Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-26 / 17. szám

alapon nyugvó új összeírás elrendelését. Szász Károly az új összeírás esetén egy helyes Utasítás kiadását tartja szükségesnek. Az új összeírás azonban nézete szerint ez évben már nem vihető keresztül. Széli Kálmán utal a konvent 1895-iki 29. sz. végzésére, mely megbízza az előadót, hogy feltűnőbb hibák esetén küldje vissza a lelkészi fizetést feltüntető jelentő ívet javítás végett, ő csak ezen végzést kívánja végrehajtatni. Antal Gábor az általános revisiót pártolja. Tisza Kálmán tekintve a sok nehézséget, nem barátja az új összeírásnak, ajánlja, hogy maradjon alapul a régi s csakis az egyes egyházkerületek által felterjesztendő hibák javítandók ki. A konvent a bizottságnak a kivetésre vonatkozó eddigi intézkedéseit helybenhagyja, a jövőre nézve pedig Tisza Kálmán indítványát fogadja el. A jelentésnek a lelkész-tanítókra vonatkozó részénél Antal Gábor a bizottság javaslatával szemben kötelezni óhajtja a lelkésztanítókat is, hogy egész jövedelmükből fizessék a °/0

-ot. György Endre a bizottság javaslatát pártolja. A többség Antal Gábor javaslatát fogadja el. A jelentés végül fölemlíti, hogy még 14 egyházmegye nem küldte be a bizottsághoz a kimutatást. Ebből kifolyólag a konvent felkéri a püspököket, hogy az illető egyházmegyéknél szorgalmazzák a kimutatás beküldését. A gyámintézeti végrehajtó bizottság jelentésének tárgyalása véget érvén, még Szász Károly jelenti, hogy az Evangelical Alliance küldöttsége május 1-én érkezik Budapestre és minthogy akkor már a konvent nem lesz együtt, kéri egy bizottság megválasztását, a mely a küldöttség fogadását stb. teljesítse, s egyszersmind felhatalmazást kér arra, hogy e tárgyban az evangelikus testvérekkel is érintkezésbe lépjen, A konvent a jelentést tudomásul veszi s a bizottság tagjaiul: Szilassy Aladár, György Endre, Baksay Sándor, Szász Domokos, br. Vay Béla és Szász Károly konventi tagokat választja meg. (Vége köv.) Székely József. Észrevételek az új rend hatásáról. Több vidékről már történt jelentés azon hatásról, melyet az életbe lépett egyházpolitikai új törvények az egyházi életre gyakorolnak. Itt a Felvidéken is alkalmam volt megfigyelni az állapotokat, és azt kell mondani, hogy azok nem igen örvendetesek és biztatók. Úgy vagyunk, mint az a vándor, kinek lába alatt ingadozik a régi alap, a nélkül, hogy más szilárd talajt találhatott volna, melyen megállhatna és biztosan folytathatná az útját. Hozzám és egyházamhoz falusi és városbeli hivek is tartozván, ott is, itt is megfigyelhettem a nyilatkozatokat és a magatartást. A parasztember az új rendet új tehernek tekinti, melytől szabadulni akarna, mert időbe kerül, költsége is van, ha 2 —3 mértföldnyire köteles felkeresni a legközelebbi anyakönyvvezetőt. Ha megmarad változatlanul az új rend, akkor valószínűleg hátat fog fordítani az egyházi functiónak. Beszéd közben azt kérdi tőlem az egyik paraszt esketés alkalmával: hogy leszünk már mostan az űj renddel szemben az egyházi functiókkal, megmaradnak-e úgy, mint azelőtt is? Hát bizony én neki megmagyaráztam, hogy az egyházi élet minden functiójával úgy áll fenn érintetlenül, mint eddigelé is. Nem kis volt a meglepetésem, midőn a paraszt az egész közönség tetszésére határozottan így felelt: de csak addig, míg mi akarjuk, egészen csak szabad akaratunktól függ, vájjon fogjuk-e még az egyház és a lelkész szolgálatát igénybe venni vagy sem. Ha úgy maradunk, a mint vagyunk, valószínűleg oda fogunk menni, hol nem kell fizetni, és nem oda, hol a functióért fizetni kell, melyet a törvény ránk nem parancsol. Ilyen a paraszt ész! A városiak is nem igen kedvező nyilatkozatokat tesznek. A városház nagyterme, hol a közgyűlés tartja tanácskozmányait, anyakönyvvezetői helyiségnek csinosan berendeztetett. Ha a közgyűlésen megjelenünk, gyakran ütik meg fülemet ily hangok: ez a terem most az új templomunk, úgy-e csinosan néz ki, nem szorulunk másra, az is elegendő életre-halálra és a mi több, nem kerül semmibe. Ilyen nyilatkozatok termékeny talajra találnak. A felsőbb tanintézetekből és egyetemből kikerülő fiatal nemzedék, tisztelet a kivételeknek, gyakran közömbös, ha nem ellenséges indulatú az egyházi intézmények irányában. Az Amerikából hazatérő egyének rendesen socialistikus irányúak, kik az egyházat nem igen hordják szívükön, hanem inkább elavult intézménynek tartják, melynek helyére az egyházpolitikai törvények léptek. A functiókat illetőleg a házasságkötésnél az egyházi kihirdetést mellőzni kezdik, dacára annak, hogy az »ideiglenes utasítások« értelmében a szószékről, a presbyteriális gyűlésekben és a magán életben is eleget magyaráztam, hogy az egyházi functiók teljes érvényben maradnak az új rendben is. Félő, hogy az épület ezen egy köve megmozdultával, a többiek is lassanként mozgásba fognak jönni. Gyakran meg fog történni, hogy a lelkész, legjobb iparkodásainak dacára, hasonló lesz a pásztorhoz, ki nyáj nélkül marad. Ha már ily jelenségek is elég szomorű kilátást nyújtanak a lelkész jövőjét tekintve, úgy jelene is elég aggasztó. A kivándorlások Amerikába, különösen a Szepesség némely vidékéről, mindig nagyobb mérvet öltenek. Vannak lelkészek, kik ezen az úton 100—700 hívet és azzal a megfelelő illetményeket és a stólákat is elveszítették. Az anyakönyvi kivonatok után járó díjak is lassanként elmaradoznak, a functiók és az azok után járó fizetések mind inkább a kivételekhez tartozandnak és a 800 frtnyi minimum csak papíron van és lesz is még jó soká, mert Veres József interpellátiójára, hogy mikor szándékozik a miniszter a protestánsok segélyezését törvény útján rendezni, Wlassics azt felelte, hogy ezt az időpontot előre meghatározni nem tudja. Baj még az is, hogy a lelkészi fizetések összeírásánál az ívek nem töltettek ki úgy, a mint a valóság azt megkívánta. Hogy milyen fizetés jár tulajdonképen a lelkésznek, az csak úgy volna egész pontossággal kipuhatolható, ha az összeírással a pártokon felül álló külön küldöttség bízatnék meg. A zavart még növeli az a körülmény, hogy a protestáns