Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-17 / 42. szám

magyar nemzet ezt a faj-pusztító politikát öntudatosan és tervszerűleg tovább nem folytathatja, leghívebb fiait az egyház és iskolafentartás aránytalan terhei alatt leroskadni, legbuzgóbb munkatársát és kultur-tényezőjét negyedfél millió protestáns lakosságát, a magyar nemzeti művelődés versenyében kimerülni nem engedheti. Ezekből a fontos nemzeti, közművelődési és faji okokból sürgetjük mi a hazafias magyar protestantizmus egyházi dotációjának korszerű és a római kat. egyházzal arányos rendezését. Állítjuk, hogy ez a rendezés sürgős és immár elodázhatlan az állam szempontjából, mely a kérdés húzás-halasztásával saját államfen tartó polgárainak leghívebb és legintelligensebb elemét sorvasztja-pusztítja. De égetővé vált egyházi és valláserkölcsi szempontból is. Se. F. Az ifjúság vallásos neveléséről. Részlet a »Dunamelléki egyházkerületi értekezletben szept. 24-én tartott felolvasásból. Egyházunk szervezetében egy egészen új testületnek, a katekhétai karnak, kell előbb-utóbb előállni, melynek tagjai vagy kizárólag mint katekhóták, vagy pedig egyszerre mint lelkészek és katekhóták fognak működni. S ha ez így van, akkor egyházunknak az eddiginél nagyobb gondot kell fordítania a vallástanárok, a katekhóták képzésére. Egyhcizi és vallásos életünk megújhodáséinak kezdőpontja, a punctum saliens, theologiai akadémiánkban keresendő. Itt kell a vezetők, a tanárok lelkében fellángolni a vallásos buzgóság, a humanismus azon tüzének, melylyel hallgatóik lelkében a pályájok iránti lelkesedést lángra lobbantsák, hogyha majd azok e tűzzel és Szentlélekkel való keresztelés felvétele után az életbe kilépnek, ne szakmányszerűleg, necsak a törvények és szabályok betűinek hódolva, hanem leikök nemes buzgalmából igyekezzenek betölteni emberboldogító, a kor erkölcsi gyarlóságát gyógyító magasztos hivatásukat. Itt kell a tanítási rendszert, vagy legalább a tanítási módot úgy átalakítani, hogy leendő papjaink necsak tudós theologusokká, hanem egyszersmind jó prédikátorokká, pásztorokká és pedagógusokká is kiképeztessenek. A mi ez utóbbit illeti, az egyetemes konventtől megállapított tanterv szerint heti hat órán tanítják theol. akadémiánkon a nevelés- és oktatástani tudományokat. De ezzel a tanterv inkább a népiskolákra való felügyeletre, mint a vallástanárok képzésére látszik célozni. Természetesen szükséges, hogy lelkészeinknek általános pedagógiai képzettségök legyen, mert csak ezen az alapon lehetnek jó vallástanárok ; de, nézetem szerint, a kijelölt körözeten belül, különösen a katekhétaképzóst kellene kiemelni; tehát a pedagógiai órákra különös figyelemmel és beható részletezéssel tárgyalni a vallástanítás módszerét, megismertetni vallástani tanterveinket s iskolai könyveinket. A tanítási gyakorlatokat illetőleg sem elegendő, hogy theologusaink olykor egy-egy népiskolában hospitáljanak; hanem föltétlenül szükséges, hogy épen a vallástan tanításába vezessék be őket gyakorlati úton. Ezt például a budapesti theol. akadémiánkon úgy képzelem, hogy theologusaink, lehetőleg a pedagógia tanárának vezetése alatt, látogassák meg minél többször jelesebb katekhétáink tanításait, illető osztályaikban s a theol. tanfolyam második évének minden hallgatója maga is tartson a katekhóták vezetése alatt néhány tanítási gyakorlatot, aztán a theologusok leckekönyvében vagy bizonyítványában külön kiteendő lenne, hogy milyen sikert mutatott fel az illető a vallás tanításában. Ez eljárás a mellett, hogy minden theologus egyszersmind katekhétává is képeztetnék, arra is jó volna, hogy így ki lehetne válogatni az akaclómiavégzett ifjúságból azokat, a kik a katekhétai állások betöltésére legtöbb arravalóságot mutatnak. Közülök kellene aztán a legkiválóbbakat kiszemelni a saját tanítókópzőinkbeli vallástanárok igen fontos állomására ; legnagyobb részük, természetesen a felekezet nélküli iskolákban találna foglalkozást. így nem volna tán többé hallható az a panasz, melyet nem egyszer hangoztattak, hogy a vallástanár eljárása nincs összhangban a községi és állami iskolák pedagógiailag jobban képzett tanítóinak módszerével, sőt annál jóval hátrább marad; így talán majd a vallástanítás nem a könyv szavainak betanítása volna, mint néha megtörténik, hanem inkább barátságos beszélgetés s lelkesítő intés által arravaló törekvés, hogy a gyermekek lelkében a vallásos érzés fejlődjék és megerősödjék. — Minthogy a katekhótára várakozik sok esetben az egyházi éneklés tanítása is: szükséges lenne theologiai akadémiáinkon a hallgatók zenei képzésére is nagyobb gondot fordítani. így tehetnénk tehát szert képzett katekhétákra. De hogy a katekhóták működése sikeres legyen : ahhoz még különösen két dolgot látok szükségesnek: a) katekhétáink fizetésének emelését, b) testületi szervezkedésüket. A mi az elsőt illeti, intézkedni kellene, hogy ifjú katekhétáink ne tartanák állomásukat átmenetinek, hanem oly javadalmazásban részesülnének, mely pályájukon állandó megmaradásukat lehetővé tenné. Úgy, de ez pénzügyi dolog, s ilyennek fejtegetésébe, is nem akarok bocsátkozni;