Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-05 / 14. szám

** Emlékezés gyakorló lelkészi pályára cím alatt JBartha Mór nyugalmazott ev. ref. lelkész rendkívüli alkalmakra készült és elmondott dolgozataiból egy 15—1G ívre terjedő kötetet ad ki, melyben imák és beszédek lesznek. A könyv Révész B. egyházszertartási beszédei alakjában, a Csokonai nyomda kiállításában május elején Debrecenben fug megjelenni. Ára bérmentes küldéssel 1 frt 60 kr., díszes. fekete vászon kötésben 2 frt 10 kr. Előfizetés és előjegyzés május l-ig Debrecenbe, a szerző lakására (Kis-csapó-utca 388. sz.) küldendő. A jónevü veterán író munkájára felhívjuk a t. közönség figyelmét. E G Y HÁ Z. A pesti egyházmegyei lelkészi gyámintézetek ügyében fontos határozatokat hozott a március 24-én tar­tott rendkívüli egyházmegyei közgyűlés. Az egyházmegyé­nek két gyámintézete van, úgymint a régi yyámintéeet 33.353 frt tőkével és a stoláris gyámintézet 9018 forint alaptőkével. A közgyűlés elhatározta, hogy az előbbi gvám­intézetet némileg módosított alakban továbbra is fentartja, a stoláris intézetet azonban feloszlatja. A régi gyáminté­zetbe az új tag belépési illetmény fejében 300 frt tőke­egyenleget és három osztályba sorozva ki 10, ki 8, ki 6 frt évi járulékot fizet, mely illetményt a régebbi tagok is fizetik mind addig, míg a lő tagsági évet kitöltik. A stoláris gyámintézet vagyonáról következő módon rendel­kezett. Az alapítványok (2000 frt) kiszállíttatnák s kamat­jaik a mostani özvegyek gyámolítására fordíttatnak. Az özvegyek szerzett jogainak teljes biztosítására fogyó-tőke alakjában 4% ra számítva még 2083 frt félretétetik, úgy hogy a gyámintézet özvegyei az eddig élvezett évi 53 frt helyett halálukig évi 55 frt állandó segélyben részesülnek. A még fenmaradó (9018-4083=) 4935 frt tőke a gyám­intézet jelenlegi tagjai között a teljesített befizetés arányá­ban kamat nélkül visszafizettetik. Mikor a stoláris intézet utolsó gyámoltja is kihal, akkor a stoláris intézet alapít­ványi tőkéje s valószínűleg előálló pénztármaradéka (mert a 4%-ki számított gond perdu tőkéje jelenleg 6—7°/0 -ot jövedelmez) átszáll az átalakított régi lelkészi gyámintézetre. Dunamelléki egyházkerületünk lelkészi al­jegyzőjévé a presbyteriumok szavazatának többségével Lévay Lajos sárkereszturi lelkész, Lapunk munkatársa választatott meg. A szavazatbontáson, inárc. 27-én Szász Károly, Szilassy Aladár, Farkas József, Papp Károly, Kálosy József, Petri Elek és Hamar István jelenlétében konstatálta a bizottság, hogy összesen 289 érvényes sza­vazat adatott be, melyekből Lévay Lajosra esett 170, Vörös Károly váci lelkészre 57, Fejes Dániel jászkiséri lelkészre 18, Benedek László pándi lelkészre 8, Tóth Sándor fekete­hegyi lelkészre 7 szavazat, a többi pedig 2—3-mával megoszlott. E szerint Lévay Lajos 25 szótöbbséggel mind­járt az első szavazáskor aljegyzőjévé választatott. Az érde­mes, szorgalmas és nagybnzgóságú lelkészt szeretettel és örömmel üdvözöljük egyházkerületünk díszes tisztikarában! A pesti ág. hitv. evang. magyar és német gyü­lekezet f. é. március 29-én, virágvasárnapján tartotta meg évi közgyűlését. Ekkor jelent meg a gyülekezet 1895-ik évi jelentése, egyházi és iskolai számadásainak kivonata és e gyülekezet tagjainak névjegyzéke. Bt. Králik Lajos közfelügyelő és clr. Zsigmondi/ Jenő syndicus évi jelenté­séből kiemeljük a következőket: A közös egyházi szük­ségletek fedezéséhez 1581 tag összesen 6714 frt 50 krral járult. A tepmlomépítési alap kamataival együtt már 215.288 forint 35 krajcárra rúg. A székes-főváros kultusz-célokra 210 frtot, iskolai célokra 3000 frtot, hitoktatási célokra 6000 frtot adományozott. A kolozsvári egyetem rendes tanárává kinevezett Böhm Károly igazgató helyébe az egyházi választmány Góbi Imre tanárt választotta igaz­gatóvá. Az elemi és polgári iskola igazgatójává pedig a következő három évi ciklusra Falvay Antal választatott. Hudeez Olga kisasszony két évi próbaidőre segédtanítónő­nek hivatott meg. Orgona felavatás Miskolcon. Az avasi ref. tem­plom új orgonáját, a melyet özv. Kovács Jánosné és Kun Kálmán ajándékoztak az egyháznak, március 29-én, vasár­nap avatták fel. A templomot, mely még a XIII. század­ban épült, valláskülönbség nélkül nagy közönség töltötte meg. Az ünnepi beszédet Kun Bertalan püspök tartotta, A gimnáziumi énekkar szép egyházi dalokat énekelt. A brassói magyar evangelikus esperesség már­cius 25-én ünnepelte megalakításának tizedik évfordulóját. Tíz évvel ezelőtt váltak ki a brassómegyei magyar luthe­ránus egyházközségek a szász püspökség kötelékéből és léptek be a tiszai püspökségbe. Az ünnepélyt isteni tiszte­let előzte meg, a melyen Moór Gyula főesperes kegyeletes szavakban emlékezett meg azon küzdelmes múltról, a mely­ben Korodi és Molnár lelkészek fáradoztak a brassói ma­gyarság tömörülésén egyházi tekintetben. Az isteni tisztelet után közebéd volt. Este pedig dal- és zeneelőadás rekesz­tette be a szép ünnepélyt. A kassai ág. hitv. ev. anyaegyház évkönyve az 1895-ik évrői 79 lap terjedelemben a minap megje­lent. Főbb adataiból kiemeljük a következőket: Szül. 38, konfirmáltatott 37 gyermek, meghalt 30 személy. Az egyház­tagok száma 568, kik közül 241 tag 1300 frt egyházi adót fizetett. 327 egvháztag semmit sem fizetett. A hagyomá­nyok és alapítványok főösszege 1870—1895-ig 70.390 frt 80 krt tesz. Van virágzó népiskolája és felsőbb leány­iskolája. Forgalmi kimutatása a mult évben 9945 forint 83 krt tesz. Tőke vagyona 48,866 frt 61 kr. Az iskola költségelőirányzata 5532 frt 76 kr. Az egyház mult évi évi történetéből közli a helybeli fontosabb mozzanatok után Zelenka püspök évi jelentését a debreceni egyház­kerületi közgyűlésen s püspöki programmbeszédét a rend­kívüli miskolci közgyűlésen. Az iskola beléletére vonat­kozó adatok után végül közli az évkönyv a helybeli lelkész Csiskó János két szép beszédét. Az egyiket az egyházpolitikai törvények életbeléptetése alkalmával, a másikat Sylveszter estéjén tartotta. A gyülekezet nyelve magyar és német, s az isteni tiszteletek is felváltva tar-

Next

/
Thumbnails
Contents