Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-19 / 38. szám

elteltével, 1870-ben az elhunyt Egressy helyébe valóságos e. m. gondnokká választatott, az már az ő tényleges vezérségének csak külső manifestatiója s szentesítése vala. És ime a régiek elmultak, és mindenek megujultak ez egyházmegyében! . . A dermesztő álomból a lelkek feléreznek, a szemek megnyílnak; érdeklődés váltja fel a lomha közönyt s élet, friss pezsgő élet kezd lüktetni a száraz csontokban. Az új képviseleti rendszer ledöntötte már itt is a consistorialis uralom korhadt bástyáit, és erősen kezdi mutatni a maga hatalmát; de szokatlan új öltönyökhöz hasonlít még, a melyben nem érzik jól magokat az emberek, zsenge intézmény, úgyszólván csak külső keret még az egész, melynek tartalmat is kell adni, ügyes kezelés és tapintatos végrehajtás által. Az új gondnok, Décsey, a ki nem a régi egyházi rendszerben nőtt fel, és azt jó formán csak hirből ismerte, épen alkalmas egyén volt a dolgok megváltozott rendjéhez. Eltudta találni a leghelyesebb középutat, mely legegyenesebb irányban vezet a cél felé, a minthogy az egyenes lelküség, a szókimondás, nyíltság és őszinteség, puritán jellemének egyik legszebb vonása vala. Ész- és jellembeli kiváló tulajdonságaival, kötelességtudásával, pontossággal úgy meg tudta hódítani — fenn az intéző egyházi körökben és lenn az egyszerű kálvinista nép körében — a lelkeket, hogy bár a tisztújítás elvénél fogva pár izben lemondott is gondnoki tisztéről, a közbizalom újra meg újra visszahívta őt arra a helyre, e melyet oly inéltólag töltött be. s a hová mintha csak predestinálva lelt volna az isteni végzet által. Egyházkerületünk is méltányolta a hosszú szolgálat alatt tanúsított egyházias buzgalmát s büszkén sorozta Décseyt legjobb fiai közé. A ker. gyűlésekről — nagy oknélkül soha el nem maradván, gyakran ül a főgondnoki székben, mint helyettes elnök, élénk részt vesz a tanácskozásokban és a legfontosabb bizottsági tárgyalásokban, köztiszteietet szerezve magának és a k.-somogyi egyházmegyének is. De a ki hü volt a kevésen, még többre is bízatott. Az 1881/82. évi debreceni, s az 1891/9->. évi budapesti országos zsinatokon, mint egyházmegyénk képviselője, nemcsak megjelen, de elejétől végig jelen is van és dolgozik, mert diszes állását ő nem méltóságnak (dignitas), hanem kötelességnek (officium) s munkának tekinti vala. Említsem-e az alkotásokat, melyek nagy részben az ő nevéhez fűződnek egyházmegyénkben ? Hiszen azok mindnyájunk előtt tudva vannak. Egy tekintet jegyzőkönyveinkbe ; egy másik, elevenebb egyházi életünkre; és egy harmadik, közigazgatásunk rendes menetére . . . eléggé megadják erre a feleletet. Tisztelet és hála azon öt esperesünk emlékének, a kik, mint Décsey Lajos hű elnök és munkatársai vele együtt hatottak, alkottak és gyarapítottak, s a kik mellőle egymásután dőltek ki a munka mezőről; és tisztelet s elismerés mostani esperesünk buzgó tevékenységének is: de midőn az ő érdemeiket az új alkotások körül hálával emlegeti a mai nemzedék, azt hiszszük, sehogysem sérti meg emiéköket azzal, ha az első koszorút, a részben tervező, részben a mások eszméjét lelkesen felkaroló Décsey Lajosnak adja. Mert hogy régi patriarchalis menetű gyűléseink ma már egészen modern, mondhatni parlamentális alakot öltöttek, s az ügyek tárgyalásában tervszerűség és rend uralkodik; hogy a zsinati törvényeknek minden — még a közalapot illető — rendelkezése is oly simán és rázkódások nélkül hajtatott végre egyházmegyénkben, hogy