Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

sági könyvet tudnak ós szoktak évenként közrebocsátani. íme, hogy konkrét példával bizonyítsak, a Traktátus-Társaság a mult évben 50 ezernél jóval több magyar nyelvű vallásos népiratkát, a M. P. Irodalmi Társaság közel 50 ezer példány Koszorú-füzetet, a Hornyánszky-cég 8—10 ezer példány vallásos könyvet, sőt a Prot. Árvaházi Naptárból mintegy 20 ezer példányt adott el. Ezek az adatok, ha magukban véve nem valami fényesek is, mert előrehaladottabb keresztyén országokban a mi protestánsainkkal egyenlő számú lakosság között 10—20 annyi vallásos irat és könyv szokott elkelni; de azt kétségtelenül bizonyítják, hogy a korábbi sivár és meddő idők helyére termékenyebb esztendők kezdenek lépni, s hogy a vallásos sajtó hazánkban is kezd jelentőségre emelkedni. De midőn ezt az örvendetes tényt konstatáljuk, ne felejtkezzünk el azokról a munkásokról, kiknek Isten után ezt az irodalmi lenclülést első sokban köszönhetjük. Ezek, t. olvasó, a protestáns papság, a protestáns lelkészek. Ok, csaknem kizárólag ők e hazában az egyházi lapok írói, olvasói és előfizetői; ők, csaknem kizárólag ők a theologiai, egyházi, áhítatossági munkák szerzői, olvasói, vásárlói; ők, első sorban ők a népies valláserkölcsi lapok és könyvek írói és terjesztői. Mindazok, kik a mi egyházi irodalmi viszonyainkkal ismerősök, kénytelenek elismerni, hogy a protestáns papság legnagyobb része az egyházi irodalom szellemi és anyagi felvirágoztatására manapság bámulatos erőfeszítést tesz és példás áldozatot hoz. Neki köszönhetjük, hogy egyházi lapjaink élnek, hogy van Irodalmi Társaságunk s hogy vallásos lapjaink és irataink a nép körében, most már ezrekre menő példányokban, kezdenek forogni. De ez az eddigi siker csak kezdete az igazi irodalmi sikernek; csak bevezetője a ránk váró későbbi tevékenységnek. Ertjük az irodalmi munkásságnak azt az ágát, melyet az irodalom terjesztésének nevezhetnénk. E tekintetben még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Népünk még csak egyes helyeken, csak az irodalom-terjesztő pásztorok községeiben van bevonva az irodalompártolás, az olvasás és szerzés munkájába. A nagy többség, a nép zöme, kivált a nagy, a nálunk úgy nevezett »fényes« gyülekezetekben, alig-alig vásárol vallásos könyvet. Ily helyeken még sok munka vár a lelkipásztorokra. Még kevésbbé állunk jól e tekintetben a műveltebb egyháztagoknál. Itt valósággal elszomorító a helyzet, Ha szétnézünk egyházi lapjaink előfizetői, vallásos kiadványaink megrendelői között, még azok neveit sem találjuk az irodalompártolók között, kiket egyházi tisztségre, gondnokságra és tanácsbiróságra emelt a közbizalom. A Hegedűs Sándorok, Szilassy Aladárok, kik évenként százakat áldoznak vallásos könyvekre, valóságos fehér hollók a közönyösök seregében. A budapesti, közel hetven tagú »fényes« presbyteriumból csak 5—6 járat egyházi lapot, a még »fényesebb(c debreceniből és hódmezővásárhelyiből még annyi se. Vannak egyházmegyei gondnokok, sőt egyházkerületi gondnokok is találkoznak, kik csak híréből, vagy még úgy sem ismerik egyházi lapjainkat, folyóiratainkat és legnevezetesebb egyházi kiadványainkat. Ezért van aztán, hogy gyűléseinken annyi üres beszéd és ötletszerű felszólalás hangzik el, melyek felett sokszor difficile est satíram non scribere. Lelkészeinknek, különösen kormányzó papjainknak hivatása az, hogy egyházunk művelt világi tagjait, főként a szerepvivő, tisztséget viselő tagokat meggyőzzék a felől, hogy az egyházi közélet is megköveteli az ügyek és kérdések irodalmi ismeretét; hogy az egyházi életben való helyes forgolódásnak egyik feltétele az egyházi irodalom ismerete, pártolása; hogy az egyházi élet virágzása az irodalom virágzása, erőteljessége és gazdagsága nélkül erkölcsi lehetetlenség; hogy az evangelium tanítása szerint mindnyájan »királyi papsága, szent nép vagyunk, kikre az egyház a maga irodalmi életének és intézményeinek támogatásában is számot tart. Mert egyházi irodalmat teremteni és fentartani a protestáns papság szűkös anyagi viszonyainál fogva egymaga szintúgy nem képes, mint egyházat fentartani és fejleszteni. Csak ott erős a protestantismus, a hol a hitbuzgó és művelt papságot áldozatkész világi elem támogatja úgy a szellemiekben, mint az anyagiakban. A XVI. század fent kiemelt irodalmi virágzását is a lelkészi és világi elem egyesített ereje hozta létre, mikor a lelkész hitét és tudományát, a földesúr a maga anyagi erejét vitte az Úr oltárára áldozatul. Ila azt akarjuk, hogy egyházunk a XVI. századbeli szellemi virágzásra emelkedjék: fogjunk kezet lelkészek és világiak. Csak a két elem szellemi és anyagi erejének egyesítésével lehet nagy dolgot művelni az anyaszentegyházban. Ha a világi elem nem sajnálja a maga anyagi erejét: akkor a protestáns pap az irodalomban ismét azzá lehet, a mi a XVI. században volt; százankint fognak előállani az egyházi irodalom apostolai gyanánt s az evangelium kiapadhatlan isteni forrásából újjászülő és nemesítő erőket árasztanak nemcsak az egyház valláserkölcsi életére, hanem a nemzet kulturájára és általános irodalmára is. Az ébredés, az eszmélés előjelei mutatkoznak: legyünk rajta, hogy igazi emelkedés és megizmosodás fejlődjék belőlök. Szöts Farkas.