Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-05 / 36. szám

döm el a keresztelési és halálozási eseteket az illető ref. lelkész testvérünkhez. Volt .egy esetem, a midőn egy ref. beteg atyafihoz hívtak gyóntatás végett. Vittem ostyát és kenyeret, felhívtam a beteget, hogy válaszszon az ostya és kenyér között és nagy csodálkozásomra az erős ref. vallású ember nem a kenyeret, hanem az ostyát választotta, azt mondván: hogy a kenyér már nem megy le, de az ostya könnyebben lemegy. Ebből folyólag a ki mint kívánja, úgy adjuk fel neki az Urvacsorát. Az ubiquitás tanát mi, a praedestinació tanát pedig ref. testvéreink adnák fel. (?) A keresztségre nézve, melyet elébb kellett volna említenem, szinte van némi kis különbség közöttünk. Mi evangélikusok a szükségbeli keresztelést a bába által akceptáljuk, ref. testvéreink azt teljesen mellőzik és csak a lelkész által végbe vitt keresztséget fogadják el. Ebben a tekintetben a szükségbeli keresztséget elhagyhatnánk, úgy is a bába által végbe vitt keresztség, ha a gyermek megmarad, a templomba elhozandó és a keresztség megerősítendő. Mi volna még, mire nézve megegyeznünk kellene ? A palást és Luther-öltöny viselése szintén különbség köztünk. Erre nézve a lelkészre hagynám, hogy a kettő közül melyiket öltse fel. Egy megyémbeli öreg kollegám mindig palástot viselt hivatalos ténykedésénél. Az evang. gyülekezetnek sohasem jutott eszébe ezért őt meginterpellálni. Mikor azonban püspöki látogatás következett el, mi kollegái figyelmeztettük őt, hogy püspökünk ezért szólni fog neki, s csak akkor csináltatott magának Luther-öltönyt. Viselne hát kiki az egyesülés után olyan öltönyt, a milyen neki jobban tetszik, akár palástot, akár Luther-öltönyt. A templomi oltár a református atyafiaknál szokatlan, helyette asztal van a templomba állítva. Itt is a hol oltár van, maradjon meg az oltár; a hol asztal van, járuljanak ahhoz a hívek. Az orgonára nézve úgy sincs már különbség; a hol tehetik, úgy is beállítják a református atyafiak is templomaikba, mint a vallásos áhilat hatalmas eszközlőjét. Az isteni tiszteletre nézve az igehirdetés lévén mindkét egyházban a fő, egyik éven a perikopák, másik éven szabad textusok felett tarthatnánk egyházi beszédeinket, természetesen a népünk által értett nyelven, vagyis a német gyülekezetben németül, a tótban tótul, a magyarban magyarul. Énekes könyvünket egyesíteni kellene a református atyafiak énekes könyvével. Mindegyikből a jobb énekeket kellene megtartani. Például mi ragaszkodunk jobb énekeinkhez, mint: »Mindjó a mit Isten tészen*, >Ki csak Istenre dolgát hagyja«, »Erős várunk nékünk az Isten«. Az előbbi énekeskönyvünkben, az öreg Gráduálban is, jól emlékszem, zsoltárénekek is voltak, még pedig dallamaik hangjegyekre letéve szerepelnek abban. A templom tornyán kereszt vagy csillag legyen-e? Ezt is új építkezések idejéig meg kellene hagynunk. A csillag égre emlékeztető symbolum gyanánt tekinthető és elfogadható. Az elnevezése az uniált egyháznak: evang. reform, vallás, elfogadható lehet részünkről is nézetem szerint. Mert mi is az evangéliumok alapján állunk és a reformáció által megtisztított vallásnak vagyunk hívei, mint ref. testvéreink. A református zsinat gondolt-e arra, hogy majd az uniált egyházra nézve is jó lesz az az elnevezés: nem tudom; de annyi bizonyos, hogy jobban nem keresztelhetnék meg az újszülöttet, mint ha evang. református vallásnak hívnánk és mondanánk. Ezekben akartam Tóth Lajos cikkére válaszolni s szerény nézeteimet elmondani. Igaza van cikkírónak, hogy a millenniumot szebben meg nem ünnepelhetnék, mintha a két prot. vallás egyesülhetne! Az óriási terhek, melyek a hívekre naponként növekedőleg ránehezednek, egyesült erővel könnyebben elviselhetőkké válnának, mint így külön élve. Az unióra helyesen mondja gr. Zay Károly, egykori egyetemes felügyelőnk, a »Prot. Egyh. és Isk. Lap* 1846. év 19-ik száma vezércikkében: »Ki az unió életbeléptetésének ellenszegül, valóban csak sajnálatra méltó, mert hitünk, hazánk és az uralkodó ház legszentebb érdekeit nem képes felfogni*. Egy másik helyen ugyanő így ír: »Az unió eszméje nem hiúság, nem az önző érdek, hanem azon szent igazság szüleménye, hogy általa nemcsak hitünk, hanem hazánk, az uralkodó dynastia. sőt a keresztyénség és az emberiség érdekei is hathatósan szilárdulandnak és erősbülendnek, s hogy következőleg elősegítésén lelkesen törekedni szent kötelesség*. A nép nem iszonyodik az uniótól, sőt óhajtaná annak mielébbi keresztülvitelét. Schneiker Jakab, volt varsádi leikész, az unió buzgó híve, az 1846-iki »Prot. Egyházi és Iskolai Lap* 28-dik számában ezeket mondja erre vonatkozólag: »A köznép csak a külsőségek változtatásában tapasztaljon gyengéd kíméletet, egyházi és lelkiismereti szabadságát ne lássa korlátozva: nem fogja ellenezni soha az uniót*. Fel kell tehát venni az elejtett fonalat! Tovább kell haladni a megkezdett ösvényen! Mi az ősapáknak a 40-es és későbbi években nem sikerült: az utódoknak, reménylem, ha egyszerre nem is, de utóbb sikerülni fog! Csak legyen bennünk jó, erős, szilárd akarat, ez az, a mi előbb vagy utóbb, de borostyánt arat! Adja Isten, úgy legyen! N.-Alásony. Kiss Lajos, n.-alásonyi ev. lelkész. ISKOLAÜGY. Az erdélyi kollégiumok új rendszabályai. Augusztus 27-én végződtek be Kolozsvártt ama bizottság tanácskozásai, melyet az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa az egyházkerület hét kollégiumának tanárai közül hivott össze azért, hogy a kollégiumoknak 1884. óta érvényben levő rendszabályait módosítsa az újabb konventi és zsinati törvények és a változott viszonyok alapján. A bizottság föladata egy tervezet elkészítése volt.