Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-19 / 29. szám

egészségtan stb. s ugyanitt tartatnának az egyes tárgyakból összefoglaló s lelkészjelölti vizsgára előkeszitő előadások. S tulajdonkép azért kell vala a tanárók számát megszaporítani, hogy jusson erő közülök eme seminariumnak ellátására is. Közelebbi részletekbe nem feladatom bocsájtkozni s csakis mint elvi dolgot jelzem itt. hogy e seminarium természete szerint a püspöki kar közvetlen felügyelete alatt állana s hogy tulajdonkép abból venné át az egyház a maga szolgáit. Kívánatos volna az is, hogy e seminariumból kikerülvén az ifjak, legalább egy évig még kiszemelt, kiváló lelkipásztorok oldalánál alkalmaztassanak s csak azután bocsáttassanak lelkészi vizsgára. Mert bizonyos dolog, hogy valóságos bün őket theologiai pályájuk bevégzése után gondviselés nélkül csak úgy szélnek ereszteni, idegen pályákra terelni, sokszor elzülleni hagyni. Nagyjából így gondolnám én a jövőt, közelebb az egyet, theol. fakultás képét. S e képet még csak egy vonással egészíteném ki, a mi mintegy teljessé tenné azt, s ez az, hogy ezen így szervezendő theol. fakultásunk számára szerezzünk meg, mert hiszen alkotmányunk is feljogosít erre, legalább is annyi jogot még, a mennyit a bécsi ev. theol. fakultás bír, vagyis szerezzük meg számára a fakultási jog legfontosabb részét, a promotio jogát. VI. Összefoglalás. Ezzel előadói feladatom végéhez értem : megteszem rövid javaslatomat. Indítványozzuk: 1. Mondja ki az egyet, gyűlés, hogy Magyarország ezredéves ünnepének emlékére őseink eszményének megvalósításaként egyet, theol. akadémiáját a két testvér theol. intézet anyagi és szellemi erejének fent jelzett módon való felhasználásával theol fakultássá fejleszti ki. E végből: 2. Szólítsa fel az egyetemes gyűlés a két testvér theol. intézet fentartó hatóságait, hogy a pozsonyi evang. gyülekezet példájára szintén a fent kifejtett módon theol. intézeteik átadása ügyében kössék meg vele a szerződést. 3. Határozza el az egyet, gyűlés, hogy a szerződés megkötése után a theol. fakultás szervezését egy, e célra kiküldendő bizottság útján legott megkezdi s hogy a fakultást, minden fakultási jogok megszerzésével Pozsonyban legkésőbb 1897. szept. elején, lelkészképző seminariummal kapcsolatosan megnyitja. Pozsony, 1896. ápr. 9 Dr. Masznyik Endre, theol. akad. igazgató. TÁRCA. Dicséreteink szerzői. E címen legközelébb két cikk jelent meg e becses lap hasábjain. Egyiket Szekeres Mihály, másikat Révész Kálmán írta. Szekeres Mihály egy dilettáns ember jóakaratával írta meg jegyzeteit, melyekben kétségtelenül sok a tévedés. Bajos dolog is alaposan írni olyan kérdésről, melynek ma már egész irodalma van, ha az illető ezt az irodalmat nem ismeri. Szekeres Mihály — úgy látszik — nem ismerte az énekeskönyvünkről való irodalmat, vagy legalább nagyon részlegesen ismerte s talán kétes értékű szájhagyományokot gyűjtögetett össze. Innen vannak botlásai. Egészen máskép áll a dolog Révész Kálmánnal. Ő egy sokat tudó szakember biztonságával és önérzetével teszi közzé dicséreteink szerzőinek kritikailag összeállított sorozatát, melynek minden egyes pontjáért felelősséget vállal. Nem kétlem, hogy ő ura tud lenni szavának s hogy sok utánjárással és kellő kritikával összeállított sorozata e nemben eddigelé a legnagyobb hitelességgel dicsekedhetik, de azt tartom mégis, hogy itt-ott még arra is ráfér némi kiigazítás. És honnan veszek magamnak bátorságot erre az állításra? Én régóta foglalkozom énekeskönyvünkkel, írtam róla imitt-amott egyes cikkeket, a Protestáns Árvaházi Képes Naptár 1895. évi folyamában az 58—67. lapokon pedig egy hosszabb ismertetést ily címmel : A református énekeskönyvről. Közöltem ebben a dicséretek összes ismert szerzőinek és igazítóinak életrajzát is. Megenged nekem Révész Kálmán, ha ez alapon s kutatásaim nyomán, röviden, úgy mint ő, a források megnevezése nélkül, de szintén teljes határozottsággal némi észrevételt teszek sorozatára, mely különben ugyanaz, melyet Révész Imre után és saját kutatásai alapján Kálmán Farkas 1880-ban Éneklő kará-ban közzé tett. Eltérés két helyen mutatkozik. Ugyanis Szentgyörgyi Józsefnek Révész a 160-dik, Kálmán Farkas a 159-dik, Tóth Istvánnak Révész a 184-ik, Kálmán a 185-ik dicséret szerzését tulajdonítja. Hajlandó vagyok azonban e két eltérést Révész részéről lapsus calaminak betudni. Észrevehető sajtóhiba cikkében az, hogy 338 dicséretet említ 238 helyett. De az aztán már határozott állítás, hogy fordított dicséreteink száma csak négy, holott én Révész Imre és Kálmán Farkas után 12-őt tanultam ismerni. Ezek : 229 (Ambrosius), 93 (Gellert), 190 (Hans Sachs), 67, 68 (Kleist), 37, 64, 137 (Luther), 177 (Marót), 153 (Musculus), 163 (Rutilius), 157 (Weisz). Sz. Balogh Pálnak Révész Kálmán négy éneket tulajdonít, én ötödikül hozzá teszem még a 204-ik dicséretet, úgyszintén a Lukács István hat énekéhez is hozzátoldom hetediknek a 8-ik dicséretet. Továbbá azt írja Révész Kálmán, hogy a 22-ik dicséretet Báthori István készítette. Való igaz, de nem az, a ki a 3, 33, 237, 238-ik dicséreteket szerezte, t. i. a volt serkei pap és gömöri esperes, hanem Báthori István, országbíró, a fejedelmekkel egyenlő főúr, az ecsedi vár hatalmas birtokosa (1555—1605), a szörnyeteg Báthori Erzsébet testvérbátyja, a ki betegségében a világtól elvonulva áhítatos zsoltárokat írt prózában, melyek közül 23 maradt fenn. Ezeknek egyike a 22-ik dicséret, melyet később valaki versbe foglalt. Végül még az a megjegyzésem, hogy Némethi Mihályt helytelenül sorolja fel Révész az újabbkori énekszerzők között. Mert vagy az övé a 143-ik dicséret s az