Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-21 / 47. szám

Epistolae obscurosum virorum. E könyv ma is szálka a pápisták szemében. Az obscurus emberek, a kiket a szerző úgy tüntet fel, mintha ők írták volna azokat a leveleket: szerzetesek, papok. A levelek konyhalatinsággal vannak írva, a hogy akkoriban a papok egymással beszélni szoktak- E Tisztelendő férfiak erkölcsi és értelmi állapotát rajzolják ama levelek sok, de nem rossz akaratü satirával. Hogy mit mondanak ama levelek a papok és szerzetesek erkölcsiségéről: arról hallgatok ezúttal. De egy pár oly példát hozok fel, a mely értelmiségökre nézve jellemző. Egy kispap iszonyú aggodalommal írja lelki atyjának, hogy kalapja egy zsidóhoz ért, a kiről azt hitte, hogy theologiae doctor, s most fél, hogy halálos bűnt követett el. Ugyan adhat-e lelki atyja bűnbocsánatot ? Vagy a püspök ? Vagy tán a pápához kell fordulnia ? Helyzete egészen reménytelen. Egy másik levél egy nagy fontosságú problémát tár elénk, mely fölött négy napig vitatkoztak a löweni logiknsok. Egy ember Löwenben, Leydában, Párisban, Oxfordban, Cambridgeben, Paduában és még négy más egyetemen nyerte meg a hét szabad művészet magisterségét. így hát 10 egyetemnek a tagja. De hogy lehet egy ember 10 egyetem tagja. Minden egyetem egy test, melynek több tagja lehet, de hogy miként lehet egy tagnak több teste, az felülmúlja az emberi értelmet. E rettenetes anomaliában, azaz ember lenne a test, az egyetemek a tagok s ez sértés lenne ama tiszteletreméltó testületekre nézve. Szent Aquinoi Tamás se' igazodhatnék el e kérdésben. Úgy hogy a tudós férfiak utóvégre is félbehagyták a probléma fejtegetését. Egy másik bölcs levél azt fejtegette, hogy Julius Caesar nem Írhatta a nevéről nevezett műveket, mert azok latin nyelven vannak írva, a latin nyelv pedig nehéz nyelv s Julius Caesar, a kinek élete csupa hadakozásban tölt el, hogy tanulhatott volna latinul? Azután egy barát megírja ismerősének, hogy mit látott Rómában. A pápának — úgymond — volt egy nagy csuda állatja. Elefántnak hitták. A pápa nagyon szerette s egyszer csak az elefánt kimúlt az árnyékvilágból. Mikor beteg volt, a pápa elhivatta az orvosait s azt mondta nekik: »Ha lehetséges, gyógyítsátok meg az elefántomat!« Akkor aztán meghajtották az elefántot s az sok ezer forintba került, de még sem használt. Most aztán a pápa nagyon szomorú. Hiszen olyan csodálatos állat volt az az elefánt s olyan hosszú ormánya volt és mikor meglátta a pápát, letérdelt előtte s azt mondta: Bar, bar, bar. Legyen elég ennyi! A durvább részleteket el kell hallgatnom. Nem hallgathatom el azonban, hogy mit mondott Sir Thomas Moore a levelekről és senki sem fogja tagadni, hogy Sir Thomas Moore jó pápista volt s hogy illetékes biró. »Ezek a levelek« — mondá — »a mulatsága mindenkinek Az okosak nevetik a tréfát; a tökfejűek azt hiszik, hogy azokat a leveleket valaki az ő tiszteletükre írta. A mikor mi nevetünk, azt hiszik, hogy a stylus élces voltában gyönyörködünk. Azt mondják a stylusről, hogy a foglalat ugyan durva, de drágakő van benne. Hogy gúny tárgyává tette őket az író, ki nem találnák, ha száz esztendeig törnék is a fejőket«. Erasmus méltán kiálthatott fel: »Lehet-e a papoknál és szerzeteseknél ostobábbat képzelni s mégis ezek az Atlasok. a kik a roskadozó egyházat támogatják«. Luther pedig azt mondta: > A