Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-14 / 46. szám

hogy a Jézusban Isten jelent meg irgalomból és könyö­rületből, azt semmi sem bizonyítja inkább, mint az a tény, hogy a keresztyénség tisztán szellemi fegyverekkel győzni tudott. Az igazi keresztyénség győzni fog ma is. Á mi eddigi keresztyénségünk egy kicsit kényszerített keresztyénség volt. Elmentünk esketésre, keresztelésre és papot hívtunk a temetésre, mert úgy volt a szokás, úgy parancsolta a törvény. És kétségkívül egyideig a szokás uralkodik majd ezután is, de, a mint a hívek elégedet­lenek lesznek papjaikkal és ezzel legyünk tisztában most mindjárt az induláskor, őket sem esketésre, sem keresz­telésre, sem temetésre többé nem hívják. Így alakul majd meg az új közvélemény. A lelkeket lassanként eltölti a szabadság nagy gondolata. Méltósága tudatára ébred az ember s mindenki kiérzi, hogy a vallás dolgaiban a kény­szernek nincs helye. A vallás nem a szokás ügve lesz, hanem a meggyőződésé, s általános lesz az a tudat, hogy a keresztyénségnek nemcsak egyes ünnepélyes alkalmak­nál, esketésnél, keresztelesnél kell nyilvánulnia, ha,nem az élet minden mozzanatában. Az is feltűnik majd, hogy áldást és szeretetet feltétel és kivétel nélkül csak a protestán­sok osztogatnak és senki más. És az evangeliom, a pro­testantizmus ez örök alapja, új fénynyel fog ragyogni. Még azok is felébrednek, a kik eddig minden vallást gúnyoltak. Épen azért én erősen meg vagyok győződve, hogy az új törvények, ha az idők jeleit megértjük, a keresztyén életnek — értve e szót igazi, fenséges értelmében — refor­málására vezetnek. Az egyház nem egy-egy nagy fogház lesz, melybe néha-néha egy kis oktatásra bezárnak ben­nünket, hanem virágos kert, melyben mindnyájan ülte­tünk virágokat. A keresztyénséget nem úgy értelmezzük ezután, hogy valamelyik templomban valamelyik pap beszédét meghallgatjuk, hogy aztán künn az életben úsz­szunk az árral vagy hogy haragudjunk azokra, a kik más templomba járnak. Nem; a keresztyénség egész életünk megújító ereje lesz. Valóban nincs alaptalanabb felfogás, mint mikor az emberek azt hiszik, hogy a Krisztus eljö­vetelének célja egy csomó tétel betanultatása és egy csomó lelketlen szertartás elvégeztetése volt; oly tételeké és szer­tartásoké, a melyek az ember boldogságát elő nem moz­dítják. Nem, a Krisztus azért jött, hogy örömöt adjon, teljes örömöt, nemes és soha el nem muló örömöt és azt hiszem, a világ reformálására, a bajok orvoslására nincs jobb módszer, mint a Krisztusé, a ki boldog embereket alkotott, a kiknek szive túlárad az örömtől, s ezért nem szűnnek meg a más baján segíteni. Már most szólhatnék még sok mindennek a refor­málásáról. Javasolhatnám, hogy reformáljuk a főzést, a lakomák rendezését, a vendéglátást és hogy azt az étfapot, a mit eddig egyszerre ettünk és ittunk végig, oszszuk fel, két vagy épen három alkalomra. Javasolhatnám, hogy reformáljuk a házasodást, de e tekintetben legfölebb csak az ifjaknak mernék tanácsot adni, mert hiszen a kis­asszonyok mellett úgy is ott vannak a mamák . . . vagy talán jobb, ha azt mondom, édes anyák. Mert ha ezt a szót mama'' egyesben használom, akkor nincs semmi baj. De ha azt mondom a mamák : akkor mindjárt férjhez­adási kísérletre gondol az ember. Azt mondom tehát, ott vannak a szerető édes anyák, a kik nálam nélkül is jól tudják, hogy nem az a fődolog, férjhez megy-e a lány, hanem az, hogy akár férjhez megy akár nem: minden­képen istenfélő, boldog és derék nő legyen. Az ifjaknak is különben nem mondok mást, csak azt, hogy a »csilla­lagok leszedése«. >az éjnek nappallá változtatása«, »a nap sugarainak koszorúba való