Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

A keresztyén ifjúsági egyesületekről. »Vajjon mi módon jobbítja meg az ifjú az ő utát, ha nem a te beszédednek megtartásával*. 119. zsolt.: 9. Tisztát közönség! * Mint a mezők virágai, olyanok a keresztyén egyháztársadalmi élet téren a jótékony intézmények; a mint azok színpompája és balzsamos illata nemcsak azért van, hogy a természetet megékesítse s az ember gyönyörűségére szolgáljon, ele hivatása, hogy a növény fenmaraclását szolgálja: úgy ezek az intézmények is a mellett, hogy munkálják a jót, egyúttal magának annak a keresztyén szellemnek fenmaradására és erősödésére is a leghatalmasabban szolgálnak, a melynek kisugárzásai, a melynek lótöket köszönik. A hol az ily intézmények virágzanak, ott egészséges, erőteljes az a szellem; a hol hiányzanak, ott nem olyan, a milyennek lennie kellene, fejletlen vagy beteg; és ha Jakab apostol joggal mondhatta az egyes embernek » mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedetidből« (Jak. 2: 18.), ugyanazzal a joggal mondhatjuk a keresztyén társadalomnak, hogy az ő hitét ezekben a jótékony intézményekben mutassa meg, mert ezek a ker. egyháznak és társadalomnak mintegy a cselekedetei; ezek mutatják meg, hogy tagjaiban — legalább azok többségében — van-e élő hit, munkás szeretet? Engedjék meg, hogy én ezúttal a ker. szellem egy ilyen virágát mutassam fel fogyatékos vázlatban; hogy szóljak egy ilyen közérdekű ker. intézményről, a mely, ha nem csatlakozik is szükségkép valamely egyházhoz, mégis első renclű egyházi s mindenesetre nagy társadalmi érdeket is szolgál, mert az evangéliumot erősíti oly ponton, s illetőleg viszi be oly pontba, a melyre nem gondolni vagy a melyről elfeledkezni lehet, de a melynek — ha komolyan foglalkozunk vele — fontosságát, jelentőségét elvitatni lehetetlenség. Tehát a keresztyén ifjúsági egyesületekről fogok szólani s ha virághoz hasonlítottam az egyes ker. jótékony intézményeket, bizonyára egyikre sem talál ez a hasonlat inkább, mint arra, a mely az ifjak vallásos érzületének, erkölcsi tisztaságának gondozását tűzte ki célul. Az ifjúság a szépség kora, a jövőnek letéteményese, záloga! Es mégis mily különös, hogy ennek belső életével, belső életének gondozásával az egyház ós a társadalom aránylag oly keveset törődik. Nem értem ezt a .tanulásra, mert e tekintetben meggyőződésem szerint több történik, mint helyes — tanulni kell az ifjúnak -— ha lelkiismeretes, erejének * Elmondatott 18ü6. febr. ü2-én Kolozsvárit a theol. fakultás aulájában tartott vallásos összejövetelen. végső megfeszítésével; azt mondhatnám, a leroskadásig kell dolgoznia. De más tekintetben, vagy tanulmányai befejezte után gondol-e vele az egyház s a társadalom? Az egyház — sajnos elég általános szokás szerint — még a gyermekkorban megadja a többó-kevósbbó fogyatékos konfirmációi oktatást, részesíti az úrasztalában s ezzel a legtöbb esetben befejezte az ifjak gondozását. Es a társadalom ? Ila a tárgy nem volna oly komoly, a melyhez tréfa nem illik, az ember kísértésben volna azt mondani, hogy a társadalom csak akkor érdeklődik irántuk, ha jótékony s nem jótékony bálrendezőkre, táncosokra van szüksége. Azt mondhatná valaki, »ott. vannak az önképző körök, önsegélyző egyesületek!« Ámde eltekintve attól, hogy ezek is jórészben a tanulás könnyítésére vagy az ehhez szükséges anyagiak előteremtésére szolgálnak, ezt az az ifjúság — jóformán külső segítség nélkül — maga csinálja magának. Pedig oly fontos, hogy az egyház, a társadalom e nehéz, válságos időszakban ne hagyja az ifjakat magára, hanem ragadjon meg minden alkalmat, hogy meleg érdeklődését az ifjúság java, üdve iránt tettekben is megbizonyítsa. A fiúból ifjú lesz, kinől a családi körből, a szülei befolyás alól; ki kell lépnie az életbe. Ámde tapasztalata még nem lehet, mert nem ismeri az életet; az önállóságot még nem tanulhatta meg, mert idáig nem maga intézte életét; vágya pedig annál több van az ismeretlen világ iránt. így felszerelve, vagy helyesebben ily védtelenül lép be abba a csábítással, veszólylyel teli életbe, abba az életbe, a melynek későbbi alakulása, nagyobb részének milyensége attól függ, hogy ifjúságának rövid éveit miként töltencli el ? Valóban Istennek különös kedvezése, valahányszor az ifjú a testi és lelki romlástól megóva marad, Ebben a korban a szüle ós gyermek közti viszony bizonyos módosuláson megy át, mely ritkán szolgál annak nagyobb bensősógóre, hanem a fiú részéről a legtöbbször együtt jár a kötelék meglazulásával, azon mélyreható változások következményeként, a melyeken az ifjú bensejében és külső körülményei tekintetében keresztülmegy. Ez az az időpont, a midőn a szüle oly gyakran jóformán tehetetlen szemlélője annak, hogy gyermekének benső élete miként alakul? s csaknem az a vallási és erkölcsi alap képezi az egyedüli biztosítékot, a melyet az ifjú gyermekkorából magával hozott. E korban — mintha a jóságos Isten az elmaradozó szülei védelmet kívánná vele pótolni — előtérbe lép egy új, nemes, hatalmas tényező: a barátság, a mely, habár nem ritkán a gyermekkorban gyökerezik, teljes virágzásra, oly erőre,