Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-31 / 5. szám

Ez aztán már meggyőző erővel hat az olvasóra — teszi hozzá az ismertető! Leteszszük a tollat, meggon­doljuk, hogy a világ órája a XIX. század végén áll, és csodálkozva kérdjük: Quousque tandem?/ Bizony mi is azt tartjuk Hase polemikájával. hogy a római egyház a vatikáni dogmával teljesen elkészült1 . Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. NEKROLOG. Horváth Pál. » Boldogok, a kiknek szívek tiszta; mert ők az Istent meglátják.« Máté 5, 8. Az a gyászszegélyű levél, mely elkésve, jóval a temetés után érkezett hozzám, tudatva, hogy Horváth Pál cúni lelkész mult évi dec. 29-én jobblétre szenderült, tünő ifjúkorom édes emlékeit varázsolta vissza egy pilla­natra, melyek közt nem utolsó helyet foglalt el egy meg­becsülhetetlen jó szomszéd szelíd, nyájas arca. Ez a jó szomszéd, ez a kedves tiszttárs. a szelídség eme megtes­tesülése, a jóbi próbákon átment, hitét mindvégig meg­tartott férfiú, az a nyájas alázatos lelkipásztor, a ki a szeretet isteni hatalmával bírta kis számú biveit, elaludt, mint a gyermek anyja kebelén, csendesen, észrevétlenül. Ki volt ő ? Nem tudom. Sohase kérdeztem sem szár­mazását, sem születését. Mikor mint vágygyal telt ifjú nagyratörő tervekkel beléptem a nyilvános élet kapuján, szomszédomban egy őszes, magas termetű, rendkívül nyájas paptársamat találtam, kit évekkel előbb is olyan őszülőnek, elvonult csendes embernek ismertem. Azt hallottam, öreg káplán volt. Az egyházkerületi betűsoros mutató azt írja róla. hogy 1845-ben alkalmaztatott, mint volt lacházai káplán, 1859-ben lett cúni lelkész s így 36 évig volt gyülekezetének lelki atyja. Mindezt csak utólag böngész­tem ki. Tőle nem kérdeztem soha. Megtetszett nekem ez az Istennek embere; tisztelettel, szeretettel vettem körül; mert megérdemelte. Magunkról nem igen beszéltünk, tárgyunk volt elég, az én hevemet az ő élettapasztalata mérsékelte és megfordítva. Kiegészítettük egymást. Nagy szíve úgy lel­kesedett, mint egy ifjúé. Hivatásos lelkipásztornak ismer­tem. ki híveinek, gyülekezetének élt. de egész szívvel, í-gész lélekkel. Az Ő világa volt az a kis falu, alig 200 lélek­számú lakosságával, elrejtve szem elől, ott a Dráva kanya­rulatában, félre minden közlekedési úttól, félre a világ zajától. Az ódon kis templom mögött állott az ódon kis papilak, melynek piciny múzeumába a magas ember, csak meghajolva léphetett be (így emlékeztetvén mindennap az alázatosságra). Kis pléhkálvhája mellett, ha szebb éne­keinket harmonium-kisérrettel elénekeltük, heh sokszor eltűnődtünk szeretett egyházunk, jó református magyar népünk sorsa felett! Igen, egy volt ő azok közül a sokak közül, kiknek nevük nincs, kiknek kicsiny kunyhójuk egész világuk; hanem az a világ aztán tiszta, szeplőtelen. Nem beszél róluk a világ, mprt nincsenek nagy erényeik (a mik sok­szor úgy is festett színfalak), de aztán nagy bűneik sin­csenek. Az ily kis hajlékban nem találhat otthont a világot betölteni vágyó hiúság, feltűnés viszketege; megelégszik, ha a szeretet kicsiny, de meleg kályhája loboghat ott. Szerettetve s szeretve akarja betölteni életét, betölteni hivatását. Nem látod őket szónokolva a gyűlések termei­ben, tósztozva banquet.te-ken. barátkozva úton-útfélen. De ott látod mindenütt a hová hü embert hivatás és köte­lesség állított, mint a közlegényt az őrálláson, ha tagjait szinte megdermeszti is a tél fagya. Úgy. úgy! mert e kötelességtudó egyéneket, kik egye­bet se tudnak, mint szeretni, hűnek lenni, bizony meg­környékezi az inség tele. És Cún bizony az utolsó állo­mások közé tartozik Felső-Baranyában. Alig megy fel jó időben 500 írtra. Ide kellenek azok a meleg szivű em­berek, kik a hivatalt magáért a hivatalért s nem jöve­delméért szeretik. Az igaz, hogy ezzel a 200 lélekből álló maroknyi néppel nem lehet mesés eredményeket felmu­tatni, tízezrekre menő építkezéseket tenni s azt világgá kürtölni; de lehet egy valódi papi lakást teremteni, mely hires legyen az erkölcs jámborságáról, a benne honoló szeretetről, szelidségről, takarékosságról s eredményeiről: szép tisztaságáról, gondozott gyümölcsöséről, nyugalmas méheséről, melyek mind egy erős, de gyermekszelidségü emberről beszélnek. Azaz, hogy a parochia ugyan kicsiny maradt, de kiszakadt belőle egy rész, hogy rajta díszes modern iskola és tanítói lak épüljön s önálló tanítói hiva­tal állíttassék. Ki hitte volna? hiszen köszönet se volt érte szavazva az újságban! Hát így szoktak tenni az ilyen nagy idealisták. Sokat olvasott, korral haladni szerető ember volt. Nem írt ugyan, ki is olvasna, ha mindenki csak írni akarna ? de hogy e téren is megállta volna helyét, bizony­sága az a szép, vonzó, kedves egyházrajz, melybe úgy­szólván a ma^a lelkét lehelte, bele, melyet a f.-baranyai egyházak látogatása alkalmával püspök atyánk méltónak talált — az ő tudtán kívül — e becses lapok hasábján közzétenni. Az élet erős próba alá vetette. Túlságos sokáig káp­lánkodott. Későn nősült; a mi nem lett volna baj, ha neje, most már bánatos özvegye, folyton nem betegeskedik vala. A gyógyszer alig fogyott ki hajlékából. De törte békén; nem zúgolódott. Nem, még akkor sem, mikor azt vette észre, hogy látása gyöngül. Akkor sem, mikor a szemek teljesen elsötétültek. Híveitől tudom, mennyire meghatotta őket. midőn világtalan lelkészük kis leánya által vezetette föl mag:'t, mindig szeretett kathedrájába. Mennyi rábeszé­lésembe került kinyerni engedélyét, hogy szemeinek operái­tatása céljából, nevében segélyért folyamodjam. Milyen hálával áldotta az Istent, hogy félszemét elég sikerrel ope­rálták! azt csak én s hozzátartozói tudják. Ha e mellett elgondolom, hogy kétannyi fizetésű lelkészek mily követ­kezetes szemérmetlenséggel zörgetnek, mondva csinált okok­kal, évről-évre a szegények számára rendelt perselyek előtt . . . hagyjuk, hagyjuk! Bárányszelídsége azonban nem tette a hatalmasok satellesévé. Csúszni, mászni nem tudott s nem is akart. Meggyőződése útjáról soha el nem tántorodott. Kegyet nem keresvén, arra nem is adott sokat. Ingó meggyőző­dések. modern közvélemények báb-labdája lenni .nem akart. Benne az igaz és jó törekvés ingatlan pártolóra számíthatott. Híveinek a szó legszebb értelmében atyja volt. Hozzá bizalommal járult minden bajában, minden hive. Ha segíteni nem tudott, vigasztalt, résztvett bajaikban, örömeikben: hiszen érettük, nékiek élt. Magábavonult életet élt. Azt hiszem, paptársai közül akárhányan nem is ismerték; de tudom, a ki ismerte, szerette is ezt a jó embert. Lányait, mind a kettőt, ( a mint tudom, tanítókhoz adta férjhez. Egyet kért az Úrtól a sok próbát kiállott hű szolga, hogy csendes halál vigye lelkét az örökké­valóságba. És e jutalmat megnyerte. Valószínűleg szív­szélhűdés folytán, minden szenvedés nélkül, váratlanul aludt el.

Next

/
Thumbnails
Contents