Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-06 / 36. szám

562 minden tagja legyen öntudatos, élő és munkás tag. Hát a régi határok megbontása ez? Nem, hanem ez a keresztyénsógnek évszázadok, évezredek által megszentelt ideálja! Ezt a szent ideált minél jobban megközelíteni: ez az evangeliumi szövetség célja. Ezt a szövetséget szívvel, lélekkel támogatni tehát minden jóravaló keresztyén embernek elengedhetetlen kötelessége. Mert ezt támogatni annyi, mint a Krisztus ügyét előbbre vinni, mint a Krisztus munkatársává lenni. Hiszen nincs egyéb célja ennek a szövetségnek, mint a Krisztus munkáját e földön folytatni, az evangeliumi alapokon álló egyházakat felvirágoztatni. És ámbár ez olyan világos, hogy semmi magyarázatot nem igényel, mi még sem csodálkozunk azon, hogy sokan bizonyos tartózkodással, sőt gyűlölettel nézik ezt a szövetséget. Hiszen igaz, hogy még a legelfogultabb ember is könynyen beláthatja, hogy itt nem a régi határ megbontásáról van szó ; de tagadhatatlanul mégis valami — legalább előttünk — új dologról, az új dologtól pedig, kivált ha az új munkával is jár, minden élő lény a priori idegenkedik. Érthető hát a tartózkodás, bár semmi alapja nincs is. Épen azért újból is szeretettel kérjük mindazokat, a kik eddig tartózkodó álláspontot foglaltak el, hogy fontolják meg jól a dolgot, s álljanak a Krisztus zászlaja alá harcosokul, munkásokul. Hiszen minden jó gondolkodású embernek látnia kell, hogy valamit tennünk kell szótmálló egyházunk összetartására. Hiszen látjuk, hogy a strucc-politika nem vezetett sikerre, sem a zsinat, sem a domesztika, sem a konvent nem rántott ki bennünket a sárból, sem az egyházi vagyon elmés összeírása nem szüntette meg koldus nyomorúságunkat, hát mi van még hátra, mikor már minden emberileg elgondolhatót megkisérlettünk ? Hátra van még az istenileg elgondolható, a mihez leghamarább kellett volna folyamodnunk: az evangelium. Tessék csak utána nézni egyházunk történetében, majd méltóztatnak meglátni, hogy semmi újat nem tud már senki elgondolni, a mit egyházunk felvirágoztatasára meg nem kísérlettek, vagy legalább fel nem említettek, kivéve azt a régi történetei mely mindig új marad: az evangéliumot. Hát próbáljuk meg végre-valahára ezt az utolsó, ezt az egyetlen eszközt! Hát hiszen mind szép ez, de vigyázni kell, baj lesz belőle! Már mint az evangeliumi szövetségből. Ez a tartózkodók jelszava. De hát miért lesz baj ? Erre már nehéz a felelet. A mi onnan van, hogy tényleg nem lehet a legnagyobb fantáziával sem kigondolni valami olyan bajt, a mit az ev. szövetség rejtene magában. Ez oly kérdés, melyre még a költői fantázia sem tud megfelelni. Mégis úgy látszik, hogy a becsületes aggodalomnak, tartózkodásnak az egyetemes papság félremagyarázása szolgál alapjául. Legalább ez irányban hallottam még eddig a legtöbb kifogást mind papok, mind nem papok részéről. Mert, úgy mond, ha mi azt hirdetjük, hogy mindenki imádkozzék és hirdesse az evangéliumot, akkor majd egyszer csak arra a gondolatra jő a nép. hogy nincs is szükség papra. Hát értsük meg a dolgot jól, mert nagyon egyszerű. Az evangeliumi szövetség nem arra kötelezi tagjait, hogy boldog, boldogtalan álljon kathedrára s nyilvános templomi isteni tiszteleteket tartson, hanem igenis arra, hogy oda haza olvassa a bibliát és imádkozzék, szóval rendes házi áhítatot tartson, a társas életben való forgolódásában pedig tegyen mind szóval, mind tettel nyilvánosan vallást arról, hogy ő a Krisztus megváltottja, tehát szent életet éljen, s a társas érintkezésben fődolgának tartsa e szentség titkos isteni alapját mindenkinek megmagyarázni. Ez által arra törekszik a szövetség, hogy míg egyfelől minél több egyéni élet megszentelődjék s üdvre jusson, addig másfelől ezek hatása által a társadalmi élet, felfogás, erkölcs is nemesüljön, tisztuljon, az egyházért való lelkesedós lángoljon, hogy az egyházi adót ne végrehajtó szedje, hanem a hívek maguk vigyék be. Mind ebből soha a világ végéig nem juthat egy elme sem arra a gondolatra, hogy papra nincs szükség. Sőt minden józan elme arra a gondolatra jut, hogy de bizony nagyon is van szükség, mivelhogy az eleven élet sokoldalú tevékenysége nagyon is megkívánja az egységes, gondos vezető kezet. Valami egészen más az, a mi erre a rettegett gondolatra vezetheti a népet. Mondjuk ki nyiltan, ha már benne vagyunk. Ne vegye rossz néven senki, csak úgy általában mondom. Ha egyszer valamelyik eszesebb legénynek eszébe ötlenek, hogy ni, én abból a könyvből csak úgy fel tudnám olvasni az imádságot, mint Ő kigyelme, abból a másik könyvből meg én is csak meg tudnék tanulni egy prédikációt egy hét alatt; hát ez már igazán veszedelem volna. De ezért csakugyan nem lehetne az evangeliumi szövetséget okolni, hanem a meddő, élettelen, sőt sok tekintetben hitetlen papképzést. De hát, ha e szerint az evangeliumi szövetség semmi mást nem akar, mint a mi az egyház hivatalos célja: akkor mi szükség van reá? Ez a kérdés is sokszor elhangzott már, s nyomban a felelet is, hogy: semmi. Pedig igen nagy szükség van rá. Még olyan egyházak is nagy javával dicsekesznek a szövetségnek, melyekhez tagjaikat nem a mátrikula ós a beexe-