Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-07-26 / 30. szám
látható esetekre hagyandó fel a Potemkin-féle színfalak számoszlopainak csúfolt költségvetés szerint az annyira kifogásolt 8000 frt és nem messze néző hiúságból. Hogy pedig azon számoszlopoknak legalább első évi pénztári maradványa a 46.000 frt nagyon is reális valóság a felől a puritán becsületességü pénztárnok eddigi ügyszeretete, a buzgó számvevőszék és az igazgató-választmány lelkiismeretes működése, melyet talán Non puis úr sem fog kétségbevonni, nem hagy kételkedni, s Non quis úr is elismer. Kifogásolja továbbá, hogy a gyűjtött tőkéből mintegy 7200 forint kiragadtatik és nem az alapszabály szerint kitűzött célra (özvegyek és árvák segélyezése) fordíttatik. Azt elismeri a cikkező is cikkének elején, hogy két intézetet nem bír meg a prot. nyomorúság, még kevésbbé a mindent megemésztő kartellek, legkevésbbé pedig a 0 fok alá húzódott, sőt húzódó gabonaárak. De mikor a 7200 frt kiragadásához ér, akkorra feledi, hogy épen azért állapíttatott meg, hogy a belépési 10% díjat minden tag helyett a gyámintézet fizeti, s pedig azért nem egyformán, de % szerint, mert a mi befizetésünk is °/0 szerint történt. És épen ez a ráció, hogy a ki többet fizetett a mi intézetünkbe, a helyett több fizettessék az egyetemesbe. Az ujabbi özvegyek 120 frtban megállapított járuléka sem szállíttatik le 80 frtra; mert itt megint feledi a cikkíró, hogy 120 forintot csak akkor igényelhetne az özvegy, ha az eddigi {^^/^-oi egész férje haláláig, illetve a kegyelemév végéig megfizetné, a minthogy erről az 1893. év előtti özvegyeket biztosította is. De midőn minden tag felmentetik a további V/s °/0 -os fizetéstől s érette s helyette a 10°/0 belépti díj a konventi lerovás szerint megfizettetik, s utódjának 2'/2 %-nak az egyetemes gyámintézetbe leendő fizetésével 250-1-80 vagy esetleg mindkét intézetnél több összeg is biztosíttatik: azt hiszem, hogy minden azután leendő özvegy épen e művelet következtében fog e bezárási javaslatnak örvendezni, mert a száraz falat 330 vagy több frtból csak jobban megzsiroztat hátik, mint az annyira sajnálva emlegetett 120 forintból, a könyeket pedig, minthogy azok örömkönyekké változnak, nem lesz szükség letörölni. A mi végre cikkezőnek az igazságtalanságról hangoztatott kifejezéseit illeti: megjegyezni kivánom, hogy ez intézetet nem az igazság, hanem a szeretet hozta létre, ez tartotta fenn eddig, s az fogja fentartani, hiszem és remélem ezután is. Az a szeretet, a mely nem gondol gonoszt, a mely mindeneket, hiszen, mindezeket remél, mindeneket eltűr, és soha el nem fogy. Ez a szeretet vezérelje a tagokat, midőn a javaslat felett szavaznak, s majd a szavazás eredménye meg fogja mutatni, mutassa is meg, hogy azon ócsárolt javaslat kielégíti a közóbajt, s aggodalmat és békességet fog szállítaniaz aggódó lelkekbe; s így rajta Non quis űr is megnyugod hátik. Addig pedig béke velünk! Xfalva, 1896. július hó 14-én. Unus quisque. RÉGISÉGEK. Adatok a tolnamegyei reformátusok történetéhez. Tolna vármegye levéltárában a megyebeli református egyházközségek alakulásáról, egyházuk, templomaik állapotáról s a református hivek mult századbeli üldöztetéséről sok érdekes adat található; s minthogy ezek eddigelé ismeretlenek voltak, azt hiszem, nem végeztem fölösleges dolgot, hogy azokat összegyűjtve a feledéstől megmenteni iparkodtam. Községenkint csoportosítva állítottam össze azon adatokat, melyek az egyes egyházközségek múltjára vonatkoznak, hogy ily módon az érdeklődők figyelmét fölkeltve, ezek alapján a magyar református egyháztörténelem forráskutatói esetleg bővebb adatok gyűjtésére útmutatást nyerhessenek. A leányai és ireghi egyházakra vonatkozó részben eleven képet alkothatunk magunknak azokról az üldöztetésekről, melyeket a mult század elején és derekán is el kellett szenvedniök a vallásukhoz erősen ragaszkodó ref. híveknek ; Kányán Komáromy József, bedeghi róm. kath. pléb. és Zicliy József szolgabíró, Ireghen pedig br. Apponyi Lázár, a fanatikus és erőszakos földesúr sanyargatták a hitükhöz hü református lakosokat, kiknek szenvedéseit az általam közölt adatok is eléggé megvilágítják. Végül egy 1752-ben fölvett hivatalos jegyzéket közlök, mely az akkori dunaföldvári járásban fekvő községek református templomainak keletkezésére, prédikátoruk és mesterük tartására vet érdekes világot. A fönnebb érintett adatok községenkint a következők : Kánya. A kányái reformátusok 1744. szeptember 27-én kelt panaszukban, melyet a Héderváron lakó Ebergennyi Eszterhez, mint földesasszonyukhoz intéztek, a következőket adják elő: 1. Zichy József, szolgabíró ugyanazon év augusztus 30-án Szabó Ferenc értényi és Tanits János ireghi hadnagyokkal és sok katonával éfjéltájban megjelent a községben és megtámadták a parochiát, hogy a mestert megkötözve elvigyék. A mester azonban szerencsésen elrejtőzött előlük. Keresték még a padláson is gyertyával, de sehol sem találták. 2. Virradóra aztán megérkezett Komáromy József, bedeghi r. kath. plébános s ez is a parochiára rohant, útközben azonban egy reformátust leszúrtak; megtudva, hogy a mestert nem találják, embereivel levágatta a kálvinisták haranglábját. A harangot azonban a kánvai hivek még idejében elrejtették előlük. Mivel azt hallotta a plébános, hogy a harang Baksa Mihály, kovácsnál van elrejtve, ennek négy ökrét elhajtatta; aztán a parochiát az oratóriummal együtt a kányái kath. mesterrel lepecsételtette. Ezt az erőszakoskodást az uraság ispánjai behunyt szemmel nézték. 3. A kányái reformátusok hírét vették annak, hogy mi készül ellenök, azért hárman elmentek Vainra az úrsági praefectushoz, hogy mentse meg őket a pusztulástól ; de a praefectus keményen megparancsolta nekik, hogy szt. Mihály napjára kergessék el a mesterüket, mert különben mindnyájukat vasra vereti és tömlöcbe vetteti. A kányaiknak ezt a panaszát aláírta : Riró István, Tollas János, Riró Péter, Sikosd Dániel és Futó György. A földesasszony erre az instanciára a következőképen felelt a kányái reformátusoknak. »Már előre bőven megértitek, hogy az Nemes vármegyével (kinek tudni kölletik, mit tartson Eő Fölsége Parantsolatja) nékem ellenkeznem nem lehet, azért ha mi rövidségtek vagyon, ott keressétek útját. Hedervár 30. október 1744. Ebergennyi Eszter«. A kánvaiak aztán, mivel földesasszonyuk nem tett semmit érdekükben. 1745. március 18-án a vármegyéhez fordultak panaszukkal s abban a következőket adták elő:
