Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-21 / 47. szám

gyen a bizottság 30 nap alatt jelentést a következő ada­tok féltüntetése mellett: az iskola neve és jellege a meg­intő rendelet kelte és száma, mily ok miatt és hányad ízben lett az iskola megintve, javult-e a megintés követ­keztében az iskola állapota, ehhez képest szükséges-e az iskola további fokozatos megintése? Jövőre nézve pedig felhívom a bizottságot, hogy az egyes felekezeti iskolák fokozatos megintése iránt mindig a törvényes félévi idő­közök leteltével azonnal tegyen indokolt jelentést. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A most anyásított újpesti ev. ref. egyház mult vasárnap meghívás útján egyhangúlag Mády Lujos eddigi h. lelkészt választotta rendes lelki­násztorává. Szívesen üdvözöljük az érdemes férfiút végle­gesített állásában. — A haraszti ev. ref. egyházban nov. 10-én Kőrösy György kopácsi h. lelkész 33 szavazatával szemben 66 szavazattal Szalay László őszödi lelkészt választották rendes lelkipásztorrá. — A vallás- és köz­oktatásügyi miniszter szerződéses jog alapján Makay István hajdúböszörményi gimnáziumi tanárt a pápai ev. ref. főgimnáziumhoz rendes tanárrá nevezte ki. — E hó 10-én Kalas István értarcsai lelkész Albisre választatott rendes lelkésznek. — A szarvasi ág. h. evang. egyház a Sárkány János halálával megüresedett lelkészi állásra szavazat­többséggel Placskó István ó-falusi lelkipásztort választotta. — Dr. Schreincr Károly ügyvéd, a soproni felső evang. esperesség áldozatkész felügyelője az esperesség özvegy­árva alapjára 100, a borbolyai leányegyház iskolájára pedig 50 frtot adományozott. — Szcléuyi Gizella, az aszódi felsőbb leányiskola volt igazgatónője, mint dr. Králik Lajos fővárosi ügyvéd menyasszonya, a napokban vett búcsút az intézettől. * A Protestáns Irodalmi Társaság tagjaihoz az igazgató-választmány nevében és megbízásából azzal a kéréssel fordulok, hogy f. évi tagsági díjaikat és az előző évekről fennálló hátralékukat a Társaság pénztár­nokánál (Bendl Henrik, Budapest, Deák-tér 4. sz.) minél előbb befizetni szíveskedjenek. A Társaság hátraléka közel 10 ezer frtra rúg; oly összeg, melylyel a Társaság nagy dolgokat művelhetne; oly összeg, melynek hiányát érzéke­nyen megsínyli a Társaság tevékenysége. Legutóbb a »Koszorú« tíz első füzetének nyomtatási költségeit a »Károli-alap« tőkéjéből kellett fedeznünk, s a folyó évi könyvilletmény kiadását meg a hátralékok befizetésétől volt kénytelen függővé tenni az igazgató-választmány. Ezért ismételten kérem és sürgetem a Társaság hátralékosait, siessenek eleget tenni önkényt vállalt kötelességöknek és késedelmezésökkel ne bénítsák meg a Társaság tevékeny­ségét. Budapest, 1895. november havában. Szöts Farkas, mint az írod. Társaság titkára. * Kiss Áron püspököt hétfőn. 80-ik életéve betöl­tése alkalmából számos testület kereste föl. Elsőnek a deb­receni ref. egyház presbyteriutna tisztelgett nála, Simonffy Imre polgármester, főgondnok vezetése alatt. Azután a főiskolai tanárok, az egyház tanítói jöttek. A városi taná­csot a polgármester vezette. A róm. kath. egyház vezetője dr. Wolafka Nándor v. püspök, plébános volt. Számos távirat érkezett az ország minden részéből. Délben a püs­pöknél családi ebéd volt, melyen jelen voltak: testvére, Kiss Gedeon szatmári rendőrfőkapitány, fiai dr. Kiss Áron budapesti és dr. Kiss Kálmán nagy-kőrösi tanárok, két pap veje és unokaöcscse, Kiss Albert orsz. képviselő: hivatalosak voltak még: gr. Dégenfeld József főispán, Simonffy Imre polgármester és a helybeli lelkészek. Pályázat ev. ref. gimnáziumi vallástani kézi könyvekre. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület állal 1894. évben a gimnázium I., II., VI.. VII., VIII., osztályai számára irandó vallástani kézi könyvekre pályázat hirdettetvén, az 1895. évi május elsejéig beérkezett pályaművekre adott bírála­tokhoz képest a fentírt egyházkerület következőleg hatá­rozott : 1. Hogyha a »Bibliaismertetést* (veritas jeligéjűt) az I., II., osztályok számára s a »Symbolikát« a VI. osz­tály számára a szerzők a velők közlött bírálat értelmében sikeresen átdolgozzák, akkor azok elfogadtatnak és pálya­díjban részesülnek. Az így átdolgozandó pályaművek 1896. évi április hó első napjáig alantírt gimnáziumi felügyelőhöz adandók be. 2 A VII. és VHI-dik osztály számára irandó val­lástani kézi könyvekre nézve azonban újonnan pályázat hirdettetik. a) A VII. gimnáziumi osztály tanulóinak haszná­latára irandó egy Összehasonító vallástan vagy vallás­történet, melyben a tananyag következő részei tárgyalan­dók: 1. A vallástörténet fogalma. 2. A vallás előállásának oka. 3. A vallás külső nyilvánulása. 4. A vallások osztá­lyozása I Rész. A természeti vallások. 5. Az emberiség ős vallása. 6. Az ausztráliaiak vallása. 7. Polinesiaiak vallása. 8. A samánismus. 9. A feticismus. 10. Indiánok vallása. 11. Mexikó és Peru ős lakóinak vallása. 12. A sinaiak vallása. 13. A finnek és magyarok ős vallása. 14. Az árja nyelvcsalád ős vallása. 15. A brahmanismus. 16. A buddhismus. 17. Zoroaster vallása. 18. A kelták ős val­lása. 19. A germánok ős vallása. 20. A szlávok Ős val­lása. 21. A görögök ősvallása. 22. Az egytomiak ős val­lása. 23. A rómaiak ős vallása. 24. A babyloniak és assyrok ős vallása. 25. A phoeniciaiak Ős vallása. II. Rész. Ki­jelentett vallások. 26. A zsidók vallása. 27. A keresz­tyén vallás. Függelék. Muhamed vallása. A kézi könyv 4—4l /2 nyomtatott ív terjedelemmel hírhat. b) A VIII. gimnáziumi osztály tanulóinak hasz­nálatára irandó: Magyar protestáns egyháztörténelem, tekintettel a protestáns egyházjogi fejlődésre. Ebben az anyagnak következő részei tárgyalandók. Bevezetés. 1. A reformáció útjának egyengetése hazánkban. 2. A magyar protestáns egyház történelmének felosztása. Első korszak. A reformáció elterjedése, megszilárdulása és tetőpontra jutása. 3. A reformáció behozatala, annak terjesztői, párt­fogói hazánkban a mohácsi vész előtt. 4. A reformáció elnyomására tett intézkedések a mohácsi vész előtt. 5. A mohácsi vész hatása. 6. A reformáció terjesztői a mohácsi vész után. 7. A reformáció pártfogói a mohácsi vész után. 8. A reformáció küzdelme és hódítása a mohácsi vész után I. Ferdinánd haláláig. 9. A protestantismus külálla­potja Miksa uralkodása alatt 1564—1576. 10. A refor-

Next

/
Thumbnails
Contents