Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-26 / 39. szám

vezetése alatt eladdig zilált erejét épen akkortájt összpontosítja. A nemzetet a végső megsemmisülés veszélye fenyegeti; de a kegyelmes gondviselés bölcs és erős fejedelmeket állít annak élére. A hajthatatlan erélyű Gém és az apostoli buzgalma mellett is szilárd kitartású István épen a kellő idejében belátják, hogy az Európában teljesen magára álló nemzetünk csak akkor kerülheti ki vándor néptársai sorsát, ha múltjával szakítva, a béke műveihez fordul, ha gyökeresen átalakítja nemzeti szervezetét, európaivá teszi intézményeit, keresztyénnel cseréli föl pogány hitét. Nem ment könnyen, de Géza és István feladatukhoz méltó emberek valának. Koppány és Vatha lázadása vérbefulad; de nem telik bele egy század, és nemcsak névben, hanem szívben és lélekben is tiszta keresztyénekké leszünk. Gyorsan elfogadjuk a keresztyén világ egyházi és állami intézményeit; elfogadjuk a művelődés valamennyi tényezőjét, de nem szolgai hűséggel, hanem a fajunkkal vele született tehetség szerint tovább feljesztve, saját arculatunkra alakítjuk át. Meghonosul a földművelés, lábra kap az ipar és kereskedés; korán felvirágzik tanügyünk; ma is tiszteletre méltó, sőt örökbecsű emlékek hirdetik a művészetekben való előhaladásunkat; van idő, a mikor Európával e részben teljesen egy színvonalon állunk. Kitűnő erőink támadnak tudományban és költészetben egy iránt; igen sokszor a legnehezebb körülményeink között is bőkezűen áldozunk a közművelődésért. Valóban fényesen hirdeti nemzetünknek a közművelődés iránti magas fogékonyságát, hogy a mire oly kevés példát nyújt a történet, ez a szeráni fáj, nemcsak physicumában hanem vágyaiban, törekvéseiben, egész lelki világában tiszta európaivá áthosonul. És mindez végbe megy a nélkül, hogy jellegző nemzeti sajátságainkat levetkeztük, nyelvünket elfelejtettük, és a mint a népvándorlás valamelyik népe, a meghódított fajba beolvadva, magyarok lenni megszűntünk volna. Nem, sőt nemesedtünk az erkölcsiekben és szellemiekben, beolvasztó erőnk gyarapította számunkat. És a mi fő, a keresztyéni közösséget Európa nvugotával szivünk mélyében érezve, szerepet cseréltünk. Ha eddig pusztító rémei valánk: most rendületlen védbástyái leszünk a keresztyén nyugott műveltségének előbb a kún, majd a tatár és végül a török pogány áradat ellen. Önérzetes bizalommal elmondhatjuk, hogy nemzetünk erre világtörténeti hivatásához mindenha hű maradt; maga az aránytalan küzdelemben elbukott, de bukása is csak nyugodt műveltségének tett soha meg nem hálálható szolgálatot. Önérzetes hittel rámutathatunk, hogy az a nemzet, a mely ily dicső átalakulásra képes, nemcsak magas fokú értelmiségéről szolgáltat kétségtelen tanúbizonyságot hanem méltó joggal bír egy második évezred küzdelmeire, életére nézve is. Tanulhattok-e mindebből valamit kedves tanítványok ?! Valóban nem keveset. Megtanulhatjátok, hogy a testi derékség, a szeszélyes vitézség, a természetes józan ész ösztönszerű sugallata hatalmas biztosítékai, úgy az egyesek időszerinti boldogulásának, mint a nemzetek időleges felvillanó hatalmának; de a megtartatás egyedüli biztosítéka a tiszta erkölcs és alapos műveltség. Ezek hiján a legfényesebb diadal is ideiglenes; végleges győzelemre csak a faji erényeihez hű és igazán müveit nemzet számíthat. Magyar népünk is nem egyszer állott a bukás örvényének szélén, mindannyiszor bűnei, a honfiúi erények hanyatlása sodorták oda; de bűnhődése után viszont a hazafias erények ápolása, az idők szellemének megfelelő művelődés és előhaladás emelték ki abból. Igaz tehát a költő beszéde: »Minden ország támasza, talpköre a tiszta