barátoknak jól van dolguk. Minden fráter két kancsó sört s egy üveg bort kap vacsorára s a szegény nyomorultak csakúgy veresednek a sok italtól«. S egész komolyan állítja a nagy reformátor, hogy a zárdákban lakik a hét halálos bűn: »bujavágy, kicsapongás, tisztátalanság, gyűlölet, irigység, restség s az Isten szolgálatának elhanyagolása«. Ilyen emberek kezében volt egyik országnak egyharmada, másiknak fele, olyiknak kétharmada. S még birtokaikat is elhanyagolták. Az erdőket kivágatták, földjeiket nem mivelték s házaik összedőltek. Ók meg dőzsöltek tovább, éltek dürva érzékiségben s idejök egy részét a kápolnában, másikat a korcsmában és bordélyházban töltötték. íme, tehát szükség volt a reformációra, nagy szükség. A romlást utóvégre senki sem tűrhette s az emberi természet utóvégre fellázad a durva vétkek ellen. Valamit kellett tenni, az bizonyos. Csak az a kérdés, mit? Némelyek arra vártak, hogy majd a főpapok szigorúbb fegyelmet hoznak be. Mások azt tervezték, hogy a művelődés, irodalom, tudomány által emelik a papságot is, a világiakat is. A könyvnyomtatás feltalálása, úgylátszott lehetővé teszi e terv megvalósítását. S végre ott volt az egyenes út, a gyökeres reformáció útja, a sebek kimetszésének az útja. Ez úton is lehetséges volt, hogy némi igazságtalanság, helytelenség zavarja meg a dolgok folyását, de ha a nép összessége megkezdi az igazi bajok orvoslását: akkor alig képzelhetjük el, hogy alkalmasabb gyógymódot lehetett volna találni. Az első lehetőséggel könnyen végezhetünk. A főpapok teljességgel képtelenek voltak a reformálásra. Hatalmuk s vagyonuk óriási volt. A dolgok menetével meg voltak elégedve s hogy az ítéletnap közel van, arra egyik sem gondolt. Hogy mily jellemtelenek voltak a főpapok, arra csak egy példát hozok fel. Mikor Miksa császár meghalt, ketten törekedtek a császári korona elnyerésére I. Ferencz és Miksa unokája, Károly. Tudjuk, hogy hét választófejedelem választotta a császárt. Ezek közül hat meg volt vesztegetve. Egyedül Bölcs Frigyes, Luther védője, volt tiszta ember. Á hét választó között ott volt a mainci érsek. Kitűnő tudós, bőkezű ember, Erasmus barátja. Nos, hát a mainci érsek hatszor fogadott el pénzt egymásután a jelöltek egyikétől és másikától is. Utóvégre is tetemes pénzért adta el szavazatát. Szölö nem terem a tövisen s olyan papok, a kik előtt az Isten országa semmi és a pénz minden : nem alkalmasak a reformálásra. Más utat kellett tehát választani. Erről azonban jövőre. Froude után angolból. Szabó Aladár. Vallástétel Krisztusról a XVI. és XIX. században.* Valaki ezért vallomást tészen én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én menynyei Atyám eló'tt. Máté X. 32. Három évszázad mult el azóta, hogy a német fejedelmek Augsburban, a birodalmi gyűlés szine előtt, a császár, a Róma uralma alatt továbbra is megmaradt fejedelmek és a római követek előtt nyilvánosan és ünnepélyesen vallást tettek Jézus Krisztusról és az 0 igéjéről. Vallást tettek nemcsak Németország, hanem mondhatjuk, az egész világ előtt. E nap, a keresztyénség történetében a legdicsőbb epochák egyike. Az összes német és más * Ezt az emlékbeszédet Merle D'Aubigné St. Quintinben (Franciaország) tartá 18H0. jún. 27-én a német protestáns rendek vallástételének három százados évfordulója emlékünnepén. Majd később közkívánatra Brüsselben is előadta.