Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-17 / 42. szám

ISKOLAÜGY. Iskolai évnyitó beszéd. Elmondatott Eperjesen, 1895. szeptember 8-án.* Mélyen tisztelt pártfogóság! Kedves kartárs Urak! Kedves Ifjak! A mint így végigtekintek soraitokon, kik e haza különféle vidékeiről idesereglettetek, a tudománynak ezen ősi fészkébe egy cél felé törekedők: szellemi, testi-lelki kiművelésteket eszközlendők: bennetek látom az anyagi és szellemi jólétért munkáló nemzetet! Igen, ti a nagy magyar nemzetnek egy kis képe vagytok! A különféle élethivatásra készülő ifjúságban, a különféle élethivatású honpolgárokat szemlélem s ezek összességében, azok egyetemét látom. E kis nemzetben, a nagy nemzetet! A nagy magyar nemzet most a kiállításra készül. Kiállítani készül mindazt, a mit a múltban, ezer év alatt, nagyot, érdemeset teremtett; mindazt, a mit a jelenben nevezetesnek tart, hogy ebből megtanulja: mit kell a jövőben, a maga jól felfogott érdekében tennie, művelnie ? A kiállításon a sikert fogják bemutatni. Egy nemzetnél az élet is siker! Nem minden nemzet él ezer évet! Ezer év egy nemzet életében, történetében annyi, mint egy kor az egyes ember életében! Sok pusztul el a gyermekkorban, sok az ifjúkorban, kevés éri meg az aggkort! A ti ifjú korotok is egy nagy korszak életetekből! Ugyan, ha valaki azt a kérdést vetné fel nektek: mit fogtok ti kiállítani ? Mit fogtok ti bemutatni? nem jönnétek-e zavarba? A kiállításon nemzetünk életének korszakalkotói lesznek bemutatva. Államférfiak, tudósok, írók, művészek, iparosok, stb. Korszakalkotó eszmék, felfedezések, események, berendezések, tárgyak, dolgok s effélék lesznek ott feltüntetve. Minden egyes iskolai év egy-egy korszak az iskola életében! Vannak korszakalkotói! Igyekezzetek kiváló, jó tulajdonságaitokkal azok közé tartozni. A Collegium egy óra! Köre az élet, melyre tanít. Középpontja az igazság, mely körül forog. Lapja a tudomány, melyen jár. Negyedei az egyes intézetek. Mozgatója, mozgató ereje: az igazság, a tudomány és a hazaszeretet szent lelkesedése! Egy szent törekvés, az előrehaladás! Vájjon ez évben, ez órán, mely negyed válik a legnevezetesebbé? Mely negyedben tűnik fel valami rendkívüli szép, jeles, a miről emlékezetes lesz az egész év, az óra ? Igyekezzetek mind: mind a négy negyedben, az egész órában, hogy egy emlékezetes maradjon az egész óra! Használjátok fel az alkalmat mind. íme kínálkozik az alkalom! Itt az ezredéves örömünnep! Úgy illik, liogy a gyermek szülőitől tanuljon. A kis nemzet, a nagy nemzettől! Azt kérditek talán: hogyan? Azt kérditek talán mit? * Eddig nem közölhettük, Szerk. Nos, vessük fel tehát a kérdést: Mire tanít bennünket nemzetünk ezredéves története? Különösen ezredéves örömünnepe ? Mire tanít titeket nemzetünk ezredéves örömünnepe? Arra, hogy 1) tanuljatok a múlttól, 2) használjátok fel a jelent — és így 3) készítsétek elő a jövőt. I. Tanuljatok a múlttól. Nemzetünk ezredéves múltját értem. Mit tanulhattok abból? a) Először is hitet. Nemzetünk mindenkor hívó nemzet volt. Sem jó napjaiban, sem szenvedései között, sohasem feledkezett meg Istenéről. Ragaszkodott ősei hitéhez! A hit formáját változtatta ugyan az igazság meggyőző súlya alatt; de Istenét sohasem tagadta meg, sohasem hagyta el! Van nemzet, mely midőn jól ment dolga, még Istenét is megtagadta; keservesen lakolt érte! Nemzetünknek ilyen drága tanulságra nem volt szüksége! Van nemzet, mely gyásznapjaiban elvesztette Istenében vetett bizalmát. A mi nemzetünk még a legkeservesebb napokban is bensőséges hittel, mély meggyőződéssel mondogatta: »Még jőni kell, még jó'ni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Szászezrek ajakán!* Nemzetünk sohasem mondott le magáról; nemzetünknek mindenkor drága kincs volt a hit, »mely imádkozni, tűrni megtanít!* És ezért nemzetünk mindenkor remélt! (3) Nemzetünktől tanultok remélni! A remény volt az, mely nem engedte csüggednie; ez tartotta ébren testi lelki erejét, energiáját. Rajta valóban beteljesült, hogy: »Semmit sem vesztett az, kinek reménye van!* Jött a tatár s rommá lett minden, hogy pusztulás volt, a merre szem láthatott; a merre emberek laktak, sírhalmok s az egész ország egy nagy-nagy, szomorú kietlen temető. »S egy köny beszélt hazánk nagyságairól,« de nemzetünket arra tanították a viszonyok, hogy: *É1 még a sír felett is egy remény!« Jött a török és a háromfelé szakadt országban testvér döfte a testvér szívébe a halálthozó vasat; de »sperat infestis, metuit secundis, alteram sortem, bene praeparatum pectus!* Majd: »Kánya, kigyó, féreg egyretámadt ... és marta, rágta kebelét*! De felharsant: »Félre kis lelkűek! a kik mostan is még kételkedni tudtok a jövő felett!« »Avagy nem tudjátok, hogy egy hatalmas Istenség tartja átölelve a magyar nemzetet?* »É1 még a magyarok Istene«! És a nemzet remélt! Mi volt e nemzet ereje? Mi tette ily hőssé? Mi tette ily kitartóvá? A mindenható szeretet! A szeretet, mely Pál apostol szerint: »mindeneket reményi, mindeneket eltűr; a szeretetet, mely soha el nem fogy«. I. Kór. 13., 7., 8. Igen, Y) Szeretetet tanultok nemzetünk múltjától kedves ifjak!