Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-24 / 43. szám
szülők hálára kötelezettnek érzik magokat, ha gyermekük az intézet növendékei közé bejut. A debreceni tanári kör Dóczi Imre elnöklete alatt e hó 19-én tartotta ez évben első felolvasó és vitaülését a tagok rendkívüli érdeklődése mellett. A tagok száma eddig 45. Vidékről. Nyíregyházáról és Nagy-Kálióból is léptek a kör kötelékeibe. Tárgyalta a kör a közoktatási tanács reformtervezetét, melyet a tagok többsége nem tart szerencsésnek, amennyiben nem lesz meg a tanácsnak kellő önállósága és függetlensége, nem lesz kapcsolatban az ország tanáraival s így hozzá nem hat a tanügyi közvélemény szava; mindenben a minisztérium alárendelt közege lesz, a mi hátráltatni fogja tekintélyének kifejlődését, melyre pedig nagy szüksége van. Legközelebb tárgyalás alá veszi a kör a helyettes igazgatóság kérdését, a német tanügyi viszonyokat, a tanárság részvételét a milleniumon, a felsőbb leányiskolák ügyét, az érettségi írásbeli dolgozatokat és a tankönyv approbációt. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A főrendiházban megüresedett két ág. ev. egyházi helyre Sárkány Sámáel bánya kerületi püspök és Laszkáry Gyula dunáninneni egyházkerületi felügyelő lépnek, amaz a leköszönt Karsay Sándor, ez az elhunyt Szentiványi Márton helyére. — Zelenka Pál tiszakerületi evang. püspök főrendiházi tagsága ügyében az igazoló bizottság akként döntött, hogy miután Zelenka a püspöki állásáról lemondott, ezzel a főrendiházi tagsága is megszűnt. — A szárdi ág ev. egyház lelkipásztorává egyhangúlag Holécy János udvarnoki lelkész választatott. — A zilahi ev. ref. főgimnáziumban a mathematika ideiglenes helyettes tanárául Gebe Mihály alkalmaztatott. — Trsztyénszky Ferenc pozsonyi theologiai tanár a folyó év végével az »Evang. Egyház és Iskola« szerkesztésétől visszalép, s az új szerkesztő Veres József orosházi lelkész lesz, ki a lapot Budapesten fogja szerkeszteni és kiadni. * A Protestáns Irodalmi Társaság október 15-én Szász Károly elnöklete alatt, Beöthy Zsolt, Csíky Kálmán, Hegedűs Sándor, Kiss Áron, Petri Elek, Szabó Aladár vál. tagok, Bendel H. pénztárnok és Szőts Farkas titkár jelenlétében ülést tartott. A »Koszorú« című népies kiadványok első üzletévéről szóló bizományosi kimutatást tudomásul vette. Eladatott a »Koszorú«-ból mintegy 45 ezer példány, raktáron és bizományban van mintegy 70 ezer példány. A 115 ezer példányban nyomott I—X. füzetből a bizományosi százalék levonásával befolyt 1000 frt, a nyomdai költségekből fedezetlen 1127 frt, minek kifizetése a »Károlialap« tőkéjéből fog eszközöltetni. A »Koszorú« tíz első füzetének írói honoráriumát Hegedűs Sándor alelnök fedezte, 300 frtot meghaladó összegben. — Bejelentetett, hogy a »Koszorú«-ból a nyár folyamán tíz újabb (XI — XX.) füzet készült el, melynek írói tiszteletdíjait szintén Hegedűs Sándor fizette ki 296 írtban. — A »Koszorú* terjesztése céljából a Társaság elnöksége körlevélben fogja megkeresni a püspöki és esperesi hivatal útján az összes lelkészeket és tanítókat, továbbá az egyházkerületi, egyházmegyei gondnokok és egyházközségi főgondnokokat, valamint a középiskolák igazgatóságait és vallástanárait, hogy a hozzájok küldendő »Koszorú« példányok ajánlásával, megtartásával vagy elárusításával, eme hasznos vallásos iratok terjesztésében, mint a belmissziói tevékenység egyik ágában részt venni szíveskedjenek. Ezenkívül a »Koszorú* füzetei tagilletmény fejében megküldetnek a társaság pártfogó és alapító tagjainak s ők is felkéretnek e kiadványok terjesztésére. — Az ijesztő mértékben fölszaporodott tagdíjhátralékok behajtása végett a fővárosban pénzszedő állíttatik be, a vidéki hátralékosok pedig először a lapok útján nyilvánosan, azután püspökeik által hivatalosan fognak elvállalt kötelezettségök teljesítésére felszólíttatni. -— A > Koszorú«-ból jövő évre újabb füzetek fognak kiadatni és pedig lehetőleg címkép és szövegképpel illusztrálva. A > Koszorú«-ba szánt vallásos elbeszélések, rajzok, történetek, élet- és korrajzok és másnemű építő iratok a tél folyamán Szőts Farkas titkárhoz Budapestre, vagy dr. Kecskeméthy István szerkesztőhöz Kolozsvárra küldendők. — Legközelebbi könyvilletmény fejében a Társaság pártfogó, alapító és rendes tagjai részére Luthárdt lipcsei tanárnak híres »Keresztyén Morálja« fog kiadatni, melynek fordításával Cdky Lajos debreceni theol. tanár bízatott meg. — A »Hercegszöllősi kánonok* szövegének lehetőleg betümásos, de mindenesetre korhű kiadását a Társaság millenáris kiadványaként, a választmány elrendelte; a szöveghez a szükséges kritikai és történeti jegyzeteket Mohos Gyula tanár elkészítette. — Végül a titkár bejelentette, hogy a nyár folyamán Losoncon elhunyt losonci Szígyártó Sámuel kir. tanácsos a Társaság részére végrendeletileg 400 frtos alapítványt hagyományozott. * Keresztyén Híradó címmel a »Lorántfv Zs. nőegyesület* és a »Budapesti ref. ifjúsági egyesület« közlönyeként havi értesítőt szerkeszt Szabó Aladár, a belmissszió e buzgó munkása. A »K. Hiradó* a két egyesület belső életéről, munkásságáról, összejöveteleiről és felolvasásairól hoz közleményeket. Első számába ismertetve van az emiitett két egyesület célja és munka progrnmmja október 20-tói november 20-ig. miből látjuk, hogy a theologiai önképzőkör az ifjúsági egyesülettel egyesülve október 31-én este 63 /,, órakor reformációi emlékünnepélyt rendez az evangélikusok Deák-téri dísztermében. A »Ker. Hiradó* előfizetési ára egész évre 50 kr., mely összeg Hamar István ifjúsági egyesületi pénztárnokhoz (Budapest, Kálvintér 7. sz.) küldendő. * A Tabitha nőegylet működéséről az 1894— 1895-iki munkaidőben érdekes kimutatást kaptunk. A jelzett munkaév alatt az egyesület 24 rendes összejövetelt és választmányi ülést tartott, melyeken 866 darab új ruhát és fehérneműt készítettek a tagok. Rendes heti kenyérsegélyben részesült 158 család és 95 egyén, ruhát kapott 350 egyén, egy-egy pár új cipőt vagy csizmát adott 558 személynek, fütő anyaggal ellátott 27 családot. Segélyezett összesen 550 személyt, illetőleg családot. A segélyül kiosztott kenyér értéke 1053 frt. a ruhaneműeké 622 frt, a lábbelieké 1183 frt, a fűtőanyagé 45 frt. Az egyesület alapítványi tőkéje 25,000 frt. Az egyesület céljaira segélyt adtak a mult évben a főváros, a legtöbb fővárosi takarék-