Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

gusok számára eddig az állampénztárból fizetett ösztöndí­jak ez évben az állami költségvetésből törültettek. E czélra a két tartományi zsinat 7400 frankot adományozott. A diasporában élő evangélikusok lelki gondozása czéljából új utazó lelkészi állomásokat szerveztek. A zsinat rende­letére karácsony ünnepén az összes templomokban pász­torlevelet olvastak fel, melyben a hivek a szorgalmas templomba járásra felszólíttatnak. A református szabad egyház, nem rég még a francia protestantizmus dísze, mely egy Pressensé és Bersier ve­zetése alatt számban és erőben nagyra nőtt vala, most hanyatlásnak indult. Október 24-én tartotta 24-ik zsinat­ját Lyonban, hol konstatálták, hogy az egész szabad egy­háznak most már csak 4145 tagja (t. i. felnőtt egyház­tagja) van, hogy az egyház összes budgetje 285 ezer frank, miből minden egyes tagja fejenként 40 frank évi járulék esik. íme más országban is van nagy egyházi adó, nemcsak — Baranyában. Vallási világkongresszus eszméjét pengetik Francia­országban, az 1900-ban tartandó világkiállítással egyidejű­leg. Az eszme mellett számos római kath. és protestáns notabilitás, pl. Hollard, Reville, Bonét, Maury stb. foglalt állást; de sokan, mint a neuchateli Godet és a montau­bani Doumergue hevesen ellenzik. Ezért hát kétséges, váj­jon lesz-e egy második vallási világkongresszus, vagy a chicagói első egyszersmind utolsó is marad a vallások világkongresszusai között ? Váradi F. IRODALOM. ** Bibliaolvasó-Kalauz. Ez inkább ifjaknak való. Minden napra egy-két vers van kijelelve benne az új­testamentumból és zsoltárokból. Kapható a budapesti ref. ifjúsági egylet titkáránál és Hornyánszky Viktor könyv­kereskedésében és pedig ingyen. Csak a vidékre küldésért kérünk 10 példány után 5 krt, 25 példányért 10 kr., 50 példányért 25 kr. árú bélyeget beküldeni. A ki Hor­nyánszky Viktortól könyveket is rendel, az a Bibliaolvasó-Kalauzt vidékre ingyen kapja. ** Útmutató. (Bibliai részek és gondolatok.) Ily címen jelent meg egy csinos kiállítású kis könyvecske a budapesti ref. ifjúsági egylet kezdeményezésére. Ára 5 kr. 12 példány 50 kr., 30 példány 1 frt, 50 példány 1 frt 50 kr., 100 példány 2 frt. Kapható a ref. ifjúsági egylet titkáránál és pénztárosánál (Kálvin-tér 7. sz.) vagy Hor­nyánszky Viktor könyvkereskedésében Budapest, Akadémia­épület. Nagyon melegen ajánljuk. Kívánatos volna, hogy ez útmutatót a lelkészek, tanítók s más buzgó egvház­tagok meghozatnák s a bibliaolvasást azokkal az egyház­tagokkal is megkedveltetnék, a kik nem mernek neki fogni a biblia tanulmányozásának, mert félnek, hogy ama nagy erdőben eltévednek. Egyébként azoknak is hasznára lenne ez az útmutató, a kik a bibliát olvasgatják, mert sokszor meglepő eredetiséggel mutat rá a Szent írásban levő hatal­mas igazságokra. A ki Hornyánszky Viktortól könyveket hozat, az bármely kevés számú példányt bérmentve kap, egyébként legalább 12 példányt kell annak rendelnie, a ki bérmentve akarja kapni az útmutatót, ** A karácsonyi könyvpiacon több érdekes egy­házi és egyháztársadalmi könyv jelent meg, melyeket mint­hogy magunk is csak e héten kaptunk, ez alkalommal csak röviden említünk fel. Később úgy is visszatérünk mind­nyájára. — Kálvin János élete, írta Budai János, 11 képpel illusztrálva, nagy 8-adrét, 124 lap, Hornyánszky V. kiadása, ára csinos kötésben 1 frt. — Templomi beszédek írta Csánki Benjámin kúnhegyesi s.