Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-12 / 15. szám

És ez nem is lehet másként. Hiszen ma már nincs a közéletnek egyetlen ága sem, a melyhez a képesítést ne az állam adná meg; a tanítói hivatal sem képezhet kivé­telt, mert a népoktatás elsőrendű államérdek. De az állami tanítóképesítés egymagában még nem elég. Meg kell az így képesített tanítótól követelnünk, hogy bármilyen jellegű iskolánál nyer is alkalmazást, egész működésében folyton híven és lelkiismeretesen gondozza az ifjúság hazafias nevelését. E tekintetben a legcsekélyebb visszaélés sem maradhat megtorlás nélkül. A megtorlás pedig egyedül és kizárólag az állam joga. Ez el van már ismerve az 1893. évi XXVI. t.-cikkben, melynek 13. §-a szerint a hitfelekezeti hatóság, államilag segélyezett hit­felekezeti tanító ellen, a vallás és közoktatási miniszter kívánságára a fegyelmi eljárást megindítani köteles. Az ily esetekben hozott ítéletek, ha elmozdítást nem szabnak is ki, a miniszterhez mindenesetre felterjesztendők. Ha a hitfelekezet főhatósága mindezen eljárást bizonyos záros határidő alatt nem foganatosítja, ez esetben a felekezeti tanító elleni fegyelmi ügyet is az 1876. évi XXVIII. t.-c. szabványai szerint a közigazgatási bizottság látja el. Ugyancsak a közigazgatási bizottság van hivatva a fegyelmi eljárást foganatosítani akkor, ha bármily összeggel segé­lyezett felekezeti iskola tanítója államellenes irány köve­tésével van vádolva s a miniszter a fegyelmi eljárást el­rendeli. Minthogy pedig az államilag nem segélyezett felekezeti iskola tanítójának államellenes üzelmei megtor­lását sem lehet az államtól elvitatni, a további revíziónak az 1893. évi, XXVI. t.-c. oly irányú módosításban kell állania, hogy a közigazgatási bizottság legyen hivatva minden esetben a fegyelmi eljárást foganatosítani, midőn bármely felekezeti népiskola tanítója ellen (tekintet nélkül arra, részesül-e államsegélyben avagy nem) a miniszter a fegyelmi eljárást elrendeli. Sok keserű órának volt a szülő oka a népoktatási törvény azon fogyatékossága, hogy a hitfelekezeti iskolák­ról rendelkező III. fejezetben nincs hivatkozás a törvény 138. §-ára, a mely szerint a tanítók élethosszig választat­nak és hivataloktól csupán súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás vagy polgári bűntény miatt mozdíthatók el; de az ily ítéletek megerősítés végett a közoktatási miniszter elé terjesztendők. A törvény revíziójánál ezen rendelkezés kifejezetten bármily jellegű iskoláknál működő tanítókra kiterjesztendő, és az 1893. évi XXVI. t.-c. 13. §-ainak első pontja módosítandó E pont szerint ugyanis a 60 frtot meghaladó állami segély mellett alkalmazott hitfelekezeti népiskolai tanító állásáról csak oly. az illető hitfelekezeti hatóságok által saját szabványaik szerint hozott fegyelmi ítélettel mozdítható el, mely ítélet végrehajtás előtt a köz­oktatási miniszterhez mindenkor felterjesztendő, és jogér­vénvessé csak akkor válik, ha a miniszter a közigazgatási bizottság által foganatosítandó vizsgálat alapján újabb ítélethozást nem kiván. A törvény ezen rendelkezése az összes felekezeti tanítókra kiterjesztendő, tekintet nélkül ismét arra. részesül-e a tanító államsegélyben, vagy nem; mert tarthatatlan álláspont, hogy valamely felekezeti taní­tónak a törvény által biztosított jogát, t. i. élethosszig tartó alkalmaztatását az állam csak az esetben védhesse meg, ha fizetéséhez 60 frtot meghaladó államsegélylyel járul; ellenben az államilag nem segélyezett felekezeti tanítók szélnek ereszthetők. Ily módon biztosítva lenne az állam érdeke a taní­tók képesítésénél, fegyelmezésénél; biztosítva lenne a ta­nítók érdeke az élethosszig tartó választásban. De a tanítók érdekeinek biztosításában még tovább kell men­nünk. Ma már nyilvánvaló, hogy tanítóhiány van ország­szerte. A 300 frtos tanítói állomásokra hirdetett pályázat a legtöbb esetben meddő marad, mert a pálya nem ke­csegtető, s a létező tanítóképzők népessége évről-évre gyérül. Ezen, mindinkább égetővé váló bajon csak azzal lehet segíteni, ha az 1893: XXVI t.