Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-15 / 11. szám

egyházi szónoklatnak célja a meggyőzéssel még nincs elérve, kell, hogy a meggyőződés elhatározást s tettet szüljön, a mire pedig a szónoki erőnek s hévnek a leghatalmasabb befolyása van. De nemcsak a szónoki lendületet nélkülözzük Mindszenti beszédeiben, hanem — a mi már igen nagy hiba — a szép, folyékony s választékos stvlust is. Mindszenti bizony nem erős stylista, hogy magát kifejezhesse s megértethesse. igen sok szóra van szüksége, sokszor meg azt gondolván, hogy egy szó nem elég. két három hasonló értelmű szót rak egymás végébe, a mi által szószaporításba, ismétlésbe téved. Pl. a 9. lapon azt mondja: »ez a sejtelem, ez a remény* stb., »itt folyik, itt csörgedezik* stb., »csak akarnotok kell, csak szomjúhoznotok kell* stb. »epesztő, meg nem oltott, ki nem elégített szomjúság« stb.; a 12. lapon: »az ő elveinek uralma alatt állanak, az ő elveinek engednek, valamikor valami jót és nemest művelnek vagy létesítenek. A keresztyénség átment az emberiség vérébe, gondolkozásába* stb. S ilyen tautológiától hemzsegnek a 112., 113., 116., 162., 177. lapok is, melyek mind azt bizonyítják, hogy szerző nyelve még nem kiforrott s megállapodott nyelv, hanem mindig keresnie kell a megfelelő kifejezéseket. Van azután néhány sajátságos szava, mint pl. váralom (a mely több helyen is előfordul, különösen a 112. lapon), átteremteni, felérteni, esély több homályos képe. pl. »az istenség megmérhetlen óceánja elérhetlen messzeségben van ajkatoktól* (9. lap), »nagy lelke abban a mennyei fényben, egyetlen öleléssel felfogta az ídvezítő személyiségének egész fontosságát* (18. lap), »mikor a szív olvadozik a szent gondolatok sugárainál* (146. 1.) stb., sőt vannak szavai és kifejezései, a melyek már épen nem valók a kathedrára. pl. »most jönnek elő a hivalkodás, a kicsapongás, a bűn, hogy az éjszakának sötét leple alatt szemérmetlenül mulathassanak* (72. I), »fajtalan dalok* (73. 1.), »őrült elbizakodottság* (123 1.), »új szerelem szövődik . . . minden bokorban« (138. 1.), Isten »nem csapta el magától a világot«(139.1), »hitetlenség beduinjai* (200. 1.), s igen furcsa, mikor az úrvacsorai beszéd azt mondja (193. 1.), hogy a »szívvidámító és gondűző bor fel van téve* stb. Bizony, bizony, az ilyeneknek nem volna szabad a korrektor figyelmét kikerülniük, mert semmiképen sem válnak sem a stvlus, sem a beszédek díszére. Forrni kell még Mindszenti nyelvének, mert a ki ily tévedéseket sem vesz észre, az még igen gyenge stylista. Egy van csak, a mi igazságosan nem vethető szerző szemére s a mi ellen védeni kötelességem is és ez az, a mit róla Rácz Kálmán a S.-Pataki Lapokban állít, hogy t. i. »Mindszentinek főtárgya a dogma, fő eleme a theologiai vitatkozás, főfegyvere a furor tbeologorum«. Nos a 30 beszéd közül csupán 8-a mondható igazan dogmatjkusnak, de azokból sem látszik, hogy szerző főeleme a theologiai vitatkozás, főfegyvere a furor theologorum lenne, mert az, a mit Rácz K. annak minősít, t. i. hogy Mindszenti azokat, a kik a Krisztust isteni méltóságától meg akarják fosztani s csak egy bölcs emberként szeretnék feltüntetni, a Krisztus ellenségeinek nevezi: csak igazság, de nem furor theologorum, s ha Rácz Kálmán ezt a modern theologusok elleni támadásnak tartja, az csak abból magyarázható meg, hogy Rácz K. ebben a dologban ludasnak látja a modern theologusokat. De ha csakugyan ludasok, akkor azt a szemrehányást attól, a ki a