Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-21 / 47. szám

Míg Melanchton, Luther barátja, más tbeologusokkal együtt, a birodalmi gyűlés elé benyújtandó hitvallás készítésén fáradozott, Luther Coburgban nagy lelki és testi szenvedésen ment keresztül. Már a sírja helyét is kiválasztá. A választófejedelem egészségének helyreállítása végett, elküldé neki a szükséges segítséget és egy igen kedves levelet írt hozzá. Luther válasza igen jótékonyan hatott az evangelium ellenségeivel félelmes harcot vivó keresztyén fejedelemre. »Valósággal — írta Luther — ok nélkül méltóztatik miattam aggódni. A hetek oly gyorsan multak el, hogy alig tetszenek három napnak. De fenséged kínos és veszélyes helyzetben van ma. Vajha a menynyei Atya Támogatná kegyelmességedet, hogy szive mindvégig állhatatos maradjon, ragaszkodjék a kegyelemhez, melyet oly sokképen kinyilvánított ön iránt. Egyedül az Isten iránt való szeretetéért kell fenségednek annyi veszélyt és aggodalmat kiállani, hiszen a többi fejedelmek, ama dühös ellenségek, nem találnak fenségedben egyéb hibát, mint az Isten tiszta és élő igéje iránt való szeretetét. Elismerik azok is, hogy fenséged szeretetreméltó, gáncsnélküli, kegyes és igazlelkű fejedelem. És bizonyára Istennek Ön iránt való szeretetét bizonyítja az, hogy nemcsak igéjét nyújtja fenségednek bőséggel, hanem méltónak is találja fenségedet az Ö érte való nagy gyűlölség elhordozására. Öntudatának ez adhatja a legnagyobb örömöt és vigasztalást, mert Istennek barátsága többet ér — mint az egész világ barátsága.* E szavak által megerősítve várta János választófejedelem a császár megérkeztét. Végre június 15-ére teljesen elkészültek ünnepélyes fogadására. Nagy pompát fejtett ki 11, császár, valószínűleg azért, hogy a protestáns rendekben magas véleményt keltsen a császár hatalmáról és méltóságáról. A választófejedelmek, hercegek és nagy tömeg nép ment. elébe. A császártól ötven lépésnyire leszálltak lovaikról. A pápa követe felhasználta az alkalmat a pápai áldás átadására; a császár és a sokaság térden állva fogadta azt: de a választó- és a többi protestáns fejedelmek állva maradtak. így mutatták ki hitöket és szilárdságukat. Majd megindult a menet. S midőn elérték a püspöki palotát, a hová a császárt elszállásolták, mindenkit behívtak, csupán a szász választófejedelmet és társait nem. Örömmel tűrték Krisztusért ezt a megaláztatást. Csakhamar jelét adhatták rettenthetetlen bátorságuknak. Ferdinánd (magyar) király, Károly öcscse, a császár jelenlétében és nevében követelte tőlök az ige hirdetésével való fölhagyást és a másnapon tartandó processión való részvételt. A brandenburgi őrgróf mindnyájok nevében kijelenté, hogy: »inkább letérdelek ő felsége előtt és lejemet föláldozom, mintsem Istent és az Ő evangéliumát megtagadjam!« A császár még az nap hozzájok küldött a követelést ismételve és az őrgróf másnap reggel 6 órakor többed magával megjelent a császár előtt s így szólt: »nem vagyunk hajlandók jelenlétünkkel Isten igéjével és Krisztus rendeleteivel ellenkező gyarló emberi babonákat támogatni. Sőt inkább mindnyájan egyformán óhajtjuk amaz emberi tudományokat az egyházból kiküszöbölni és Krisztus testének azon tagjait, a kiket még nem mételyezett meg, óhajtjuk attól a méregtől megóvni. Ne ütközzék meg felséged, ha kivánatát nem teljesítem, mert írva vagyon: inkább kell Istennek engedelmeskedni, mint az embereknek. Azért kész vagyok arról a tudományról, melyet Isten fia beszédének, változatlan és örök igazságnak ismerek, minden veszélylyel dacolva, még a halállal is, melylyel az igazság vallói fenyegettetnek, vallást tenni.