Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-14 / 46. szám

tekintetében a két első kötetnél is magyarosabb színezetre törekedtem. E végből az angol példákat és vonatkozásokat — a hol lehetett — magyar példákkal és vonatkozásokkal helyettesítettem. A beszédek nemcsak gyermekeknek és ifjaknak, hanem bármilyen közönség, intelligencia és nép előtt is elmondhatók, illetőleg bő anyagul szolgálhatnak, sok beszéd szerkesztéséhez, különösen a biblia tanítása és megértése szempontjából. — A beszédek címei ezek: 1. A kis gyermekek őrizőink lehetnek (Ézs. 11,6.); 2. Az oroszlán és a bárány (1. Pét. V. 8., Ján. 1, 16.); 3. A kigyó és a galamb (Jel. 12, 9., Máté 10, 16.); 4. A farkasok (Máté 7, 15,); 5. A rókák (Ének. 2, 15.); 6. A veréb és a fecske (Zsolt. 84, 3.); 7. A négy apró állat (Péld. 30, 24.); 8. Sas-szárnyak (Ézs. 11, 31.); 9. A pálmafa tanításai (Jel. 7, 9.); 10. A galagonya-király (Bír. 9, 14.); 11. A mit a cedrusfa beszél (Ezék. 31, 8.); 12. A mit a cedrusfa látott (Ének. 1, 17.); 13. A kövek is beszélnek (Hab. 2, 11.); 14. A műhely (Jámb. 20.); 15. A Jézusért (II. Kor. 4, 5.). Ez a kötet az előbbieknél is csinosabb kiállításban, tiszta, jól olvasható betűkkel jelenik meg 10 ív foglalatban. Ára postai bérmentes szétküldéssel egy forint, mely összeget azok is, a kik a két első kötet alkalmából már jelentkeztek, azok is, a kik most akarnak előfizetni, postautalványon hozzám beküldeni szíveskedjenek. Sepsi-Szent-György, 1895. nov. 10-én. Benke István, ref. kollég. tanár. EGYHÁZ. A dunántúli ref. egyházkerület f. hó 19-én Székesfehérvárott közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya a Pap Gábor halála folytán megüresedett püspöki szék betöltésére vonatkozó intézkedés. — A püspökválasztási mozgalmak kerületszerte megindultak, a pártalakulások megkezdődtek. Különösen négy ember nevét emlegetik, mint a kik szavazatra számíthatnak. Ezek: Antal Gábor ácsi lelkész, Czike Lajos ó-szőnyi lelkész és tatai esperes, Körmendy Sándor hedrahelyi lelkész és Vályi Lajos komáromi esperes, egyházkerületi főjegyző és püspök-helvettes. Nagyon valószínű, hogy az első szavazásnál senki sem kap absolut többséget. Önigazolás. (Tisztelettel teljes válaszul főtiszt, és mélt. Szász Károly püspök űrnak.) A konventig vagy a zsinatig? című cikkem olyan hatást keltett, a mire nem voltam elkészüve. A dolognak erre az oldalára — megvallom — nem gondoltam. Úgy jártam, mint az egyszeri ember, a ki egy előtte levő hínáron keresztül akarván hatolni, abba beleugrott, mert céljának elérésére félelmetesen kevés idővel rendelkezett. Csak a célt és akadályt nézte, arra pedig nem is gondolt, hogy beugrásával fölcsapja a hinár vizét, és a körülállókat, kik az akadályt nyugodtan meg akarták kerülni, befecskendezi. Egész férfias nyíltsággal kijelentem, hogy sem személyeket, sem testületeket sérteni nem akartam: hiszen tiszteletre méltónak jeleztem az okot, a melyből cselekedtek. Azonban úgy látom, hogy mégis akaratlanul sértettem ; mindazoktól tehát, kik cikkem modora által sértve érzik magukat, ezennel bocsánatot kérek, főképen méltóságos és főtiszteletü Szász Károly püspök úrtól, kinek — mint nyilt leveléből kitűnik — érzékeny fájdalmat okoztam. Midőn azonban ezt kijelentem s még hozzáteszem, hogy polemizálni nem akarok, nem akarhatok, mert azt nem tartom megegyeztethetőnek azon határtalan tisztelettel, azon hálás érzelemmel, sőt nem sérti Méltóságodat, ha azt mondom szeretettel, melylyel szivem Méltóságodnak adózik: kijelentem azt is, hogy — cikkemnek hangján kívül — mind azt föntartom, a mit írtam. Még a fair play vádja sem nehezedhetik reám, mert én nem csupán a dunamelléki egyházkerület, hanem az egyházkerületek eljárásáról írtam és érvelésemnek súlypontjául azt tartom, hogy az egyházkerületek, határozatilag nem mondották ki kötelességnek a házasság egyházi megkötését s az által hallgatólagosan fakultatívnak ismerték azt el. Mi — mert nemcsak magam vagyok — azon meggyőződésben vagyunk, hogy a ref. egyház nem ismerheti el facultativnak az egyházi • házasságkötést még az által sem, hogy az egyházi házasságügy rendezését hallgatással mellőzi és mint tényt tekinti azt, hogy a házasság egyházi megkötése a házasulok szabad elhatározásától függ; ellenkezőleg, ha az egyházi házasságkötést csak olyan kötelességnek nyilvánítja is az illetékes fórum (én nem!), mint a templomba járást stb. véleményünk szerint, még akkor is kötelességnek kell azt nyilvánítani és beiktatni az egyházi törvények 17. §-ába. Önigazolásomra »a pápista eljárás útján« való haladásomat illetőleg, egész tisztelettel csak annyit jegyzek meg, hogy én nem a XVI. századi fegyelmet kívánom gyakorolni, hanem az evangéliumit, és ha ez pápista eljárás: akkor még ezt sem resteltem; mint szintén nem szégyenlem a cikksorozatom III. részében nyiltan bevallott orthodox álláspontomat sem. Kiváló tisztelettel Kenderes, 1895. november 7-én. Györy Lajos, reform, lelkész. Válaszul. Vinczy Gyula béllyei ev. ref. lelkész úrnak a stóla kérdésében megjelent nyilatkozatára (lásd 45. számot) az illető egyháztag (I. a 42. sz.) helyén látja következő megjegyzéseket tenni: 1. Hogy ő nem református papokról, hanem vallásfelekezeti különbség nélkül egész általánosságban, lelkipásztorokról s az ezek által követelt stóladíjakról szólt; 2., hogy ő nemcsak kétségbe nem vonta, hogy lelkészi díjlevelekben az egyes stóladíjak is elősorolvák, sőt inkább kiemelte, hogy főleg népesebb egyházaknál a stóladíjak átalányai számszerűleg is kitett jelentékeny összegekben szerepelnek a lelkészi díjlevelekben ; 3., azt se mondta, hogy az állandó és meghatározott lelkészi javadalmazás az összes papi funkciókért jár, hanem azt mondta, hogy »járt«, lévén a stóladíjak későbbi keletkezésüek a még nem rég mult időkben is közönségesen úgynevezett papbéreknél. így például a református prédikátor díjlevele Kecskeméten, hol a városi község és a ref. egyház még a 17-ik század elején egy volt, a városi jegyzőkönyvbe így van az akkori Írásmód szerint az 1600. évről beiktatva: »1600. Pinkösdben. Prédikátor uramat