestre kellett utaznia, a tárgyalás vezetésével Kenessey Béla igazgatót bízta meg, a ki ki­fejtvén a valláserkölcsi iratok terjesztésének fontosságát reámutatott, hogy e téren a tanítók minő rendkívül fontos belmissziói munkát végezhetnek. Az egyes népies irato­kat: »Koszorú*, »Kis Tükör*, »Téli Újság*. >Árvaházi Naptár* stb. dr. Kecskeméthy István ismertette behatólag. Az értekezlet egyhangúlag elhatározta, hogy a terjesztés munkájában mindannyian részt vesznek és pedig akként, hogy a theol. fakultáson dr. Kecskeméthy István kezelése alatt tartassék ez iratokból egy főraktár s innét vitetnek el a szükséghez képest az egyes iskolák igazgatói és tan­vezető tanítói terjesztés végett példányokat. Az értekezlet örömmel hallotta, hogy Szentgyörgyi József a külmagyar­utcai népiskola igazgatója már a mult évben is sikerrel próbálkozott meg ily iratok terjesztésével. A jelen voltak amaz óhajukat is kifejezték, hogy jövőre minél gyakrab­ban tartassanak ily értekezletek. — Az Úr áldása legyen a szép kezdeten! Magyarok az Egyesült-Államokban. Honfitársaink Amerikába kivándorlása, köztudomásúlag, újabb időben nagy mérveket öltött, Thirring Gusztáv az Akadémiában tartott felolvasásában az Egyesült-Államok hivatalos adatai alap­ján a kivándorlásról következőket közli. A hivatalos ada­tok a magyarok kivándorlását 1861-ig vezetik vissza, de az első tíz év alatt a kivándorlók összes száma csak 488-ra rúgott. Később növekedik e szám, de a tömeges kivándor­lás csak 1880-ban indult meg, a mely év óta évenként 8—10 ezer magyar költözik ki. 1892-ben pedig 32,683-ra emelkedett a számuk. A kivándorlók nagyobbrészt mun­kások. 1874-től 1892-ig kivándorolt több mint 200 ezer magyar közül 5175 iparos, 2963 kereskedő, 2874 bányász, 5512 földműves, 4451 cseléd és 105,621 munkás és nap­számos volt. Az Egyesült-Államoknak 1870-ben még csak 3737 magyar születésű lakója volt, 1880-ban már 11,526 és 1890-ben 62,435. Honfitársaink leginkább a keleti álla­mokban telepednek le; így a Pennsylvaniában 24 901, New-York-ban 15,598, Ohio-ban 5431, New-Jersey-ben 3211, Illinois-ban 3126 magyar lakott 1892-ben. A városok közül New-Yorkban 12,222, Clevelandban 3210, Chichagó­ban 1818, Philadelphiában 1354, Pittsburgban 794, Brook­tyuban 663 magyar lakott a kilencvenes évek elején, most persze sokkal több. Magyar református gyülekezeteink van­nak: New-Yorkban, Clevelandban, Pittsburgban, Mount-Carmelben, South-Norwalkban stb. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BU1 lAPEBTRN.

Next

/
Thumbnails
Contents