-c.-nek a tanítói fize­tés minimumát megszabó szakasza a 16. §-al összhang­zóan változást szenved; vagyis, ha a tanítói fizetés mini­muma az egész vonalon legalább 400 frtban állapittatik meg. Ettől ódozkodtunk ideig-óráig, de a viszonyok kény­szere elől egy iskolafentartó sem térhet ki, mert különben népoktatásügyünk csődbe jut. Az 1893. évi XXVI. t.-c. megalkotásakor 5278 volt azon tanítói állomások száma, a melyeknek javadalma­zása a 300 frtot el nem érte ; ezek kiegészítéséhez mint­egy 603,455 frt igényeltetett. A törvény immár második éve van végrehajtás alatt, s mindeddig a hitfelekezetek összesen még 200 ezer frt államsegélyt sem vettek igénybe; a g. keletiek, a mely felekezetnél van tudvalevőleg a leg­több nyomorult állomás, alig néhány (mindössze három) esetben kértek államsegélyt. Igaz, hogy az államsegélyt igénybe nem vevőkre nézve a törvény úgy rendelkezik, hogy ha államsegélyt nem kérelmeznek, a tanítói fizetés az illető iskolafentartó hitfelekezet terhére kiegészítettnek tekintendő, s a fizetés közigazgatási úton is behajtható. Ismerve azonban a viszonyokat, bizton állíthatjuk, hogy az ily kiegészítés csak papíron van; a mellett a szegény tanító épen úgy nyomorog, mint előbb; mert különösen a nemzetiségi egyházak nem kérelmezik az államsegélyt, tisztán azon okból, nehogy az állam valami tekintetben ingerentiát gyakoroljon felekezeti iskolájokra; viszont tudva­levőleg épen ezen iskolaíentartók anyagi helyzete nem igen engedi, hogy önerejökből biztosíthassák tanítóik tör­vényes illetményeit. Sajnos különben, hogy más felekezet­nél is megvan a tartózkodás az említett okból az állam­segély kérésétől. Valóban itt az ideje, hogy a kormány a tanítói fizetések biztosítása érdekében az ilv kijátszások­nak teljes szigorral elejét vegye oly módon, hogy minden tanítói fizetés, a melyet az iskolafentartó hitfelekezet saját erejéből kiegészítettnek állit, az ily fizetés állandóan köz­igazgatási úton hajtassék be, s szolgáltassék át a tanítónak. Dicséretes kivételt képez e tekintetben a munkácsi g. kath. egyházmegye, a melv hazafias készséggel elfogadta a törvény által nyújtott előnyöket, a mennyiben minden tanítói állomására nézve kérte az államsegélyt. A népoktatási törvény 11. §-a a felekezeti iskolákra nézve csupán a kötelezett tantárgyakat állapítja meg. de már arról, hogy ezen kötelezett tantárgyak mily mérvben és különösen minő szellemben tanítassanak. egyálta án nem gondoskodik. A törvény revíziójánál tehát e tekin­tetben is biztosítékot kell szereznünk, hogy a nem állami iskolafentartók a kötelezett tantárgyakat legalább is oly terjedelemben és különösen oly hazafias szellemben tanít­tassák, mint a mily mérvben és szellemben azt az állam érdeke megköveteli. A részleges revíziónál nem hagyhatjuk orvosolatlanul a tankötelezettség érvényesítése körül felmerülő azon aka­dályt. a mely a bírságok behajthatatlansága miatt lépten­nyomon felmerül. Népünk művelődése érdekében nem szabad visszariadnunk attól sem, hogy ha a mulasztás a szülő vétkes könnyenvevéséből ered, s rajta a pénzbírság vagyontalanság miatt be nem hajtható, a birság legvégső esetben még fogságra is legyen változtatható. Sajnos, ha­zánk némely vidékén népünk érzületénél más erkölcsi eszközök alig vezetnének célhoz. A tankötelezettség érvényre emelése tekintetében különben a közoktatási miniszter már a m. évi 45,254. számú körrendeletével igen hatékonyan intezkedett, midőn

Next

/
Thumbnails
Contents