Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

Fenséges függetlenségi harcunk közben volt mit bámulnia a világnak az újra ébredt magyar vitézségben. Levertek, leigáztak bennünket, igaz: de bukásunk is fenséges lön. mint voltak küzdelmeink 1 »Hos3kú, nehéz, sötét lőn ekkor éjünk ; Nyugalma egy álarcozott halál . . . .« De végre ez is elmúlt, s »a felderülő nap fénye ismét egy örvendező nemzetre ragyogott, mely bölcs királyát koronázta meg«. 11. Bezártuk egy ezerévnek hatalmas, nagy könyvét. S midőn annak lapjait fennen dobogó szívvel még egyszer megnyitjuk magunk és széles e világ előtt: méltó büszkeséggel ünnepelhet protestáns egyházunk is, mert derék munkát végzett a nemzet felvirágoztatásában. Nehéz, válságos időkben találja hazánkat a reformáció. mint sötét felhőkön áttörő napsugár. A magyar állameszme s a nemzeti szellem kínos vonaglássaí haldokoltak a büs temető hantjain dúló pártviszályok közepett De az a mélységes Istentudat, mely a reformáció korában a fogékony sziveket eltelté, életre ébresztette mind a kettőt. A vallás és a hazaszeretet egybeforrt érzelme új fejlődésnek indította a nemzet szellemét. Megteremtett egy gazdag önálló magyar irodalmat, s a művelődést szilárdabb alapokra fektette a nevelés általánosságának behozatalával. S ezt a nemzeti fejlődést ápoló és elősegítő szerepét a protestantismus mindvégig híven teljesítette. S bár neki is, miként a nemzetnek, ezer veszélylyel kellett szembeszállnia: fenséges hivatásának tudata sohasem aludt ki lelkében. Növelni a haza boldogságát, s szabaddá tenni a rabszolga lelkeket: ez prot. egyházunknak a gondviselés által kirótt féladata. S valóban a Booskav, Bethlen s a Rákóczyak küzdelmei a nemzet és a lelkiismeret szabadságának harcai. Szabad hazában szabad lelkű nép legyen! Ez volt célja a »vallásért és szabadságért« feliratú zászlók hőseinek. S ha következtek is gyászos idők. melyekben a nyilt vagy csendes erőszak mint lassan emésztő féreg rágódott egyházunk fájának gyökerén: az ősök szent lelkesedésének tüzét a viharok nem tudták eloltani. Háromszáz éven volt egybeforrva egyházunk a nemzet alkotmányos szabadságával. Örömünk a nemzet öröme, bánatunk a nemzet bánata is volt. Együtt munkáltunk a békés időkben, együtt sírtunk az elnyomatás napjaiban. A nagy tragédia lejátszódása után a nemzet alkotmáyáért kesergett, protestáns egyházunk majdnem elvérzett a patentális küzdelmekben. De szólt az Úr: »Ne félj! Én tettelek téged vasoszloppá és ércbástyává. A kik viaskodnak ellened, meg nem győznek téged, mert veled vagyok én, hogy megszabadítsalak«. És valóban a nvilt parancs elleni küzdelem örökre nevezetes bizonysága marad a protestáns egyház valláserkölcsi erejének. A pénz és a hatalom csábigéretei ellenében megmaradt a maga szegénységében és alázatos hely zetében. De az alkotmányos és a nemzeti vágyak ebből a hősi elszántságból merítettek maguknak újabb táplálékot. És ismét szólott az Úr: »Örökkévaló szépséget adok tenéked és nemzetségről-nemzetségre való örömet. És a kik téged nyomorgattak, azoknak íiaik hozzád jönnek, magukat megalázván«. Az Úr szava beteljesült. Protestáns egyházunk evangeliumi szelleme didalmaskodott, s fenséges céljait hovatovább igyekszik megvalósítani. De hagyjuk már a multat. Nemzeti nagy bűnünk úgy is, hogy a mult káprázatos világától elkábulva megfeledkezünk a jelenről és magasztos hivatásunkról. Pedig ha volt valaha, úgy most itt van az idő, a melyben fokozottabb erővel kell megindítanunk az egyetemes munkálkodást. Ezer év alatt megmutattuk a nagy világnak, hogy meg tudjuk állni helyünket a népek versenyében. A visszaesés immár biztos halálunkat okozná. Az idők áradatja kitörölné nevünket a nemzetek sorából, s porainkat szétszórná a szélrózsa minden irányában. A vén Európa pedig nagy változások küszöbén áll. Benseje forrni kezd. Itt is, amott is mutatkoznak már a tünetek. Kitörése úgy lehet rettenetes leszen. Hazánkat pedig már földrajzi fekvésénél fogva is minden legkisebb változás érinteni fogja. S ha a magyar világtörténelmi szerepét, kelet és nyugot között továbbra is fenn akarja tartani, szilárd alapokra kell építenie, hogy azokon minden ellenséges áradat hajótörést szenvedjen. És én azt hiszem, hogy ez alapvető munkát elkészíteni protestáns egyházunk feladata a maga evangeliumi szellemével. Kilencszáz év óta nevezzük magunkat keresztyéneknek, de a keresztyénség szelleme még nem vált vérünkké. Az a sziki.terős hit és az a tiszta, megdönthetetlen erkölcsiség még mindig nincs meg nemzetünkben. Pedig minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs! S a protestantismusnak épen a Krisztus evangeliuma s az ebből folyó erkölcsi erők képezik eszmei tartalmát. Ezzel a tartalommal kell megtölteni nemzetünknek minden egyes rétegét. Ezt kell odaállítani vezérlő világosságul a pór kunyhókba s a fényes palotákba. Ezen az alapon kell regenerálni tudományos, társadalmi és politikai életünket, hogy új ezerév reményével bíztathassuk magunkat. Ezért a magasztos célért kell küzdeni mindnyájunknak. S majd ha nem lesz többé lelketlen önhaszonlesés. hanem lesz a krisztusi erkölcs tüzében megújhodott nép e magyar hazában, mely nemes versenynyel küzd az egyetemes boldogságért: bizonyára hallani fogjuk az Úrnak felemelő szózatat: »Ne félj, én népem!« >Nem adom többé a te gabonadat eleségül a te ellenségeidnek és az idegenek nem iszszák a te borodat, a melyért munkálkodtál.« *És minden királyok meglátják a te dicsőségedet és új nevet adnak neked, melyet az Úr szája nevez, És lészen dicsőségednek koronája, mint egy királyi korona az Úrnak kezében.« ••És nem neveztetel többé elhagyatottnak és a te földed nem neveztetik többé pusztának. Hanem neveztetel ilyen módon: Én gyönyörűségem!« így áldjon meg minket az Isten a mi Istenünk! Molnár János, theologus. KÖNYVISMERTETÉS. Az Ür házában. Imádságok v asárnapokra, ünnepekre s különféle alkalmakra, írta Könyves Tóth Kálmán. Budapest. 1896. Kókai Lajos kiadása. 270 lap, ára fűzve 2 frt. Könyves Tóth Kálmán szorgalmas müvelője a liturgiális irodalomnak. Van prédikáció gyűjteménye, írt halotti imádságokat s most templomi imádságokkal lépett a könyvpiacra. »Az Úr házában« című imádság-gyűjtemény egy része már ismerős a »Kalászok az életnek kenyeréhez* című folyóiratból, mely pártolás hiányában megszűnt; másik nagyobb része azonban most látott napvilágot.