Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-21 / 47. szám
EGYHÁZ. A dunántúli új ev. püspök beiktatása. Gyurátz Ferenc dunántúli ev. püspök ünnepélyes beiktatása, mint nekünk írják, december 10-ike tájt lesz Győrött. Az egyházi szertartást Baltik Frigyes dunáninneni püspök végzi, a felügyelők nevében dr. Schreiner Károly soproni felügyelő üdvözli az új püspököt. A reformátusok konventje f. hó 21-én Budapes ten rendkívüli ülésre gyűl össze. Fontosabb tárgyaiul az »új rend* követelte Utasítás, az egyetemes lelkészi gyámintézet s az egyetemes tanügyi bizottság megalakítása van kitűzve. Tárgyalásait nagy érdeklődéssel várja az egész országos egyház. Az eljárási Utasítás egyházunk minden tagját közvetlenül érdekli, a gyámintézet lelkészeink leendő özvegyeit és árváit van hivatva mostani elhagyatottságukból kiemelni, a tanügy részére egyetemes orgánum szervezése régi óhajtása tanférfiainknak s égető szüksége református köznevelési és közoktatási ügyeinknek. Bizalommal és várakozással teljesen üdvözöljük a konventi atyákat székesfővárosunkban s müködésökre szivünkből kívánjuk a kegyelem Istenének áldását! Missziói felolvasások. Schwarcz szuperintendes, a lipcsei missziói intézet igazgatója, ki Elő-índiában a Tamudok országában mint hittérő sokáig működött, jelenleg hazánkban időzik s a mult héten, a külső rniszszióról tartott felolvasásokat a Szepességben. Schwarcz, már volt Lőcsén, Iglón, Poprádon, Eperjesen stb. s mindenütt a közönség élénk részvétele mellett tartotta meg felolvasásait. — Schwarcz a Szepességről Budapestre jött, a hol nov. 17-én a Deák-téri luth. templomban prédikált, és gyűjtött a lipcsei missziói intézet javára. Rokonszenves, hiterős szónok, kinek lélekemelő prédikációját buzgón hallgatta a nem nagy számú, de előkelő közönség. Schwarcz, a ki a lipcsei missziói intézet igazgatója, beszéde bevezetésében elmondta, hogy az ev. keresztyén egyház immár 5500 misszionáriust foglalkoztat a pogányok között, kiknek fentartásához évenkint mintegy három millió frt önkénytes adománynyal járul; beszéde végén fölemlítette, hogy a lipcsei missziói intézet 4-0 misszionáriust tart Indiában és Afrikában s hogy a missziói munka támogatására a mult év óta diakonissákat is alkalmaz. Isteni tisztelet végén a közönség szép összeggel járult a misszió céljaira. A gyülekezetek köréből. A papold ref. egyház új templomának Szalay Gyula székesfehérvári orgonaművész, egy szép, nyolc változatú orgonát készített, melyet nov. kilencedikén vett át Jaschik Gyula brassói zenetanár elnöklete alatt egy négytagú szakértő bizottság. A bizottság az orgonát a szerződésnek megfelelő, jól hangolt, erőteljes, jó műnek találja s készítőjének elismerést szavazott. Az új orgona 1600 frtba került, mit az egyháztagok áldozatkészsége hozott össze. Lelkészválasztás Hevesen. A hevesi reformátusok körében nov. 10-én érdekes papválasztás történt. Három jelöltre folyt a szavázás, ú. m. Gál Ferenc tiszatarjáni, Ko rács Mihály mező-keresztesi és Szász Gusztáv kunhegyesi segédlelkészekre. A választást Fekete József átányi lelkész, egyházi- és Pappszász Lajos világi elnökök vezették. Az első szavazásnál mindhárom jelölt egyenlő szavazatot nyert; — miért is sorshúzással kellett dönteni a fölött, hogy a három jelölt közül melyik kettő között ejtessék meg az újabb szavazás Az urnából a Szász Gusztáv és Kovács Mihály nevei kerültek ki. E két jelölt között aztán a türelmesen helyt álló szavazók nyomban megkezdték a szavazást. Az eredmény az lett, hogy Kovács Mihály két szavazattöbbséggel Szász Gusztáv ellenében pappá választatott. Iparos tanulók vallásoktatása. Mint Léváról írják, az ottani iparostanulók és az alsófokú kereskedelmi iskola növendékei — az evang. ref. tanulókat kivéve — mindannyian részesültek vallásoktatásban egész addig, míg a vallás- és közoktatásügyi miniszter a vallástanítást ezen iskolákban kötelező tárgynak nem nyilvánította. Ekkor az egyes felekezetek lelkészei azon elvnél fogva: a ki parancsol — fizessen, megtagadta a vallásoktatást. A zsidó rabbi az ő hitközségétől meg is kapta a tiszteletdíjat s folytatta a vallástanítását. A többi növendékek másfél éven át nélkülözték azt. Végre hosszas huza-vona után a város megszavazott minden heti óráért 30 forint évi tiszteletdíjat. Az igazgató felhivta a lelkészeket a tanítás megkezdésére. A lelkészek fűtött és világított termet kértek. Az igazgató nem adhatott, mert a nevezett iskola közadakozásból épült s a város által fentartott róm. kath. elemi iskolában van elhelyezve s a pápás egyházi hatóság megtiltotta, hogy ott nem római katholikus felekezethez tartozó növendékek vallásoktatást nyerjenek. Az ipariskolai bizottság most azzal a kéréssel fordult a városhoz, hogy a két protestáns egyház növendékei számára vallástani tanteremről gondoskodjék ; addig pedig arra kéri a két felekezet lelkészét, hogy valami módon ideiglenesen ejtse módját a vallástanítás megkezdésének. Ép ez a helyzet a város által szinte közadakozásból épült s jó részben a város által fentartott római kath. gimnáziumban is, melynek reform.. vallású növendékei a ref. egyház tanácstermébe, az ág. evang. vallású növendékek pedig a lakószobájába járnak vallásoktatásra. Uj egyház új temploma. A Debrecen mellett fekvő Józsa nem régen lett önálló református egyházzá s az idén már templomát is felépíthette. Az egyház hívei a püspökkel együtt óhajtják megülni a templomszentelő örömnapot s Kiss Áron engedve kérésüknek, december 1-én megjelen az ünnepélyen és ő mondja a templomban az első imát. Egyházi beszédet tart Dávidházy János esperes, úrvacsorát osztanak Némethy Lajos debreceni lelkész és Csiky Lajos theologiai tanár. Templomszentelés. A Gömörmegyében fekvő radnóti evang. ref. egyház f. hó 10-én avatta fel impozáns templomát és toronyát, mely faluhelyen széles Magyarországon ritkítja párját s több. mint 30 ezer forintba került, melyet az egyház tagjai önerejükből teremtettek elő. A díszes templom már 1874-ben elkészült, de tornyát az új, fiatal lelkész Pósa Lajos buzgósága és lankadatlan tevékenysége mellett csak az idén emelhette föl a hívek