Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

»ekkónt cselekedett velünk az Úr az ő irgalmassága szeri nt«. Történetünkben mindenütt meglátni vezórnyomclokát; az ő láthatatlan lelkének, az ő szent kezének mentő munkája tetszik meg ezer éves életünkön. Mikor erősek voltunk, az ő ereje dicsőült meg erőtlenségünkben; mikor elestünk, azért estünk el, mert őt elhagytuk; mikor fölkeltünk, az ő szent keze emelt fel. Nem önmagunktól, hanem a mi Atyánknak, Istenünknek csudálatos ereje által tartattunk meg a lezajlott első ezer esztendőben. Azért szólottam a prófétával: »Az Úrnak kegyelméről emlékezem és dicsőítem az Urat mindazokért, melyeket velünk cselekedett az ő irgalmassága szerint és az ő kegyelmességinek sokasága szerint«. Ez ünnepélyes, e vallásos érzések között vegyünk búcsút a letűnt viszontagságos ezredévtől és ezektől a szent érzésektől áthatott jó reménységgel köszöntsük a második ezer esztendőt. Vegyük eszünkbe, véssük sziveinkbe, hogy nemzeti nagy hivatásunk, létmissziónk befejezve még nincs. Dicső nagy őseink hazát foglaltak, nagy hőseink nemzetet és államot alkottak számunkra; ele az állam nemzeti kiépítése s a nemzet erkölcsi átnemesítése még mireánk és utódainkra váró feladat. Szabad, művelt, keresztyén és nagy nemzet még nem vagyunk. De ha hívek leszünk ama nagy kegyelemhez, melylyel az Úr az első évezredben nemzetül megtartott: hív, igaz ós hatalmas az Isten, hogy megsokasítsa a mi maradékainkat, nemzeti nagylétre emelje utódainkat s a mi fiainkat és unokáinkat gyermekeivé tegye az ő szent Fia által, nemzetünket peclig az ő népévé és nemzetségévé. Ismerjük el ezért ne csak ez ünnepélyes pillanatban, ele valljuk, hirdessük egész életünkben, hogy egyesek úgy, mint nemzetek békében addig élnek s virágoznak, vészben-viharban akkor boldogulnak, ha és a meddig ők az Úréi s az Úr az övék; hogy kegyelemből vagyunk, a mik vagyunk s az Úr hatalmas ereje nélkül semmire se mehetünk. Különösen ti, fiatal Timolheusok, kik az Úr szőlőjének lesztek munkásai, tanuljátok meg nemzetünk történetéből s azután tanítsátok meg a gyermekeket az iskolában, az ifjúságot a csa-Iádban, a felnőtteket a templomban és a társadalomban erre az ezredévi nagy tanulságra, erre az öröklő igazságra: az Úr kegyelme tartotta meg, az teheti nagygyá is a magyar hazát, a magyar nemzetet, a magyar embert. Szőts Farkas. Meghasonlás az erdélyi egyházkerület kebelében. A hitükhöz s vallásfelekezetükhöz igazán ragaszkodó anyaországbeli magyar reformátusok valóban fájdalmas érzéssel olvassák erdélyrészi hitfeleiknek a nagy-enyedi Bethlen-kollégium, illetőleg az ennek keblében fennálló theologiai intétézet, s az újdon keletkezett kolozsvári theologiai akadémia miatt a legutóbbi időkben felmerült sajnos meghasonlását. Ha valaha kívánatos volt az erdélyi magyar reformátusság szoros összetartása, sőt szerves összeforradása, úgy valóban jelen korunk zilált egyházpolitikai viszonyai közt, most égető szükség van arra, lévén az eláradt oláh elemnek úgyszólván nyilt torkában fekvő erdélyrészi református egyházkerületünk a görög katholikus ós görögkeleti oláh egyházak által saját létalapjában nemcsak megtámadva, sőt nyíltan veszélyez ve. Ha visszatekintünk a hajdani Erdélynek országos önállóságára s állami függetlenségére; ha visszaképzeljük magunkat az egykor fejedelmi gyula-fehérvári udvarnak a Bethlenek és Rákócziak alatti fényes korszakába, midőn gyula-fehérvári virágzó főiskolánkban európai hirű tudós tanárok alatt fejedelmi sarjak s az erdélyi fő- és középnemesség s az ország keleti vódbástyáját képező székelység szép reményű fiai nemcsak tudományos oktatásban, hanem magyar nemzeti nevelésben is részesülve, mint egyháziak tudós tanárokká, mint világiak eszélyes és erélyes kormányférfiakká képződtek; midőn ősi fészkeikből kiűzött sárospataki tanáraink s százakra menő ottani felsőbb tanulóink, a hitüldözés szomorú idején, mint jövevények a gyula-fehérvári kollégiumban menedéket találtak s évekre terjedő vendégi fogadást élveztek; ha visszagondolunk vallásfelekezetünknek azon arany korára, melyben az erdélyi országos törvényekben is oiihodoxnak nevezett református egyház püspökei, mint az országtanácsnak legnyomatékosabb tagjai, melyben a nemzeti fejedelmek befolyásos udvari papjai, az országgyűlésileg tárgyalt egyházi ügyek mellett az államnak nemcsak saját belügyeiben, illetőleg ezeknek elintézésében, hanem az egész Európa sorsára is kihatással volt küíállami szövetkezésekben is tevékeny részt vettek; midőn a hajdani római katholikus erdélyi püspökség már csak címében létezett: fájdalmas érzés fogja el keblünket, látva és tapasztalva, hogy az erdélyi nemzeti fejedelemség elenyésztével, ottani református magyar egyházunk is, mely az erdélyi magyarságnak magvát ós színét tartalmazta, a mult XVIII-ik és a folyó XlX-ik évszázadokban menynyire alászállott.