Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-29 / 13. szám

zattal és érvényesülést fog keresni a konventben, az egyházkerületi gyűléseken. Semmi egyebet nem céloz ez a mozgalom, csak fölidézni a törvényt, az 1848-iki XX-ik törvénycikkelyt, a mely a reformált hitfelekezetek állami pártfogolását jelzi szükségesnek, fentartván az országnak azt a kötelességet, hogy a szükséghez képest cselekedjék. Ez a törvény félszázadot aludt, negyvennyolc évi álom után, ime, ébresztgetik. Sok minden történt ez idő alatt a szegény pappal. Többen lettek, nagyobb lett a szegénységük és megszaporodott a szükségük. Az a 3—400 forint jövedelmű lelkipásztor, a kin negyvennyolc sürgősen akart segíteni, most kilencvenhatban még szegényebb, az akkori 300 forintja nem ér ma száznál többet. A kor nagyobb stólát kér tőle, mindenféle igények támadtak régi szerény élete körül. O megmaradt a réginek, a régi jó tradíciókkal, de az ádáz új idők nem kegyelmeznek neki és mindenféleképen megtaksálják. Igaz, hogy ezekhez képest munkája is megszaporodott. erről nem panaszkodhatik. Nem is panaszkodik, sem ezért, sem másért. A ki látja állapotukat, annak kell panaszolnia. Megdöbbentő nemcsak az egyházukra, de az egész országra káros, megszégyenítő, sőt veszedelmes az ő helyzetük. Nemcsak egyénenkint kezdi ki őket a szegénység, hanem már-már gátolni fogja papi hivatásukban. Veszélyezteti magát az érdemes és jeles kart, az egész kitűnő egyházat, a lelki élet, erkölcsi világunk nagy érdekeiről nem is szólva. Az anyagiakkal küzködő pap, istenszolgája, a ki szűkösebb viszonyok között él, mint egy hivatalszolga: ebből nem csak e reformált egyházfélekezeteknek, de az egész vallásosságnak kára van és ez a legrajongőbb katholikus ultramontánnak elve és érdeke ellen való. Hogy egyénenkint mit kell szenvedniük, a mióta megkapták a negyvennyolcadik törvény nagy igéretét: azt pontról-pontra konstatálni lehet. Mily keserves lehet például látniok, hogy családjuk műveltségi fokukon alul marad, valósággal elszakad tőlük, mert az iskoláztatáshoz nincs módjuk, a régi módi kollégiumi neveltetést, melyből ő megnőtt, a modern idők megváltoztatták, eldrágították, a maga fajta emberekre nézve hozzáférhetetlenné tették. Legjobb lenne rá nézve, még ha elparlagiasodnék, paraszt módra meg bírna élni a zsellér-fizetésből, meztéláb járna, kecskét őrizne, mint a földhöz ragadt pópák némely vidékeken. A mi reformált hitű kicsiny papjaink egészen más kordában vannak szőve. Nehezen fog ezeken a szükség. Régi időből maradt rájuk a hagyomány, hogy az ő hivatásuk az önfeláldozás. Martirium egyházukért, magyar hazájukért. Nem lehet ezekhez hozzáférkőzni az anyagiakrévén, valósággal gőgösek az önzetlenségükben. Kenyéren és vizén élve is, tűzzel szolgálják ideáljaikat és lankadatlan erővel szolgálják kötelességeiket. A maguk koldus voltában fanatikus ellenségei a maguk anyagi érdekeinek, ha az lelki szükségeikkel, hitvallásukkal összevág. Egy hang nélkül mondtak le jövedelmeiknek csaknem egy harmadáról, sőt ők voltak azok, a kik sürgették, előkészítették. javasolták ezek elvételét — az egyházpolitikai reformokat. És a diadal érzése töltötte el valamennyiüket, a mikor látták, hogy most, ezentúl még kevésbbé képesek megélni! És ezekből akartak anyagi érdekeiknél fogva protestáns néppártot csinálni, ezeket kísérlik meg fölizgatni az ellen, a miért nemcsak kenyerüket, húsokat, de életüket is odaadnák. A magyar protestáns pap máglyára ment a lélek szabadságáért és a megtévelyedett elmék úgy vélik, hogy visszájára fordíthatják eredendő természetét és harcba vihetik őket egyenesen hitük ellen, ha bebizonyítják nekik, hogy az nem szolgálja kellőképen anyagi érdekeiket! A szegény magyar papok érdekében, a törvény alapján megindított mozgalmat bizonyára nem zavarja meg ez a félig róka, félig holló-intrika. Ettől nem féltjük sem a mozgalmat, sem a lelkészeket. Ezeknél nem lehet zavart és veszedelmet szervezni, a mi azonban nem menti föl az államot attól, hogy mindent és lehetőleg gyorsan elkövessen az érdekükben. A miért nem kell tartani tőlük, ez csak javukra irandó. És ha a törvényt végrehajtani a maga egészében nem lehet, végrehajtani e momentumban, a kormányzat módjában van más törvényszerű eljárás. Nem horribilis összeg az, a mely megadja az ideiglenes, sürgős segítséget. És akár 600, akár 800 forintban szabják meg a minimális papi jövedelmet: az állami butgetünk ezt bizvást elbírja már. Negyvennyolc esztendővel negyvennyolc után Eddig kellett várnunk, míg rájuk keríthettük a sort. Eddig vártak keresztyén türelemmel és hazafias önmegadással. Illesse őket ezért is dicséret és az állam sietve tegye jóvá, a mi rosszat míveltek a mostoha viszonyok e jó és igaz magyar emberekkel. Észrevételek az új rend hatásáról. Hogy mi haszna vagy kára van az új anyakönyvvezetésnek, s a polgári házasságnak a mi f.-baranyai ref. népünkre, erre a kérdésre akarok pár sorban feleletet adni. A felelet egyszerű. Haszon semmi. Kár?! Legalább ma még s abban a kis határban, meddig látköröm terjed, szinte semmi, valláserkölcsi értelemben fogva fel a kérdést. Egy azonban konstatálható, s ez az egy az, hogy valamint a mi népünk az egyházpolitikai törvényeknek szükségét nem érezte, utánok nem áhítozott, úgy ma is inkább boszankodik, hogysem mint lelkesülne érettük. Akárhányszor hallom, ha hozzám jönnek egy és más ügyükben felvilágosítás és tanács végett, hogy miképen is kelljen eljárniok az új anyakönyvi hivatalnál — hogy: »Bizony-bizony jobb is volt az a régi módja a házasságkötésnek, szívesen megfizetném én a mi a papnak jár, csak ne kellene annyit kószálni«. »Nem is okos ember találta ki.« »Ez is csak a papok kisebbítésére van.« »Vissza lehet-e ezt még a régire fordítani és mikor?« És az ilyesféle beszédeken nem csodálkozom, mert tényleg sok kellemetlenséget is szerzett híveinknek az egyházpolitikai törvény mindazon helyeken, a hol nincs a községben anyakönyvi hivatal. Vegyünk fel például egy olyan házasságkötési esetet, midőn a felek külön-külön faluból valók s a harmadikba kell menniök, hogy polgárilag egybekelhessenek. A téli hideg, gyakran zivataros időben eljő a vőlegény s népe a leányos házhoz, onnan a más falu-