« Nagyszerű bátorság! csodálandó ön- és világmegtagadás ! Vajha mi is követnők az ő példájukat. »A ki az ő életét szereti, elveszti azt*, mondja Jézus »és a ki az Ő életét gyűlöli e világon, az örök életre megtartja azt*. A processio megtartatott, de az evangelikus fejedelmek nem vettek benne részt. A fejedelmek mind egyforma szilárdságot mutattak az evangelium hirdetésének dolgában. >Isten igéjét — mondák — nem lehet bilincsekbe verni; azt megkötni és visszatartani Szentlélek ellen való bűn. Ezenkívül — tették hozzá — mivel mindnyájan bűnösek vagyunk, szükségünk van az isteni ige vigasztalásaira. A test mindennapi tápláléka nélkül nem lehetünk el, még kevésbbé Isten igéje nélkül; mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével, mely az ő szájából származik*. Erre V. Károly trombitaszó mellett hirdettette ki a városban, hogy egy lelkész se merjen prédikálni a császár különös engedélye nélkül. »Igy« — íráa szász választó Luthernek —»a mi Urunk Istenünk hallgatásra van ítélve az augsburgi birodalmi gyűlés idejére!* Szerencsés az egyház, midőn mindenki, a legelsőtől a legutolsóig ismdri a tiszta és igaz evangelium prédikálásának becsét! »kívánatosabb az az aranynál, még pedig a sok tiszta aranynál, édesb a méznél, még pedig a színméznél*. Végre június 20-án a gyűlés ünnepélyesen megnyittatott. A megnyitó beszédből kiérzett Károly ellenséges szándéka. A báború megizentetett. Szükséges vala »felvenni az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassanak e veszedelmes időben és mindeneket elvégezvén, megállhassanak*. Eltávozván a gyűlésből, a szász választófejedelem saját lakására gyűjté a hercegeket, a hitben atyafiait, buzdítá őket az Isten ügyében és a Jézus Krisztusban való hitben való állhatatosságra. Másnap korán reggel eltávolítá tanácsosait és szolgáit a kegyes fejedelem, egész napot szobájában tölté, vigaszt és bátorságot merítendő Dávid zsoltárait olvasá, buzgón imádkozott Istenhez segélyért, kegyelemért, hogy az ő evangéliumának dicsősége mindeneknek nyilvánvaló legyen. A protestánsok engedélyt kaptak jún. 24-én hitvallásuk nyilvános felolvasására, de e nap más ügyek foglalták le a gyűlés figyelmét, félhivattak, hogy hitvallásukat írásban nyújtsák be, de ők a rendek előtt való felolvasáshoz ragaszkodtak. A császár engedett. Mindenek túrelmetlenül várták a másnapot, a melyen a legyőzhetetlen igazság sorsa eldűlendő volt. (Folyt, köv.) Csizmadia Lajos. KÜLFÖLD. Knox János. Midőn Knox János a skót reformátor így szólott önmagáról: »Hogy mi voltam én hazámra nézve, azt e hálátlan kor alig tudja, de az idők folyamában majd ki fog tűnni* — egy jóslatot mondott, mely immár beteljesedett. Csak igen kevesen alkalmazhatják magukra jogosan a római költő e büszke szavait: Exegi monumentum aere percnnius. E kevesek közé tartozik a skótok reformátora is, a kinek monumentuma a skót nemzet. Bármint vélekedtek is róla kortársai, de népének mai nemzedékéről nem mondható, hogy ne tudnák, mivel tartoznak neki. A hálás utódok számos életrajzban örökítik meg emlékét. Ez életrajzok nem csupán az ő, hanem nemzetének története is. Az egész történelemben alig található fényesebb példája annak, hogy egy ember tisztán szellemi elv által újjáteremtője, alakítója lőn egy nemzetéletnek.