Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-12 / 50. szám

theologusoknak heti egy vagy két órában adjuk elő valamelyik seminariumban az ágostai hitvallást. Ha cikked végét ugyanannak elejével vetjük össze, a hol is azt mondod, hogy te e tanévben már ötödízben fejtegeted az eperjesi theologián felváltva latin és német nyelven (talán a latin és német szöveg alapján ?) az ágostai hitvallást, akkor felhívásodat körülbelül magyarán így is lehetett volna formulázni: pozsonyi és soproni evang. theologiai professorok! kövessétek Eperjest, magyarázzátok ti is évről-évre az ágostai hitvallást, avagy nem tudjátok-é, hogy az a mi alaphitvallásunk, az a mi tulajdonképeni lutheránus symbolumunk, a milyen a reformátusoknak nincsen, sőt a minőt még magok az apostolok sem csináltak ? Hát kedves Barátom,' nagy a te buzgóságod, de egyről a te nagy buzgóságod közepette mégis megfeledkeztél. Megfeledkeztél arról, történetíró létedre, hogy ugyanazt a felhívást, a mit te e becses lapban minap közzétettél, igaz, más alakban, nem szavakba, hanem tényekbe foglaltan, mi pozsonyi theologiai akadémia már ezelőtt nem öt, hanem közel tizenöt esztendővel kiadtuk. Ha megnézed legelső értesítőnket, annak 179-ik lapján ott találod a tantárgyak közt: » Confessio Augustana« olvasása heti két órában s azontúl csaknem minden évi értesítő ugyanezt jelenti, sőt jelent még többet is. Jelenti, hogy mi a tárgyalás körébe bevontuk evang. egyházunknak többi symbolikus iratait is, hogy az Augustana confessio csaknem évről-évre ismétlődő magyarázatán kívül eddig elővettük többször az Apologiát, az Articuli Smalcaldici és Cat. minor és major-t, sőt még a Formula Concordiae-t is. S a mikor esetleg hitvallásainkkal külön nem foglalkoztunk, külön órát szenteltünk azon egyházi iratoknak, a melyeknek idegszálai épen a mi közhitvallásainkba mélyen benyúlnak, minők p. o. Augustinus iratai, Thomas a Kempis: »De imitatione Christi«-je és Anselmus »Cur Deus homo«-ja. Ez utóbbi különösen a mi derék, s halóporában is áldott Vasskónknak volt kedves könyvecskéje. S megemlíthetném még azt is, hogy ugyancsak semináriumainkban s még inkább a szakvizsgálati anyag körében alaposan foglalkoztak ifjaink a legkiválóbb dogmatikai művekkel s ezek között első sorban épen Melanchton Loci-jával is. S tettük mind ezt önként, mert úgy véltük, hogy e részben felsőbb hatósági utasításra, vagy máshonnét jövő felhívásra várni, kötelességmulasztás lett volna. Ezzel körülbelül megfeleltem kedves Barátom cikkednek azon részére, a mely engem hivatalos állásomban, mint a theologiai akadémia igazgatóját érint. De nem akarok adós maradni cikkednek azon részére sem, a mely egyenesen személyemnek szól. Ha nem ismernélek téged, azt kellene gondolnom, hogy te nálam egyebet fel sem is tételezel, mint a magyaros tollat, midőn felszólítasz, hogy ajándékozzam meg egyházunkat a millenniumra az ágostai hitvallás latin szövegének fordításával, mert a mi e feladat megoldásához a tollon kívül még szükséges, azt te nagy ügybuzgóságodban szinte mind készen nyújtod nekem, még a te diákkori halle-wittenbergi jegyzeteidet is. Sőt mintha már meg is csináltad volna a dolgot, elárulod (előttem teheted, én vissza nem élek vele) mások előtt munkatervezetedet is. Hát kedves Barátom mind szép dolog az, a mit te mondasz, de egyről megint megfeledkeztél: Az Augustana Confessio fordítása és kiadása iránt, nálunk már sokkal hatalmasabb tényező, a Luther-társaság ép minapában intézkedett. Valaki kész már a munkával, ajánlatát is megtette s mihelyt a munkát benyújtja s a bírálat meg lesz, rövid idő múlva a kiadás is megtörténik. Ezt olvasom az »Evang. Családi lap« f. é. október 31-iki számában. Ez a lap a Luther-társaság lapja, a mi benne van, annak tehát igaznak kell lenni. Ha erről tudtál, nem jó cselekedted, hogy engem is bevontál ebbe a dologba, mert manapság minden bokorból gyanú leskelődik. Még bizony kisütik, hogy mi egy kézre dolgozunk. Nem úgy kedves Barátom! a Luthertársaságot csak hagyjuk menni a maga útján, a mibe bele fogott, végezze. Vajhajói is végezné. Én a mások hibájába esni nem akarok ép a közjó miatt. Pedig ez esetben volna okom a szeget-szeggel elv követésére. Ha már benne vagyunk, kimagyarázom magamat, legalább tanulsága is lesz cikkezésünknek. Volt nekünk itt nem régiben egy lapocskánk, »A mi Otthonunk« s volt annak a lapnak egy bolygó csillagja is, »A mi otthonunk könyvesházaA lap életre valónak bizonyult, 1200 mívelt család fogadta be otthonába s még ma is sokan, igen sokan fájlalják kora kimúlását. Ez a lap akkor érezte meg az első érvágást, mikor a Luthertársaság vette gvámolításába. Azt kívánta tőlünk, hogy homlokára véssük: »Megjelenik a Luther-társaság pártolásával«. Hát megjelent — és elveszítettük előfizetőinknek harmadrészét, vagyis csaknem az összes ev. református családokat. Sovány kárpótlás volt nekünk ekkor az a 200 frt subventio. S mi történt ? A lap még élt, küzdött becsülettel s egyszer csak megvonta tőle a Luther-társaság minden megokolás nélkül azt a csekély támogatást is. No ezt a második érvágást aztán már kiheverni nem tudta: elvérzett. Hasonló sorsra jutott »A mi Otthonunk« könyvesháza is;

pedig 36,000 darab iratkát juttatott el evang. népünk hajlékaiba oly olcsó áron, a minő még nem volt a protestáns egyházban. S nem akadt ember, a ki ezen nagy missziót teljesítő vállalat érdekében szót emelt volna. Hanem azt szépen eltűrjük, hogy ezreket költsünk oly iratokra, a miket drágaságuk miatt senki nem vesz s a miket most, nehogy a bizományosnál por egye meg, ingyen osztogatnak széjjel s szépen eltűrjük azt is, hogy az életerős fát kivágva, annak helyére nagy áldozatokkal új csemetét ültessünk. Ez a mi nagy hibánk. Meglevő vállalatainkat újabb meg újabb vállalatokkal magunk teszszük tönkre. Nem gyűjtjük s tömörítjük az erőket, hanem szétszórjuk, Szomorú példa rá ennek az ősi protestáns lapnak a sorsa is. Székács és Török öröke pusztuljon, az mindegy. A tölgy kidőlhet, csak gyalogbodza legyen elég.