Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-26 / 4. szám

gáncsoskodik a biblia erkölcsisége ellen, utasítsuk a gáncsolót az időkorhoz, ez majd dönteni fog. A biblia becsületessége. A biblia már absolut becsületességeért is megérdemli tiszteletünket! Ma nem írnak ilyen könyvet. Ma senki sem venné fel ilyen gyűjteménybe az Énekek énekét. De a mai életrajzok mennyire elütnek a szentírás őszinteségétől. Nincsenek, nem lehetnek olyan jó emberek, a milyeneknek az életrajzok az elhunytakat lefestik. Hozzájuk hasonlók nincsenek sem a bibliában, sem sehol. Napjaink életrajzírói egyszóval sem említenék hősüknek Jákobéhoz csalását. A bibliai szentek és a modern szentek. Sohasem vesz rajtam úgy erőt a csüggedés, folytatá Watson, mint midőn jeleseink életrajzátom olvasom. De felbátorodom, ha Jakobra, vagy ehhez hasonlókra gondolok. Nem azért mivel bűnösök voltak, hanem mivel Isten kegyelméből a bűnt legyőzték. 0 is bátran bízza magát arra az Istenre, a ki Jákobot Izraellé változtatta. Megbecsülhetetlen könyv a szentírás, mivel hatalmasan segít az élet küzdelmeiben! A biblia nem csupán emberi, de isteni is. Közülünk senki sem tudja — mondá Watson — hogy miként van a szentírás inspirálva. De mindenki tudja, hogy ihletett az. Mindenki, a ki csak olvassa tudja, hogy mily végtelen különbség van közte és más könyvek között és érzi, hogy az inspirálva van. Sok nagyszerű vallásos könyvünk van, de melyik hasonlítható a bibliához? Ő nem ismer egyet sem, melyet a szentiratokhoz lehetne csatolni. A szentírás isteni voltát az a tény bizonyítja, hogy az folyton folyvást halad előre. Hova — kihez? Krisztushoz. Chr. W. a. — s. TÁRCA. Erasmus és Luther kora. Három felolvasás. III. Kétféle reformáció. (Vége.) Luther, mint barát és pap, szüzességi fogadalmat tett s Bora Katalin, a kit elvett s a ki azelőtt apáca volt szintén. Házasságuk nem a szerelem műve volt, hanem a komoly megfontolásé és érett elhatározásé. Luther középidejű ember volt, a mikor megházasodott s a szerelemnek e korban nincs már ereje. Másfelől paráznasággal még azok sem vádolták Luthert, a kik egyébként mindenfélekép rágalmazták. Sokan úgy fogták fel hát házasságát, mint a régi egyházi intézmények kigunyolását. Azonban kétségtelen, hogy a körülmények egyenesen kötelességévé tették a nőtlen élet elhagyását. Lássuk, mik voltak e körülmények. A papnőtlenség erőszakolása Luther szerint magában véve is gonosz munka volt, de meg az erkölcstelenség malmára is hajtotta a vizet. A szerzetesek ledérsége közmondássá vált. A kegyes lelkek megbotránkoztak rajta. Luther igazán sajnálta a szegény embereket, a kik a házasság természetes közösségetői meg voltak fosztva s oly kísértéseknek voltak kitéve, a melyeknek ellenállani nem voltak képesek. A zárdák bezárása még bonyolultabbá tette e dolgot. Németország csak úgy hemzsegett vándor barátoktól és apácáktól, a kiknek nem volt hova fejőket lehajtaniok. Ezek a szerencsétlenek aztán Lutherhez jöttek s kérdezték, hogy mitévők legyenek ? Tanács példa nélkül nem sokat használt. A világ hozzászokott már az ilyen szerencsétlenek erkölcstelenségéhez. Együtt élhettek volna, a nélkül, hogy valaki azon megbotránkozott volna. Hanem hogy házasságot köthessenek, arra babonás félelemmel gondolt mindenki. Luther ellenben a házasságot tartotta természetes állapotnak, úgy a papokra, mint a laikusokra nézve. A paráznaságot istentelen gonosz, aljas dolognak tartotta. A házasság szerinte ép oly tiszta, mint boldog állapot. Ez való az embernek. Ő a maga részéről hozzászokott a magános élethez. Volt idő, mikor ez teher volt rá nézve, de ő azért következetesen megtartotta a fogadalmat. Az idő és szokás könnyítette a terhet s hacsak magára gondolt volna, nem tette volna ki magát ellenségei gúnyolódásának. De ezer meg ezer szegény nyomorult tekintett rá, hogy vezesse őket tanácscsal, példával. Ő maga meg volt győződve, hogy a papnőtlenség törvénytelen teher volt rajtuk és a Sátán mesterkedése. Tudta, hogy hiába biztatja a volt barátokat házasodásra, ha maga jó példával nem megy elő. S jellemző ránézve, hogy mikor rászánta magát a házaséletre, teljes határozottsággal hangoztatta, hogy a házasodási kötelességének tekinti. »Nőtlenül is élhetnénk* — mondá — »de e gonosz napokban szóval és cselekedettel tiltakoznunk kell a papnőtlenség tana ellen. Mert az a Sátán találmánya. Mielőtt megházasodtam volna, már rég elhatároztam, hogy meg fogok házasodni s ha halálos betegség vett volna körül, akkor is nőül vettem volna valami tisztességes nőt«. Tanácsot senkitől sem kért. Ha kért volna, az Erasmushoz hasonló ingadozó emberek, azok, a kik hajtottak a jó felé, de a világgal nem akarták elrontani a barátságot, ezer kifogást emeltek volna szándéka ellen. >Ha meg akarsz házasodni* — mondá egy barátjának — »ne szólj senkinek, különben egy világ áll eléd. Ha én nem hallgattam volna, én is úgy jártam volna.* Luther felesége, házasélete előtt szintén hajléktalan apáca segyszerű, természetes, tisztességes házi asszony volt. Ábrándozásra egyáltalán nem volt hajlandó s az ábrándozás évei elmultak már házasságra lépésök előtt régen. S mégis házasságuk nagyon boldog volt. Egymás becsülésével kezdtek s később a kölcsönös becsülés gyengéd szeretetté erősödött. »A legboldogabb élet a csendes, megelégedett családi élet*, szokta Luther mondani. Tapasztalásból beszélt. Kata asszony furcsa és egy kissé nehézkes asszony volt s Luther sok humoros históriát tudott róla elbeszélni. »Furcsa dolog az a házasság*, mondá. »Mikor ebédelsz, nem vagy már egyedül. Reggel, ha felébredsz, egy pár hajtekercset látsz magad mellett a vánkoson. Katám mellettem szokott ülni, a mikor dolgozom. Nem igen szeret hallgatni. Ha mást nem tud, azt kérdezi: »Doctor Úr, a porosz szertartásmester nem az őrgróf testvére ?« Egyszer az kérdezte: »Hogy van az Doctor Úr, hogy azelőtt oly sokat és oly buzgón imádkoztunk s most imáink oly hidegek*. Kata asszony legfölebb magáról tehetett ily vallomást. Luther sokszor órákat töltött, buzgón imádkozva. Feleségének azt tanácsolta, hogy olvassa a bibliát egy kicsit szorgalmatosabban. Kata asszony azt