Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

szellemtől áthatott egyszerű, szerény, de meleg tűzhelyt, hol ifjaink igazán otthon, jól és szabadon érezzék magukat és magasztos hivatásukra, a megélhetés gondjaitól menten, komolyan és kedvvel előkészülhessenek és közvetlen s valóban atyai vezetés mellett minden jóban indítást, irányítást, útmutatást nyerve kegyességben, tudományban, jó erkölcsben, s mi az evangelikus egyházban bizony még sok helyen vajmi fogyatékos, hazafias szellemben is nevekedjenek, erősödjenek. Nemcsak egyházi, emberbaráti, hanem kulturális és nemzeti szempontból is nagy dologba fogtunk hát. És meg akartuk építeni azt az Otthont — az evangelikus egyház eredeti természetéhez hiven és következetesen — önerőnkből. a buzgó hivek áldozatkészségéből. Épen azért felhivónkkal egészen körön belől maradtunk, kérésünkkel kizárólag az evang. egyház hivő közönségéhez fordultunk. S mert a mi evang. egyházunkban három nyelven hirdettetik az Istennek igéje, az eredeti magyar szövegű felhivót lefordítottuk német és tót. nyelvre is s úgy küldtük szét. hogy megértse mind az egész nép. És megértette, de nem mind. A hazafias magyar, német és tót evangelikus hivek — belátva a tervezett intézmény nagy jelentőségét és áldásos voltát — versenyre keltek a jókedvű adakozásban. Mint mindenben, e téren is elül jár a kulturális és jótékony intézeteiről egyaránt hires nemes pozsonyi gyülekezet, a mely ez év őszén az új lyceum építése következtében felszabaduló jelenlegi kétemeletes szép lyeeumat egyhangú lelkesedéssel ajánlotta fel az egyetemes evang theol. akadémia és a theologusok otthona számára s vállalkozott annak az új cél követelte s körülbelül 5< 00 frtba kerülő átalakítására is. Az otthon belső berendezésére pedig hívei közel 600 frtot adtak össze már is. S hogy a leghatalmasabb evang. gyülekezet mellett — a közbeesőkről nem szólva — a leggyengébbek egyikét említsem fel még: a f.-petényi szegény kis tót gyülekezet H00 lelke közül 51 küldte be a maga ki öt, ki 10 fillérjét, tehát nem akadt olyan tót család ottan, mely a szegény theologus ifjak kérő szavát meg ne hallgatta s az Űr oltárára ne áldozott volna. Azt hittük, azt hittem: másutt sem akad. Pedig akadt, akadt egy egész had, egy egész faj. A mi viperanemzetségünk, a lutheránus tót nacionalisták ott fent a a nagy hegyeknek ormai alatt és lent az alföldi síkon. Mindég azt mondták: azért nem sziveinek minket, azért akarnak elszakadni tőlünk, azért renitenskednek, duzzognak, dacolnak, mert mi az evang. egyházban politizálunk és nem evangelizálunk, mert mi meg akarjuk őket magyarosítani, (pedig a kik legjobban tudnak magyarul közülök, azok gyűlölik legjobban a magyart!) és feláldozzuk a hitet a nyelvért! Hát elhittem ez egyszer nekik és kipróbáltam azt az ő nagy és igaz hitüket. Miként a magyar és német, azonképen a tót evang. egyházi lapok szerkesztőihez is levelet írtam az Otthon ügyében. Szívből, őszintén szóltam hozzájuk, nem mint politikusokhoz, hanem mint evangélikusokhoz, jó lutheránusokhoz. (Hiszen ó-lutheri egyházat készülnek szervezni!) Utaltam, rámutattam előttük egyházunk fájó sebeire, a válságos helyzetre, áldatlan belharcra, szakadásra. Felvetettem a kérdést: ha nekünk hittestvéreknek egymással okvetlen ellenségeskednünk kell-e? Ha nem építhetnők-e közös erővel, vállat vállhoz vetve Sionunkat ? Hiszen az egyházban a nyelv csak eszközi jelentőséggel bírván, nvelvkülönbség miatt nincs ok szakadásra. Sőt. helyes egyházi álláspontról ép az a