fonása« helyett igyekez­zenek becsületes munkával egy szép kis otthont szerezni annak, a kit szívok szeret és megőrizni szivök tisztaságát. E különben nagyon fontos dolgokat azonban épen csak érintettem, mert még valamiről kissé részletesebben szeretnék szólani. Reformáljuk a hazafiságot is. Nem mon­dom, hogy valami egészen űj hazafiságot teremtsünk! Csak énekeljük továbbra is hazafias dalainkat és tegyünk hazánk jóvoltáért minden téren annyit, a mennyit csak bírunk. Csakhogy vigyünk egy új elemet hazafiságunkba: az evangeliom szeretetét. Én láttam egy népet, a melyik az evangeliomot megbecsüli s 350 millió ember fölött uralkodik; mi pedig, a kik eddig az evangeliomot kellő­képen meg nem becsültük, 17 millió fölött is alig tudunk uralkodni. E tekintetben valóban égetően sürgős a refor­málás. Nálunk is kezdenek feltűnni annak a rettenetes két­felé oszlásnak jelei, a mely már annyi népnek szerzett veszedelmet. Nálunk is kezdik hangoztatni, hogy a ki vallásos akar maradni, annak nyakába kell vennie mindazt a sok furcsaságot és képtelenséget, a mi nem a keresz­tyénségből, hanem annak dacára fejlődött. Viszont e min­den szabadságot kiölő s minden haladást akadályozó irány­zattal szemben a szabad szellemek nem becsülik meg eléggé az evangeliomi nagy tényeket és igazságokat, még kevésbbé törnek az igazságok következetes megvalósítá­sára. Csak a meglevő felekezeteket s ezek emberi gyarló­ságait látják s az isteni evangeliom fényét összetévesztik a tényleges vallások mécsvilágával. Még a baj csak ala­kulóban van; még talán Isten segítségével megakadályoz­hatjuk. De nagyon önzetlenül és nagyon buzgóan kell dolgoznunk, hogy a vallásos elméket a fanatizmus, a sza­bad szellemeket pedig a hitetlenség el ne ragadja. Itt nincs más segítség, mint az evangeliom. »Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek«, azt mondja a Krisztus. Gyorsan és erélyesen hozzá kell látnunk, hogy a vallás után vá­gyódó lelkek ne valami emberi, gyarló szervezetbe, hanem az élő Krisztusba fogódzanak s a szabad szellemek ne féktelenséget és léhaságot terjeszszenek, hanem őket is megnyerje az az igazi keresztyén szabadság, mely csak ott van, a hol szeretet van, a hol az Úrnak Lelke van. A ki tehát jó hazafi akar lenni, jöjjön és segítsen! Ter­jeszszük szóval, írással, énekkel, munkával, pénzzel az Isten országát, hogy a vallásos fanatizmus is, a fék­telen vallástalanság, mely tagadja a Krisztus valóságos feltámadását is jelentéktelen tényezőkké törpüljenek. Ha így idejekorán át tudjuk hatni nemzetünk életét a Krisztus által hozott evangeliomi erőkkel s ha most e szent cél megvalósítására gyűjtöttünk itt erőt, akkor a következő évben százezrek jőnek el, hogy velünk együtt ünnepel­jék a reformációt és megérti az egész világ, hogy mi a reformáció emlékünnepén is a mi Istenünk oltárain oly tüzet gerjesztettünk, mely nem romlást és pusztulást, hanem fényt, melegséget, áldást, békét és boldogságot sugároz minden szívbe. Szabó Aladár. Reformáció-ünnepünk és a konfirmáció. Az új törvények életbeléptetése óta minél tovább haladunk az idővel, annál inkább meggyőződünk arról, hogy azok a törvények, a gyakorlati kivitelben, a tisztelt falusi jegyző urak alkalmazásában, csakugyan kezdik lazí­tani azt a régi jó összeköttetést, mely a lelkészek s gyü­lekezeteik — illetve híveik — között eddig fennállott. Hiszen a liberális állam azon nemes intentióját, miszerint a polgárilag összekötött házastársak a régi tradí­ciókhoz hiven az Úr házába is elmenjenek: már is így kezdik kommentálni, »a ki épen akar, elmehet a paphoz is!« Pedig még meg sem melegedtek fészkükben, s még

Next

/
Thumbnails
Contents