egyházi közigazgatásunk menete magának a püspöknek is nyilvános elismerését vívta ki; továbbá hogy egyházaink vallásos élete, s iskoláink szellemi niveauja oly szépen emelkedett és emelkedik naponként; hogy tekintélyes gyámpénztáraink vannak ; s ügy az egyházmegye, mint a gyülekezetek vagyonának kezelésére gond fordíttatik: s végül, hogy az oly sok helyt duló viszálkodás helyett egyházmegyénkben rend és békesség, s az egyházi és világi elem között szintén testvéries szeretet és egyetértés uralkodnak: mindezekért az érdem oroszlánrésze valóban őt illeti meg. Hiszen, élénk emlékünkben, közvetlen közel áll még hozzánk az ő nemes alakja s egész munkás élete; mintha el se távozott volna még körünkből, mintha most is itt volna még közöttünk! Valóban, harminc év óta alig néhány gyűlés eshetett meg az ő jelenléte nélkül, mert a mit mindnyájunktól szorosan megkívánt, önmaga járt jó példáival elől a pontosságban s kötelességleljesítésben. Mint jó vezér nemcsak azt kiáltotta seregének hogy: előre, hanem azt, hogy: utánam l A haladás zászlaját szolgálta és hordozta Décseynk egész életében; liberális férfiú volt úgy a polgári, mint az egyházi életben, de a ki maga liberalismusát nem száján, hanem szivében hordozza és követi; igazi protestáns ember, a ki nem a minden áron opponálásban, protestálásban, hanem a régi romok óvatos elhordásában s új élet alkotásában keresi dicsőségét s mielőtt rombolna, már az építésről gondolkozik; logikus gondolkozó fő, a kinek vannak eszméi és azokat szereti, s érettök bármily kemény harcot is kész megharcolni, de nem elfogult s nem türelmetlen a mások eszméi iránt sem és azokat szivesen elfogadja, ha a jobbról meggyőzetik. A magánéletben s társaságban mindenkit megnyert gavallér modorával, lebilincselt nyájassága s szikrázó elmésségével; de a tanácskozás asztalánál már semmi egyéb, mint; elnök, hajthatatlan és erélyes elnök, a ki nem kedélyeskedik, a közügy rovására soha el nem alkuszik, hanem következetesen halad célja felé, a mely — ha magas is — mindig nemes és szent. Ha szólott — pedig gyakran szólott — a zöld asztalnál: beszédében a tárgyismeret és belső tartalom mindig — még hanyatló éveiben is — az élénk előadás bizonyos bájával és a meggyőződés erejével volt párosulva ; a mihez ha hozzágondoljuk még férfias nyilt fellépését, személyt nem válogató igazságszeretetét, s mindenek felett egyházias nagy buzgalmát: megvan magyarázva az a nagy tekintély, a melyben részesült, s az a szellemi hatalom, melyet évtizedek óta gyakorolt ez egyházmegyében Décsey Lajos ... És megvan magyarázva az az őszinte mély fájdalom is, mely ez év tavaszán, halála hirére, egyházmegyeszerte tört ki a keblekből: »Elesett a mi fejünknek koronája. Jaj most nekünk!* * * * De nemcsak a mi koronánk volt ő, hanem még sokkal inkább annak a kicsiny körnek, mely neki mégis egész világa volt, s mely közvetlenül és minden percben érezhette szeretetének melegét s lelkének tiszta sugarait. Miként neki családja volt mindene, úgy viszont ez a valódi keresztyén család is, minden dicsekedést és büszkeségét Ő benne bírta, s szebb és bensőebb családi életet az övénél alig láttam életemben. Itt, az ő kedves otthonában, jó neje és jó gyermekeinek ölelő karjai közt érezte ő magát egészen boldognak, hol a megelégedés csendes nyugalmával mondogathatta el magának és szeretteinek a költő szép szavait: »Ne nézz, ne nézz vágyaid távolába, Egész világ nem a mi birtokunk, A mennyit a sziv felfoghat magába. Sajátunknak csak annyit mondhatunk *