hazaáruló, ki nyelvkülönbség miatt megbontja az egyház egységét. Értésükre adtam azt is. hogy mi ép egyházunk érdekében az egyházunkban használt: nyelvek mindenikére nagy súlyt fektetünk, ifjainkat a német s tót nyelv szorgalmas tanulására kötelezzük. Sőt e szempontból kijelentém. hogy az esetben, ha nagyobb alapot hoznának össze, nekem még az ellen sem lenne kifogásom, ha annak jövedelmét különösen oly ifjak számára ajánlanák fel, a kik a tót nyelv tanulásában tűnnek ki. Ily tartalmú levelet küldtem a Cirkevné Listy tót evang. egyházi lap szerkesztőjének, Raltik utódjának, Janoska György jelenleg liptó-szt-miklósi ev. lelkész úrnak is. A feleletre hiába vártam. Nekem nem írt semmit, hanem igenis megcselekedte azt, hogy bizalmas jellegű soraim tartalmát nyilvánosságra hozta lapjában és — béke jobbommal egyetembe ott utasította vissza nem a mi, nem az én, hanem a szegény theologus ifjak kérését is. Pedig tudhatná, hogy azok között sok tót ifjú is vagyon s hogy épen a tótok a — legszegényebbek. Hát tótul nem tudok. Cirkevné Listy-t nem olvasok, s elég udvariasak voltak, hogy noha hozzám írnak benne »Nyilt levelet«; nekem még csak meg sem is küldték azt. No de azért tudom, mi van benne. Hála Isten! anvnyira vagyunk már mi lutheránusok e szép magyar hazában, hogy nekünk nemcsak tót. hanem magyar kiadású Cirkevné Listy-nk is vagyon. Amaz Liptó-Szent-Miklóson, emez pedig az arany kalászszal rengő rónaság kellő közepén, Békés-Csabán szerkesztődik. S valóban mind a kettő nagy ügyesen szerkesztődik. Köpönyege az igazhitűség, célja, külön tót nemzeti egyház és püspökség. És ezt ma már nem is titkolják. »Ha— idézi a Cirkevné Listy legújabb (második) számából minden megjegyzés nélkül, tehát hallgatólagos egyetértéssel a b.-csabai Ev. Egyházi Szemle — a három ev. nép egy egyházszervezetben nem fér meg. jobb lesz szervezetileg nyelvek szerint elválni. Igaz, hogy a tót egyház különálló kerülete nem valósítható meg a jelenben s a közel jövőben sem, de azért a gondolatot nem szabad feladni. Az egyházakban és esperességekben erősíteni kell a pozíciót«. És erősítik. Szeberényi L. Zs. úr vállalkozott a nagy és fontos misszióra, hogy az Alföldön tót nemzetiségi propagandát csinál. S csinálja is nagy furfanggal, a lutheránus orthodoxia leple alatt magyar nyelvű lapban gyalázva evang. egyházunk hazafias és szabadelvű (értsd magyar) elemeit és intézményeit. Igv építik a hidat Liptótól Békésig. Békéstől Zágrábig a mi testünkön át A különbség csak az, hogy Janoska nyers, Szeberényi sima kövekből dolgozik. Csoda-e hát, ha az »Otthon« egyiköknek sem kell. Átlátok a szitán, tudom én azt nagyon jól, miért nem'? A hídépítés munkáját zavarja egy kissé. Elfogynak majd a munkatársak, s nem lészen, a ki követ hordjon nekik. Hát igen, nem lészen. Az »Evang. Theologusok Otthona«, jól sejtették evangeliumi s nem nemzetiségi szellemtől áthatott lelkész nemzedék neve'ésére szolgáló intézmény leend. Megépül ama sziklaalapon, melyen honi evang. egyházunk is áll. És a ki onnét kikerül, az tudni és érezni fogja, hogy egyház és haza két egy szentség, hogy amannak igaz híve csak az lehet, a ki emezt is szereti Tudni és érezni fogja, a mit az »Ágostai hitvallás« (XVI. c.) ígyen fejez ki: »a törvényes polgári intézmények Istennek jótéteményei«. hogy »az evangelium a szív örök igazságairól beszél, s az államot és a polgári rendet nem forgatja fel. sőt inkább mint isteni rendintézményeket fentartani kivánja. hogy ezeken belül gyakorolja kiki a felebaráti szeretetet*.