Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-16 / 7. szám

székhelyeikről elűzött, de visszaállított r. k. főpapok s szerzetesrendfőnökök haszonélvezetébe visszakerültek ugyan, de a mennyiben a birtokos szerzeteseknek a folytonos belvillongások s később a török foglalás alatt megszűnt, nagy számú konventjei, apátságai, prépostságai — főleg a lakosaiból kipusztult alföldi bánságokban — többé tényleg fél nem éledtek, s jelenkorunkban már csak címeikben tartva fenn emiékezetöket s csak így adományoztaínak. az egykor általok birtokolt jelentékeny egyházi javak, valamint a XVIII. évszázadban Mária Terézia királynő és II. József császár uralkodása atatt eltörölt s utóbb Ferenc császár és király által vissza nem állított több szerzetes rendek azon birtokai is, melyek időközben világi személyeknek el nem adományoztattak, a vallás- és tanulmányi alapban s a m. kir. tudomány egyetem a közalapítványok és a m. kir. kamara uradalmaiba beleolvadva — az utóbbiakból törvényhozási engedély mellett jelenkorunkban eladott jószágokon kívül — maiglan is fennállnak. Azért, hogy a honszerző magyarság a XVI. évszázad közepén egybázilag kettészakadt s annak nagy, sőt talán akkor nagyobb része a r. k. egyház kebeléből kilépve a két felekezetű ev. egyházat megalapította, ennek tagjai véleményem szerint nem vesztették s nem veszthették el abbeli igényöket, melyet a XVII. évszázad elején — habár tehették volna — a vallásfelekezeti közbéke érdekéből nem érvényesítettek, hogy az őseik által közös erővel szerzett s utóbb a török hódoltságból szintén közös erővel visszaszerzett egyházi javak jövedelméből ők is az osztó igazság és méltányosság alapján aránylagosan részeltessenek, azok az ő saját egyházi és iskolai szükségletűk részben való fedezésére is fordíttassanak, s hogy ebbeli jogos igényöket, helyzetük gyökeres megváltozása következtében véginségre jutott szánalmas állapotjukban most jelenkorunkban ők is törvényesen érvényesíthessék, és pedig a fentebb kifejtett okok és körülmények mellett annyival inkább, mert ők is épen úgy keresztyének s a Jézus Krisztus hivei és követői, mint római és görög katholikus honfitársaik; a kérdéses javakat s azok jövedelmeit pedig a magyarok első keresztyén királya nem a r. katholikus, hanem az általa bevett keresztyén vallás egyházi és iskolai s közoktatási szükségletének fedezésére rendelte és adományozta, s őt ez úton követték Árpádházi utódai is a későbbi egyházi javadalmak alapításánál. Az eredeti célnak és rendeltetésnek megfelelően tehát a létező egyházi javak fokozatosan, első sorban jelenleg egyedül a kettős katholikus egyház dotációjára szolgáló vallás-, tanulmányi- és egyetemi alapok s közalapítványi jószágok államosítandók. s ezeknek az egyéb állami bevételektől szorosan elkülönítendő és kölcsönös ellenőrzés alatt kezelendő jövedelmei egyedül és kizárólag a hazai összes bevett keresztyén vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségletének aránylagos fedezetére, illetőleg ennek a jelenleg kimutatandó vallásfelekezeti egyházi és iskolai vagyon jövedelmeinek beszámítása melletti kielégítésére fordítandók, a közoktatással foglalkozó hazafias szerzetes rendek illő figyelembevételével, s birtokaik jövedelmének továbbra is e célra leendő felhasználásával. A mi végül az erdélyrészi ágostai hitvallású szász egyházat illeti, melynek a kettős lelkészi állomásnál fogva két számba vett szászvárosi ev. ref. egyház hozzáadásával 260 anyaegyházai, illetőleg ezeknek lelkészei, az általok fejedelmi adományok alapján élvezett királyföldi papi tizednek öt százalékkal kamatozó tőkében 5.377,377 forinttal megváltott roppant javadalmában duskálkodnak, s az anyaország nyomorral küzdő ev. lelkészei irányában gazdag földesurakként szerepelnek ezen az 1861. év elején elhamarkodva és saját pártfelük működésével részrehajlóankeresztülvitt, állampénztárunkon nyomasztólag fekvő országos dézsmaváltság revisio alá veendő, s a tőke, illetőleg kamatbeli fölösleg az anyaország összes evangelikus lelkészeinek javadalmazásához csatolandó volna, annál inkább, mert az alig 160.000 főre tehető maroknyi ev. szászságnak, a jóval számosabb király földi magyarok és oláhok kirekesztésével eltulajdonított nemzeti vagyon jövedelmeiből a királyi udvarnál élvezett befolyás és pártfogás útján az 1850/51. évben sikerült saját népiskolái s tanintézetei számára oly nagyszerű alapítványokat kieszközölni, melyek nemcsak az érdélyrészi többi vallásfelekezetek, hanem aránylag még az anyaországi róm. katholikusok tanügyi alapítványát is túlhaladják. Tóth Lajos, ügyvéd, egyháztanácsos. ISKOLAÜGY. Református lánykák zárdai iskolákban. E cím alatt írják nekünk Abaujból a következőket: Egyházi lapjaink folyvást hangoztatják a nőnevelés fontosságát. Egyházmegyei s kerületi gyűléseink nem múlhatnak el a nélkül, hogy azokon a prot. leánynevelés ügye is szőnyegre ne kerülne. Nagyobb városi prot. egyházaink egymással versenyeznek a prot. felsőbb leányiskolák felállítása iránt. Oly égető kérdés ez, a melyet mielőbb meg kell oldanunk, ha azt akarjuk, hogy egyházaink továbbra is fenmaradjanak s művelt, buzgó prot. egyházhíveket neveljenek. Mert hiába! be kell vallanunk, hogy a gyöngédebb érzelmű, vallásos, müveit nő nagy kincs úgy az egyházi, mint a társadalmi téren. Korán belátták ezt értelmesebb r. kath. atyánkfiai, kiknek egyes gazdag püspökei és főurai egymásután állítják fél a zárdai leányiskolákat, azoknak a »jó nénéknek* a vezetése alatt, a kik tyúkkal, kalácscsal s mézes-mázos beszédeikkel csalogatják magukhoz a prot. szülők leánygyermekeit is, arra törekedvén, hogy azokat is megnyerhessék »egyedül üdvezítő egyházuk* számára. S a mely leányok náluk nevekednek, azokat még ha talán nem is vesztettük el egészen, alig nevezhetjük többé a magunkénak; kivesz azokból lassanként a prot. érzület; nem találják azok többé magukat bele a mi szegényes egyszerű evangeliumi prot. egyházi viszonyainkba. Pedig sok prot. szülő ma is minden lelkifurdalás nélkül küldi leánygyermekét »nevelőbe« e lélekkufár zárdai iskolákba. Igv p. o. megyénkben is egy vakbuzgóságáról országszerte ismeretes grófi család állított fel néhány év előtt egy ilyen zárdai iskolát Enyiczkén, a hol évenként 3—5 református leányka tanul az apácák vezetése alatt, abban a korban, midőn a lélek legfogékonyabb a vallásos ismeret és érzület elsajátítására. Voltak, s részben vannak itt ma is tekintélyes tiszta ref. szülők gyermekei. De sajnos, voltak már itt jómódú ref. papnak és ref. tanítónak a leányai is »nevelésben*! S a ki innét kijő, az már félig-meddig