Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-30 / 35. szám

adott 8 a szegények átkozzák, mert őket gazdagokká nem teszi, a mikor a világ igazság, üdv, boldogság s erő helyett fényt, pompát, ceremóniát, holt tételeket vagy finom rendszereket keres: akkor az a szent jobb kéz kinyúlik, kezében a lelki karddal, a melynek egy suhintásától rémülve szalad szét az ellenség tábora. Mikor a hívek megrettennek, a mikor magokra tekintve látják, hogy ő bennök is mily kevés az igazi szeretet, az igazi hűség, az igazi testvériség és szentség s a mikor kétségeskedve kiáltanak fel: ily nyomorúságos erőkkel meg lehet-e győzni a világot, akkor az a szent jobbkéz áldást osztogat s az övéinek erejét megsokasítja. Oh, ragadjuk meg hát ezt a szent jobbkezet ! Ragadjuk meg, mert a nélkül nyomorult férgek vagyunk, a kiket a világ eltipor; míg ha azt megragadjuk, e világ jóltevői lehetünk, a kik ama kéz útmutatása szerint áldást áraszthatunk szét még ellenségeink között is. Ragadjuk meg ama szent jobbkezet, mert az képes egyedül kiemelni a köznapiságból, a bágyadtságból, az érzékiségből, a hitetlenség hínárjából s a holt hit koporsójából. Tanuljunk azoktól az egyszerű és tudatlan lelkektől, a kik egy fővárosi lap szerint felemelték öreg anyáikat vagy pajtásaikat vagy gyermekeiket, hogy csak ezek megláthassák ama holt jobbkezet. Tanuljunk ezektől, mert ezek jobbak a maguk nemében nálunknál. Mert mi nem buzgólkodunk, hogy mindenek az élő jobbkézzel összeköttetésbe jussanak. De ha az Isten elveszi a mi értelmünkről a sötétséget, érzelmeinkből a világiasságot, akaratunkból az erélytelenséget: akkor az erősek a gyengéket, az egészségesek a betegeket, az idősebbek az ifjúságot mind oda viszik az igazi szent jobbkéz közvetlen közelébe, hogy ez az igazi szent jobbkéz, a Krisztus jobbkeze, meggyógyítson ós megmentsen mindeneket. Szabó Aladár. A pápa legújabb eneyklikája. XIII. Leo pápa, ez az ifjúlelkű, tiszteletreméltó aggastyán, a kit Arany János szavaival »nagy álmodónak* is méltán nevezhetünk, a legújabb időben egyre-másra bocsátja ki encyklikáit a keresztyén egyházak egyesítése az »egy akol, egy pásztor« megvalósítása érdekében. Először a schizmatikus görög-keleti egyházhoz fordult hivő szózatával. A felelet nem soká váratott magára; még a mult év végén megjelent. A konstantinápolyi patriárka írta alá, de az összes görög-keleti zsinatoknak, tehát az orosz >szent zsinatnak« is tudomásával és beleegyezésével. A rendkívül erős, sőt éleshangú válasz, melyet állítólag Mihály szerb metropolita fogalmazott, kimondja, hogy maga a pápa voltaképen a szakadár (schizmatikus), ennélfogva csak akkor lehet beszélni a keresztyének egyesüléséről, ha a pápa aláveti magát egy összehívandó egyetemes zsinat határozatának s lemond hamis deeretalékra (Pseudo-Izidor stb.) alapított jogellenes uralmáról. Láthatjuk ebből, hogy a keleti egyház a legmerevebb visszautasítással felelt a pápa felhívására, minek folytán a két egyház között nemhogy közeledés történt volna, de a távolság növekedett. Majd az anglikán egyházhoz intézett a pápa encyklikát. A római egyház mindig bizonyos kedveskedéssel és előszeretettel viseltetett a hatalmas anglikán egyház iránt, kevésbbé tartván azt az eretnekségbe elmerültnek, mint a többi protestáns egyházakat. Az angol püspöki egyházban érvényesülő ritualista és puseysta irányzatok csakugyan nyújthattak reményt a pápaságnak arra, hogy felhívása némi eredménynyel fog járni. Hogy mennyire csalódott várakozásában, megmutatta az eredmény, melyről itt bővebben nem kell szólanom, mivel már e Lap 33. számában »Angol visszhang a pápa encyklikájára« című cikkben tüzetesen ismertetve volt. Különben legújabban Róma felől is hidegebb szelek fújdogálnak Anglia felé; a »Religio« f. évi július 18-ik számában legalább azt olvassuk, hogy az anglikán papszentelés (ordo) érvényessége ügyében a pápa által egybehivott és megkérdezett r. kath. theologusok bizottsága, valamennyi szavazattal egy ellenében érvénytelennek nyilvánűá az anglikán papszentélést. A pápa azonban, a ki minden lehetőt elkövet, hogy az anglikánokat a hit egységének, azaz a róm. kath. egyháznak megnyerje, most az ügyet egy új, bibornokokből alakított bizottság elé terjeszti, hogy ez újabb vizsgálatokat tartson s új tanulmányokat tegyen. Kíváncsian várjuk a »jobban informált* congregatio meglehetős kényes helyzetben levő tagjainak véleményét és határozatát. A görög-keletiekhez és anglikánokhoz intézett felhívás után, f. évi július hó 29-én egy újabb, terjedelmes encvklikát. bocsátott ki e tárgyban XIII. Leo pápa »a pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz és más ordináriusokhoz, kik az apostoli székkel békében és közösségben vannak*. Ugyancsak e napon, mint Péter és Pál apostolok ünnepén, az ekkor kibocsáttatni szokott pápai emlék-érem szintén ezen eszmének lett szentelve. Az érem egyik oldalát a pápa képe foglalja el e körirattal: >XIII. Leo, XIX. év óta pápa«; a másik oldalon pedig egy symbolikus kép látható. Középen áll a Megváltó, ki a földgömbre támaszkodva, balkezében »Egy az Ur« feliratú zászlót és jogart tart; jobbjával pedig az encyklikára mulat, melyet egy kopt pap tart kezében. Két pálma jelképezi a keleti egyházat, egy merengő hajós a Megváltó balján és egy hajó a háttérben a protestantizmust. A körirat pedig ez: Legyen egy akol és egy pásztor. 1896.* Maga az encyklika igen terjedelmes, a »Religio« ez évi II. folyamának 2. és 7. számaiban, eredeti szövegé-