erkölcs*. Ápolgassátok azért kedves növendékeim fogékony sziveitekben úgy is mint gyermekek és serdülő ifjak már ma, ápoljátok majdan mint leendő férfiak és honpolgárok a tiszta erkölcsöt. Megtanulhatjátok, hogy nekünk magyaroknak legelső kötelességünk megmaradnunk magyaroknak. De valamint a drága kő értékét a művész csiszolása adja meg: igazi műveltséggel is kell bírnunk és pedig európai értelemben. Legkiválóbb és leglelkesebb tudósaink hosszú sora, a mostoha sorsú Apáczai Cseri óta prófétai ajakkal hirdetik, hogy a magyart az európaiba oltott, de jellemző sajátságaiban magyar szellemtől átidomított műveltség tarthatja meg. És mindannyian egyenlő buzgósággal sürgetik nemcsak a tanultság terjesztését, hanem állami és jogi összes intézményeinknek európai színvonalra való emelését. Igazunk volt, mert ha a mult századokban világtörténeti hivatásunk volt, hogy hátunk födözte nyugot műveltsége legyen jövőnk magasztos hivatása, hogy nyugot polgárosultságát ültetgessük át kelet földébe. Azért már serdülő éveiben szívvel-lélekkel igyekezzék a magyar ifjúság, hogy necsak erkölcsi szeplőtlenségét őrizze meg és a férfiúi korra erősbítse; necsak jellemét, — a férfiú fődíszét — fokozatosan fejleszsze és szilárdítsa; nemcsak faji erényeit, valamint a gondos kertész az ízes gyümölcsöt hozó fát, a kert díszét a rózsát, ő is a nagy és művelt nemzetek kitűnő sajátságainak, kiváló nemzeti tulajdonságainak áthasonítása által nemesítse, hanem amazok kiegészítőjéül, igyekezzék minél szélesebb ismeretre, minél alaposabb tudományra is szert tenni. Harc vár rátok kedves ifjak! a jövőnek nehéz, talán véres, de a népek vívódó küzdelmeiben mindenesetre verejtékes harca; és a harcra fölvértezett férfiak, hősök kellenek. Hitvány katona lenne, a ki könnyű vérüen legjobb fegyverét elhagyva, menne a döntő viadalra, a melytől talán nemzete jövője, hazája sorsa függ. Megtanulhatjátok elődeink példájából, hogy a haza üdveért, fajunk boldogságaért hűn ápolt eszméinkről, forró vágyainkról, a mi előttünk legkedvesebb, zúgolódás nélkül le kell mondanunk. Megtanulhatjátok, hogy hazánk és társadalmunk javáért munkálkodni s a munka mellett áldoznunk is kell. A még kimerítetlen ősi talaj szinte magától is meghozhatja gazdag termését; de a folyton művelt föld csak izzasztó munkára fizet: a természeti egyszerűségében élő, a nagy népek versenyétől elzárt vagy elzárkózott fajok erkölcsi és szellemi kezdetleges szükségleteit könnyű szerrel kielégítheted, de az előrehaladott nemzetek rohanó sodrában haladni vágyó nép szükségeit, boldogulásának tényezőit, a művelődés és felebaráti szeretet intézményeit csak lankadatlan munka árán lehet létesítenünk, csak folytonos áldozat melegével lehet azokat felvirágoztatnunk, a melyekben nagynak és kicsinynek gazdagnak és szegénynek, az egészen és kevésbbéa műveltnek egyiránt ki van mérve másra nem hárítható szerepe. Ne mondja senki: én gyönge vagyok, a munka az erőseké: csekély számú nemzetünk mozgó gépezetében a legkisebb rugónak is megvan elengedhetetlen rendeltetése. — Ne mondja senki: én szegény vagyok; az áldozat tiszte a gazdagoké. Hát azt hiszitek, hogy a magyar dicsőséges nagyság kolosszális épülete csak óriási gránitoszlopokon és boltíveken nyugszik ? ne véljétek, a legkisebb homokszemnek is megvan abban a maga összetartó szerepe. Megmondotta a nagy költő: »Nemcsak dicsőké a haza, a munkás pór szegény, Bár észrevétlen, dolgozik a hon területén«. Mint hű fiak az édes anyáért, mi magyarokul mindannyian munkálkodni és áldozni tartozunk a közös hazáért. Hol állanánk ma, ha őseinket nem oly lélek vezeti ? Bizonyára ha van közintézetünk, a melyre a külfölddel szemben is