-lelkész, kiadja Rácz Miklós kúnhegyesi lelkipásztor, nagy 8-adrét.ű 214 lap, ára fűzve 1 frt 80 kr. — Isten országa, gyermek- és ifjúsági isteni tiszteletekre való beszédek, Buxton nyomán átdolgozta és kiadta Benke István kollégiumi tanár Sepsiszentgyörgyön, kis 8 adrét, 150 lap, ára 1 frt. — Az erkölcsi világ, írta Bodnár Zsigmond egyetemi tanár, nagy 8-adrét, 289 lap. Budapest, Singer és Wolfner könyvkereskedése, ára 2 frt 50 krajcár. ** Keresztyén Háziáldás cím alatt Kókai Lajos székesfővárosi könyvkiadó gyönyörű mülapot adott ki a Luther-társaság támogatásával. A műlap régi bibliai képek után 13-szoros színnyomásban van igen szépen kiállítva. A műlap közepén a Megváltó keresztje, alatta a Tiz pa­rancsolat szövege, legalól a megdicsőült Krisztus alakja látható; jobb oldalán a »család*, balján az »állam« van szép kivitelű képekkel szimbolizálva. A műlap többi részét jobb és balfelől bibliai képek (Ruth és Boáz, Menekü­lés Egyiptomba, Eleézer és Rebeka, Tóbiás hazatérése, Tékozló fiú, Kapernaumi százados) foglalják el. Az üres mezőkön szépen összeválogatott bibliai mondások olvas­hatók. A műlap szépen van koncipiálva. Helyet foglalhat bármely keresztyén család szalonjában, ha elvi kifogása nincs az illetőnek a vallásos képek ellen. A műlap bolti ára keret nélkül 2 frt, megrendelhető a kiadó Kókai La­josnál Budapesten. ** »Filléres Füzetkék* vállalatát indította meg Debrecenben a »Gönczy-egylet*. A rendkívül olcsó és jó füzetek három olvasóközönség számára három külön soro­zatban szerkesztvék: az I. sorozat (piros füzetkék) a gyer­mekek olvasmányait, a II. sorozat (íehér füzetkék) a népies elbeszéléseket, a III. sorozat (zöld füzetek) a nevelési szak­körök és a művelt családok olvasmányait terjesztik. A 8-adrét füzetek ára átlag ivenként az I. sorozatban hét fillér, a II. öt fillér, a III. 10 fillér. Előfizetés 20 ívre, füzetenként bérmentve küldéssel: I. sorozatra egy korona 40 fillér, II. egy korona, III. két korona. A legmelegebben ajánlható »Filléres füzetkék* sűrű egymásutánban jelennek meg; most mindegyik sorozatból egyszerre 3—3 füzet küldetik szét, ** A Tompa -reliquiák kiadójától, Ferenczi B. úrtól leverő hírt kaptam. A hátrahagyott papi dolgozatok nem jelenhetnek meg, mert a megrendelők száma a százat sem üti ki. Sok mindent hittem, sőt tapasztaltam is már a magyar prot. irodalmi viszonyokról; el is voltam reá készülve, hogy Tompa nevének varázsereje, szellemének kiválósága sem lesz képes ezreket indítani előfizetésre, de hogy 100, mondd egyszáz megrendelője se legyen, s hogy hátrahagyott művei kiadatlanul maradjanak, arra még gondolni sem mertem. Ez már nem közönyösség, ez már bún. Hogy miért? — erre feleljen meg magának hazánk 10 millió magyarja, vagy ha felekezeti körre szorítjuk, negyedfélmillió protestánsa, vagy ha még ad infinitum

Next

/
Thumbnails
Contents