Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-31 / 44. szám

alkalmiak és közönségesek lesznek. Ugyanebbe írja meg a beszédek sajtó alá rendezője sok részben ismeretlen adatok felhasználásával Tompa papi pályáját s egyházirodalmi munkásságát. Tompa hátrahagyott egyházi dolgozatainak kiadása S. Szabó szerint valóságos esemény- és ünnepszámba megy irodalmunkban, miért nem mulasztjuk azokat ismételten s hathatósan figyelmébe ajánlani olvasóközönségünknek. A beszédek Karácsony ünnepére jelennek meg. (Beküldetett.) ** A magyarországi ág. h. ev. egyház 1891. és 1894 iki orsz. zsinatának története. Irta Thébusz János zólyomi lelkész, Budapest, 1895. Hornyánszky V. kiadása 602 nagy 8-adrét lap, ára 5 frt. — Okos gondolat volt Thébusztól, hogy egyháza korszakalkotó zsinatjának története megírására vállalkozott és igen helyes, a mint tervét megvalósította. Jelen volt a zsinat minden ülésén, részt vett az értekezleteken és a legtöbb bizottsági ülésen s mindent közvetlen szemlélet és megfigyelés alapján jegyzett fel. A zsinaton végbement hivatalos tárgyalásokon kívül könyve felöleli mindazt, a mi a zsinattal közvetett vagy közvetlen összefüggésben állott. Könyve tehát a szem- és fültanu közvetlenségével irott napló és emlékirat, Az elsőre nézve sajnálni lehet ugyan, hogy a zsinat hivatalos naplóját nem bocsátották rendelkezésére s így a beszédek közlésében egészen a saját feljegyzésére volt utalva; de másfelől az által, hogy munkájába az elvetett indítványokat és módosításokat is felvette, naplója teljesebb és érdekesebb, mint a hivatalos zsinati napló. Műve elején a zsinat elnökeinek, alelnökeinek, jegyzőinek és háznagyának, szóval egész tisztikarának sikerült arcképcsarnoka látható. Azután jön a szöveg, melyben zsinati előzmények címen az 1791-iki pesti zsinat története van magvas rövidséggel elbeszélve, azután meg azt fejti ki szerző, hogy a pesti zsinat kánonai miért nem nyertek szentesítést, hogy később a kerületenként való szervezkedés miként ment végbe, hogy az 1859-iki pátens miért nem fogadtatott el, s végül kellő részletességgel a mostani zsinatra való előkészületeket ismerteti. Ez a két részlet úgyszólván dióhéjba foglalt története a magyarországi lutheránus egyháznak a XIX. században.. A következő szakaszban a zsinati követek, a hivatal szerintiek és a választottak, vannak rövid jellemzésben és egyénenként bemutatva. Azután a zsinat első ülésszakát ismerteti: leírja a zsinat megnyitását, közli a Baltik Fr. oltári imáját, Sárkány S. zsinati prédikációját, b. Prónay D. megnyitóját, Szász Károly üdvözlő beszédét, b. Prónay erre adott válaszát, Péchy T. üdvözletét, b. Vay M. válaszát; ismerteti a százados emlékünnep lefolyását s közli az ott tartott beszédeket; végül a zsinat megalakulását, a tisztviselők megválasztását s a bizottságok összeállítását mondja el. A zsinat emez ünnepies, parádés részét követi a második ülésszaknak története. Ez volt a zsinat legmunkásabb és leghoszszabb időszaka, melyben 1892. május 3—27. és június 10—11-ik napjain összesen 35 ülésben az alkotmányi, a háztartási, az iskolai és a törvénykezési törvényszakaszokat állapították meg. A könyvnek is ez a legterjedelmesebb része (135 — 263-ik lap). Itt nagy gonddal és bő kivonatban ismerteti szerző minden egyes szónok beszédét, közöl minden egyes indítványt és módosítványt, akár visszavették akár elvetették. A zsinat harmadik ülésszaka 1893. febr. 8—11-ik napjain a kormány észrevételei következtében szükségessé vált módosításokat tárgyalta és állapította meg A negyedik ülésszakban (1893. május 3—6-ik napjain) a már szentesített törvényeket hirdették ki és az életbe léptetésre szükséges intézkedéseket tették meg. Végül a zsinat