keresztyénség legfelségesebb igazságait akarja hirdetni, valljuk meg: meg is érdemlik. Mindszentiben én nem látok semmi furort, semmi harckeresést a modern theologusokkal szemben. sőt inkább azt tartom fogyatkozásának, hogy nincs benne elég hit és lelkesedés tárgya iránt. Összefoglalva most már, a mi ismertetésünk veleje, azt mondhatjuk, hogy vannak ugyan jó beszédek is Mindszenti kötetében, de csak feles számmal, a másik fele, különösen pedig a saját beszédei gyengék úgy a konstruálás, mint a kidolgozás és a stylus tekintetében. Jó lett volna ezeknek a beszédeknek, a horáciusi elv szerint, még néhány évig a fiókban maradni, hogy szerzőjük néhányszor még végig simogathatta volna őket s így szépen kicsinosítva láthatták volna meg a napvilágot. Szerző pedig (a ki könyve megjelenése óta már rendes lelkészszé lett s a kinek ezen az úton is gratulálunk) ne vegye rossz néven tőlem a talán túlszigorú kritikát. Nem azért mondottam meg véleményemet ily nyíltan, hogy a további munkálkodástól elriaszszam, hanem azért, hogy már az első lépésnél látva fogyatkozásait, azoktól a továbbiakban megoltalmazhassa magát. Az igaz szó, ha talán keményen hangzik is, jó indulatból fakadt s fogadja azt tőlem szerző is, már csak a régi ismeretség alapján is, jóindulattal. Hamar István. BELFÖLD. A tiszáninneni egyházkerület Névkönyve. Három héttel ezelőtt, február hó 17-én, kaptam meg az esperesi hivataltól egyházkerületünk Névkönyvét. Nagy kívánsággal vártam, még nagyobb érdeklődéssel lapoztam át, de csakhamar nagy csodálkozással és kedvetlenséggel tettem le. észrevevén számos hibáit és fogyatkozásait. Feltett szándékom volt, hogy rövid időn nyilvánosan szóvá teszem az ügyet, még pedig a legilletékesebb helyen, a »Sárospataki Lapokban*. Már csaknem teljesen el is készítém cikkemet, midőn láttam, hogy e »Prot. Egyh. és Iskolai Lap« 8-ik számában is érintve lett e tárgy egy rövid »beküldetett« cikkecske folyamán. Ekkor félretettem cikkemet, azon feltevésben, hogy az illetékes helyről jövő felelet talán teljesen, vagy legalább nagy részben eloszlatja a Névkönyvre nézve fenforgó nehézségeimet, így tehát az én felszólalásomra nem lesz szükség, melyre különben is, a fenforgó személyi tekintetek miatt, nem szívesen szántam rá magamat. Várakozásomban azonban csalódtam, mert az e tárgyban e Lap 10-ik számában megjelent felvilágosítás nem hogy eloszlatta volna kifogásaimat és aggályaimat, de még növelte azokat. Ily körülmények között kötelességemnek tartom a felszólalást, még pedig az előzmények után e Lap hasábjain. A Névkönyv késedelmes megjelenése az első tárgy, melyről szólani kell, A Névkönyv szerkesztőjének nyilatkozata szerint e késedelem az adatok késedelmes beszolgáltatása folytán állott elő. Nagyon természetes, hogy adatok nélkül nem lehet Névkönyvet szerkeszteni, és ha az adatok késnek, a Névkönyvnek is késni kell; minélfogva el kell ismernünk, hogy a késedelmes megjelenés miatt a szerkesztőt semmi felelősség nem érheti. Azt az eljárást azonban már nem látom indokolva — pedig bizonyosan ez is az adatok késedelmes beérkezésével függ össze — hogy az egyházmegyék a Névkönyvben nem a régi megszokott sorrend szerint, hanem ekkép következnek egymásután: Abaúj, Gömör, Torna, Ung, Felső-Rorsod, Alsó-Borsod, Felső-Zemplén, Alsó-Zemplén. Sem a betűrend, sem más szempont nem igazolja ez új sorozatot, mely csak arra való, hogy a Névkönyv használatát megnehezítse. í JJO A Névkönyv legfőbb, valóságos szerkezeti hibája