Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-12 / 28. szám

akár didaktikai, akár állami szempontból hivatásának nem felel meg, azt az állam se tűrje meg a maga kebelében. Gondoskodjék arról, hogy a fentebb kivánt jó tanítói ós jó papi kar nevelése, ha kell, állami eszközökkel is eléressék. Ezért üdvözöljük Berzeviczy ama javaslatát, mely a papnevelés emelése végett állami theologiai fakultásokat sürget minclen keresztyén egyház részére. Ez a b. Eötvös féle egészséges eszme felújítása, melynek megvalósításával az állam a maga szempontjából biztosítékot nyerne a magyarországi papság hazafias ós államhű nevekedóse felől, a keresztyén egyházak peclig, melyeknek papnöveldéi még ez ideig kívül állanak az egyetemen, a theologiának az egyetemre való bevitele által a jogegyenlőség ós viszonosság terén egy nagy lépéssel előbb vitetnének, s végül az egyházi tudományosság díszt és tisztességet nyerne. Sz. F. Wlassics miniszter beszéde a tanügyi kongresszuson. Tisztelt kongresszus! Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy önöket a II. országos és egyetemes tanügyi kongresszuson üdvözöljem. Teszem azt annál nagyobb bensőséggel és közvetlenséggel, mert engem önökhöz nemcsak ez idő szerint elfoglalt állásom köteléke fűz, de önökkel a volt tanár, a volt pályatárs közös emlékeinek és közös reményeinek aranyszála, az együttérzés lelkesítő melege olvaszt össze. Üdvözlöm a kongresszust, mint azt a hatalmas tényezőt, mely a legnagyobb társadalmi erőnek, az összetartózandóság érzetének megszilárdítására szolgál. Azt a tényezőt, mely az eszmények hódoló és a hivatás becsérzetét fokozó testületi szellemnek eleven életet ad. Azt a tényezőt, mely hivatva van a magyar haza egész közoktatásügyét, ennek egyetemes érdekeit fölkaroló, alaposan megfontoló és igazságosan megítélő közvélemény alkotására. Ha van ország, hol ily összetartó erőre szükség van, úgy ez a mi hazánk. Nem szabad, hogy Magyarország tanférfiai — hirdessék bár az egyetem padjai előtt a tudomány magasabb tanait., vagy tanítsák a tudás elemeit az ország egy elrejtett zugában, az egy tantermű népiskola szerény falai között, egymás között ne érezzék a közös célok, a közös törekvések, az együttesen végzett nagy nemzeti kulturmunka széttörhetlen kapcsát. Nem szabad, hogy a tanügy különböző fokozatai és ágazatai, a különcsoport-érdekek partikuláris előtérbe állítására, az elszigeteltség sztikkeblüségére vezessenek. A tanügy munkásainak szivében kell gyökerezni a nagy elvnek: »Egy mindnyájáért, mindnyája egyért«. Az egyiknek öröme legyen az egész tanítóság öröme, az egyiknek baját érezze át valamennyi. Az ily nemes rugókon nyugvó egyetemes testületi szellem teszi a pályatársakat egymás érdekei iránt méltányossá és a fölmerülő igények sorrendje és mérve kielégítésének megítélésében igazságossá, ha kell türelmessé. Az ily testületi szellem, mely a nagy általános, egyetemes tanügyi érdekek szolgálatában áll tiszteletet parancsol mindig és föltétlenül nyer is. Semmi kétség, hogy az együttes és egyetemes érdekek átérzése hozta létre e kongresszust és ez lesz mozgató ereje az önök tanácskozásainak is. Ezért üdvözlöm önöket első sorban. De üdvözlöm önöket azért is, hogy a közoktatásügy annyi nevezetes kérdését tűzték ki napirendjükre, melyek oly sok ragyogó elmének képezték már gondolkozása, tépelődése és birálata tárgyát a nélkül, hogy az utolsó szó a legtöbb kérdésben elhangzott volna. Önök jól tudják, hogy a törvényhozási és kormányzati politikának sehol nem kell nagyobb megfontolással végezni reformmunkáját, mint a közoktatási intézmények területén. Itt a reformalkotásokkal nemzedékek kulturélete és ezzel a nemzet sorsa függ össze. Az új gyakran nem jó, de a réginek, ha elkorhad, csak azért mert régi, jövőt biztosítani nem szabad, de nem is lehet. Az önök bölcsesége meg fogja találni a helyes irányt, és a reformok mértékét is. Én csak két szempont szives figyelembe vételére kérem önöket. Az egyik, hogy tanácskozásaiknál ne álljanak az elmélet puszta absztrakciójának álláspontjára. Egy céltudatos közoktatásügyi politikának csak akkor válik a tanügyi kongresszus igazi támaszává, ha a létező szükségletek, a gyakorlati közoktatásügyi politika keretében mozognak határozatai és ezeknek meghozatalánál is számot vetnek a nemzet rendelkezésére álló erőforrásaival. A kongresszusok minden téren elvesztik céljukat, a hol a gyakorlati élet talajáról elszakadva elvont tételek özönébe merülnek el. Ellenben erőt, súlyt és tekintélyt jelentenek, ha határozataik világosan arról győznek meg, hogy komoly törekvésük a gyakorlati politika megoldható föladatainak útját egyengetni. A másik szempont, a mit kiemelek, az, hogy nagybecsű tanácskozásaiknál necsak a tanügyi tudomány általános, univerzális — ha szabad mondanom — kozmopolita vívmányai lebegjenek önök előtt, hanem még ennek fölébe helyezzék a nagy nemzeti szempontot, melynek a magyar kultura minden rétegét, csúcsait és mélységeit át kell járni. Önök Magyarország tanítói. Kell, hogy önöknek minden törekvése oly közoktatási intézmények alkotására irányuljon, melyek elérhetővé teszik, hogy a tudomány és kultura minden kipróbált eszközeivel fölvértezett nemzedék a magyar állameszme és nemzeti hivatástól teljesen áthatva, szálljon ki az iskolákból az élet nagy harcaira. A magyar közoktatásügyi politikai nemcsak, hogy nem zárkózik el a művelt nyugot intézményei elől — hisz