ötödik ülésszakában (1894. jún. 7 — 10.) az egyházkerületek új beosztásáról, az egyetemes lelkészi gyámintézetről stb. szóló törvényfejezeteket állapították meg. íme ez a Thébusz hatalmas könyvének változatos és érdekes tartalma. A szem- és fültanu közvetlenségével élénken, találó megjegyzésekkel fűszerezve, de azért híven és tárgyilagosan elbeszélve. Kezei között plasztikusan domborul ki a nevezetes zsinat képe; az alakok szemeink előtt mozognak, szólnak és cselekesznek; az események előttünk folynak, rohannak. Éber figyelmét az aprólékos, de jellemző körülmények sem kerülik ki; mindent feljegyez, minderre van találó megjegyzése. Nagybecsű munkájával szerző nagy szolgálatot tett a hazai egyháztörténelemnek. Vajha azt a nagy fáradságot és sok utánjárást, melybe egy ily mű előállítása került, megfelelő pártolással jutalmazná a közönség! ** A bölcsészet története kezdettől mostanig. Magán és iskolai használatra készítette Nagy Ferenc, a bölcsészet rendes tanára a kecskeméti reform, főiskolában. Második bővített kiadás. Kecskemét, 1896. Metzger Béla tulajdona, nagy 8-adrétű 216 lap, ára 1 forint 50 kr. — Nagy Ferenc bölcsészettörténeti kompendiuma, mely először 1876-ban adatott ki, ókori részében Ueberweg, az újkoriban Lewes három kötetes nagy művének kivonata, melyet a tanári vizsgálatra készülők azóta is számosan használnak, mióta Bánóczi a nagy Lewes t lefordította. Szerző az első kiadás tartalmán semmit sem változtatott, maradt az úgy, mint volt: de megtoldotta azt a darvinismus ismertetésével, mert — mint az előszóban írja — ennél termékenyítőbb elméletet nem talált az emberi művelődés történetében. A könyv bölcsészeti álláspontja az úgynevezett pozitivizmus, mely a theologiát és a metafizikát kizárja a tudományos ismeretek sorából s csak az »exact« tudást tartja tudománynak. Eme, szerintünk hibás elvi álláspontból folynak a könyv lényeges fogyatkozásai, melyek miatt a theologus olvasó nem sok hasznát veszi a Nagy Ferenc munkájának. Kritikai észrevételeit a pozitivizmus elfogultsága sokszor tévútra viszi, kivált az egyházi atyák, a scholastika és az átmeneti korszak bölcsészetében. Pl. »Keresztyén bölcsészeiről beszélni visszaélés a nyelvhasználattal« (99. 1.); »általában a hitelvekre nézve az apologéták kora nagy ingadozást mutat« (103. 1.); »a reformátorok az egyéni szabadság elvét tűzték zászlójukra, de vajmi ritkán követték azt a gyakorlatban« (113. 1.) stb. Ezek nagy elvi botlások. Az meg nagy szerkezeti hiány, hogy pl. scholastikáról szólván, meg csak meg sem említi egy Albertus Magnus, Aquinói Tamás stb. neveit. Az újkori bölcsészetben Lewes nyomán halad s e részben kevesebbet botlik, de nagyon lényeges dolgokat kihagy. Például Hegel rendszerénél nem említi a jobb- és baloldali hegelismust; a legújabb német filozófusok közül egyszóval sem emlékezik meg Lotze, Fechner, Wundt rendszereiről s a modern kantianusokról nincs ismertetve a modern pápás scholastika, az úgynevezett tomismus se, mely a jelenkori pápás világban oly nagy szerepet játszik. Még nagyobb szerkezeti hibájának tartunk két dolgot. Egyik az, hogy a bölcsészettörténet irodalmára oly kevés gondot fordít, hogy e tudományszaknak még elsőrendű művelőit sem méltatja szóra. Másik az, hogy a magyar filozófusokkal bosszantólag mostohán bánik el. Említi ugyan, hogy Kantnak, Hegelnek és Herbartnak nálunk is voltak és vannak követői, de egyet sem nevez meg közülök; pedig Cartesiusnál A. Cseri Jánost, Kantnál Mártont, Hegelnél Kerkapolyt, Gomte-nál Böhm-öt stb. mégis csak megnevezhette volna, Előadása elég tiszta és szabatos, bár a műszavaiban van némi szokatlanság (pl. közület, szórat, életművetlen, tartékonyság stb.) és orthographiájában több követ-