Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-29 / 13. szám

Más kérdés aztán az, hogy a szerző célját mennyiben éri el; elveit mint valósítja meg s követésre méltó-e a példa, mit felmutatott; célhoz vezető-e az út, melyen ő megindult ? A szerz^ iránt való minden tiszteletem, az igehirdetésben önállóságra törekvést sürgető elveinek való minden hódolatom ; tanultságát s képzettségét készséggel elismerő minden igazságérzetem mellett is, müveinek megfigyelése után a feltett kérdésekre azonban sajnálattal azt kell felelnem, hogy: határozottan nem! Nem, mert kitűzött magas célját, az igehirdetés tartalmasabbá, vonzóbbá, érdekesebbé, hathatósabbá tételét most megjelent müvében szerző sem éri el. Nem, mert a példa, a mit művében adott; az út, melyben elindult, nem jó. nem célravezető. Ha sikerül kimutatnom, hogy miért nem halad jő úton a szerző, miért nem jó a példa, a mit adott; miért nem olyannak kell lenni az igehirdetésnek, minő az övé, hanem másformának: akkor meggyőződhetik úgy a buzgó, tiszteletre méltó szerző, mint a szives olvasó, hogy bírálatomban engem is az objektív igazságérzet s a szerző által sürgetett magasztos érdek, egyedül isten országának jövője, minél szélesebb körre terjedésének érdeke vezetett. Szerző müvének olvasása közben mindvégig megmarad bennünk a meggyőződés, hogy a szerzőnek az igehirdetésben kiinduló pontja egyedül csak e gondolat lehet: a kor hitetlen, vagy ha találunk ís benne itt-ott némi kis hitet, az is a tudományok s a kornak úgy tudományos, mint vallási, hittani, társadalmi, politikai és minden terén felmerült és mindenütt jelentkező szabadszellemü irányzatai miatt nagy mértékben meg van ingatva úgy, hogy még az egyszerű népnek is kell támogatni hitét, mert erre van már szüksége még annak is. Mert csak így magyarázható, hogy igehirdetésének tartalma túlnyomóan dogmatikus, s csak kisebb részében morális. Pedig a kornak erkölcsei is bizony nagy mértékben fogyatékosak és nagy szüksége van arra is, hogy midőn hitre tanítjuk — ugyanakkor ismertessük meg vele, a dogmákkal egyenlő mértékben azokat a jó cselekedeteket is, melyek a hitből származnak, hogy így még inkább ismerje a hit becsét. Nem tartozunk tehát azok közé, kik nagyobb tért engednek a hit tételeinek, mint az erkölcs tanainak. Mert a vallás magában sem hit, sem jó cselekedetek csupán, de mindkettő együtt véve és egyenlő mértékben. Szerzőnek az épen egyik tévedése, hogy igehirdetése túlnyomóan dogmatikus tartalmú. De hát ez még nem is volna olyan nagy hiba. Hiszen jó erkölcs csak tiszta hitből származhat s ha tud a szerző a hitből származó jó erkölcsöknek a hittel egyenlő arányú hirdetése nélkül is hitet ébreszteni és hitet, szilárdítani, már ez is nagy nyereség. De hát tud-e? Erre is azt kell mondanom jelen kötetére őszinte sajnálattal, hogy nem. Nem pedig a tárgyalási modora miatt Ugyan hinni tudja-e az igen tisztelt szerző, hogy azzal az elvont, mélyen filozofáló okoskodással, azzal a theologiai tanszékbe illő s épen nem népszerű, tudományos érveléssel majd félfogatja, megérteti tárgyát egyszerű hallgatóival s még inkább, hogy majd így öntudatossá teszi hitüket? Csak olvassa el bárki a XII. sz. alatt közlött húsvéti beszédet s figyelje meg azt különösen ott, a hol benne a szerző a nép előtt Strauss Dávid és Renan Ernő dogmatikai tévedését egész tudós okoskodással és alapossággal cáfolgatja. Máshol tárgyalási modora nem egészen világos. Eszmemenete nem összefüggő. Nem foly egyik érve a másikból, sőt sokszor oly zavart, hogy még olvasva se tudja beszédeiből kiszedni az ember a lényeget s még kevésbbe képes arra, hogy elmondja a beszéd rövid tartalmát, nem ám azért, mintha épen nem volna arra hangolva még a művelt olvasó vagy hallgató is, de azért, mert ez már határozottan fogyatkozása a legtöbb beszédnek. Hát akkor micsoda épületet, micsoda lelki erőt vigyen haza az ily beszédekből a nép? S még inkább elvonttá, még inkább szűk határok között mozgóvá teszi szerzőnek igehirdetését egy másik elve. mit egyik beszédében meg is magyaráz hallgatóinak, hogy ő nem maga kivánja magyarázni a bibliát, nem magából kivánja meríteni argumentumait, hanem a bibliából s magyaráztatja azt önmagával. S ez elvét úgy viszi keresztül, hogy idézi számtalanszor a bibliát; egyik lókust a másik, egyik parallel lőkust a másikkal indokolja, magyarázza részletesen és következetesen, hogy csak úgy zsibbad belé a lélek. Saját lelkéből merített, önálló, eredeti szabad nézettel alig-alig mer előállani, nehogy biblia-, vagy evangelium-ellenest tanítson. Argumentálásának másik eszközei a költők s a világi és egyházi tudósok; tengersok, nem egyszer felesleges, érthetetlen és ízetlen idézet megszámlálhatatlan sok költeményből, theologiai munkákból és világi, történelmi, politikai. társadalmi müvekből, szóval mindenből, mit szerző valaha csak olvasott. A világirodalom, antik és újkor, renaissance és modern irodalom legkiválóbb szellemeinek neveit kellene ide írnom, ha jelezni akarnám, hogy a Krisztust hirdető s egyedül Krisztusból meríteni akaró szerző kikkel bizonyít; bizonyításaiban kikre hivatkozik, szóval, hogy Krisztus helyett kikből merít. (Vége köv.) Fábián D. BELMISSZIÓ. A new^yorki bibliaház. Az sAmerikai bibliatársulat« épülete New-Yorkban impozáns benyomást gyakorol a nézőre. Egyik városnegyed sarkán emelkedik, mindkét irányban homlokzattal bír és hatemeletes. A földszinten köröskörül a legkülönbfélébb üzletek vannak és a főbejárat a negyedik oldalon nyílik. Egyébként az épület külső képe semmi különöst nem nvujt és a tenger nép, mely szokva van ilv épület-óriásokhoz, sürögve siet tova. Mit érdekli őt a bibliaház, neki dollárért kell futnia. A ki pedig »a cél felé fut, az Istennek a Krisztus Jézusban való mennyei hivatala jutalmának elvételére*, az megindultan áll meg itt, mert tudja: »Azért a hit a hallásból vagyon, a hallás pedig az Istennek igéje által*. És megtelik az egész szív örömmel e ház látásán, a melyből Istennek nyomtatott igéje már annyi sok millió példányban szállott szét az egész világba. Az amerikai bibliatársulatot 1816-ban alapították. Azelőtt is voltak egyes, csak kis helyeken működő társulatok, melyek azonban kiterjedtebb és közös munkára vágytak. A siker aztán, a nagy társulat fennállásának 79-ik évében tapasztalható is volt. Számokban nem fejezhető ki, de nem is lehet kicsiny, a midőn a szentírásból kerek 57 millió példány terjedt, el. De lépjünk be és vessünk egy pillantást a bibliaházban sürgő munkára, a hol még más célra is van bizonyos számú helyiség föntartva. Az első emeleten, a fold-