Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

tárát az alsó-nógrádi lelkészeknek, Luther eredeti kátéját az esperességi könyvtárnak hagyományozta. Az unitáriusok nagygyűlése, melyet az ő szervezetük zsinatnak nevez, Bölönben (Háromszék m.) lesz, templomavatással összekötve. A templomavató imádságot Löfí Áron háromszékköri esperes, az alkalmi beszédet Boros György theol. tanár, a zsinati orátiót Ferenc József püspök mondja, ő avatja fel az új lelkészeket. A zsinat második napján Gál Miklós torockói lelkész prédikál, s az Úr vacsoráját Kiss Sándor laborfalvi lelkész szolgáltatja ki. A kettős ünnedélyre sokan készülnek Erdély unitáriusai közül. A cúni lelkészválasztás ügyében Dányi Gábor f.-baranyai esperes úr a következő sorok közlésére kért fel: Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a cúni gyülekezetnek ismert magatartását az egyházi törvények idevonatkozó szakaszának két különböző értelmezése idézte elő. Ugyanis f. évi február havában megjelenvén nálam a cúni egyház gondnoka, ez két lelkész jelenlétében előttem kijelentette, hogy ők az én utasításomnak, mely szerint a helyben működő helyettes lelkészt nem választhatják, engedelmeskedtek volna, ha egy Tisztelendő Úr előtte az egyházi törvényt úgy nem magyarázta volna, mely szerint az általok óhajtott helyettes lelkész urat megválaszthatják. E törvényértelmezés szerint., a helyben működő helyettes lelkész meg választhatását tiltó 210. §. csak a pályázat útján való választásra vonatkozik, mivel az »V. Pályázat* című fejezet alatt áll s mivel ugyanez a rendelkezés »IV. Lelkészválasztás meghívás útján« című fejezet alatt nem említtetik: ennélfogva meghívás útján a helyben működő helyettes lelkész is megválasztható. Az érdekelt helyettes lelkész űr is f. évi február havában a püspök úrhoz és az espereshez ez érdemben intézett hivatalos leveleiben e törvénymagyarázat mellett azzal érvelt, hogy a meghívás és pályázat útján való választás két különböző intézmény, mit mutat szerinte az, hogy mindkét alkalommal más tagokból alakul meg a minősítvényeket átvizsgáló bizottság; továbbá, hogy a 207. §. második bekezdése, mely szerinte a hivatalból kizáratás eseteit foglalja magában, ez esetek közé nem sorozza a helyben működést. Ezzel szemben a püspök és az esperes a 201. §-t akként értelmezték, hogy a jelzett szakasz bárhol áll is az, általában a választhatóságról szól, s nem volna raciója annak, hogy a helyben működő segédlelkész meghívás útján igen, de pályázat útján nem választható, mert a korteskedés eshetősége, melyre való tekintetből alkottatott főként ez a §. épen úgy nincs kizárva a meghívás, mint a pályázat útján való választásnál. És ha azon szempontból indulunk ki, hogy a lelkészválasztási törvénynek mindazon intézkedései, melyek a »1V. Lelkészválasztás meghívás útján* című fejezet alatt elő nem soroltatnak, a meghívás esetén nem kötelezők, ez esetben a pröbapapolás és a választási visszaélések is szabadok, mert ezek sem említtetnek ezen fejezet alatt. E törvénymagyarázaton kívül a püspök és esperes azon intézkedéseinek, melyek szerint a helyben működő helyettes lelkész nem választható, alapjául az a körülmény is szolgált, hogy püspök úr elővigyázatból előre megkérdezte irásilag az illető s.-lelkészt, hogy nem reflektál-e Cúnra? Mivel ez esetben őt a 201. §. értelmében oda nem rendelhetné, mire a kérdezett, a püspöki irattárban fekvő nyilatkozata szerint a cúni helyettes lelkészséget elfogadó iratában kinyilatkoztatta, hogy Cúnra nem reflektál. Most az egyházmegyei és kerületi közgyűlések feladata lesz elbírálni, hogy e törvény kétféle magyarázata közül melyik a helyes, s meg vagyok róla győződve, hogy bármely irányban dől is el ez ügy, azt jövőben zsinórmértékül fogja tekinteni minden helyettes lelkész és minden választó gyülekezet. Végül még azt jegyzem meg, hogy a szóban forgó helyettes lelkész úrnak más egyházba áthelyezése sem nem a püspök, sem nem az esperes kezdeményezése, hanem az illetőnek saját kérelme folytán történt az espereshez írt levelében olvasható azon indokolással, hogy ő a történendőkért felelősséget nem vállal. Kiváló tisztelettel Kis-Csánv. 1895. július 10-én kész szolgája Dányi Gábor, felső-baranyai ref. esperes. A pápai egyházmegye közgyűlése folyó hó 4-én tartatott meg a pápai ev. református egyház templomában. A világi elnök megnyitó beszéde után, Szekeres Mihály esperes felolvasta Lapunk más helyén olvasható évi jelentését. Baj a gyülekezetekben nem észleltetett sehol, az istentiszteletet látogatják, az egyházi terheket fizetik, építkezéseket, javításokat is tesznek. Ezután a főiskolai igazgató tanács tagjáúl megválasztatott Kis Gábor pápai lelkész úr. Az országos özvegy-árva gyámintézet tervezete a legnagyobb örömmel üdvözöltetett és el is fogadtatott azon módosítással, hogy az öt év előtt elhaltnak özvegye a befizetésnek kétszeresét kapja vissza, 'tudomásul vétetett a pápai leányiskoláról szóló örvendetes jelentés is, melylyel kapcsolatban dr. Horváth József igazgató buzgó működéséért köszönet szavaztatott; az intézet továbbra is fentartatik. Szilágyi Józsefnek, mint volt világi tanácsbirónak elhunyta felett általános, mély részvétét jegyzőkönyvileg fejezte ki a közgyűlés. Volt gyámoldai közgyűlés, tanügyi bizottsági gyűlés és lelkészi értekezlet is, mely utóbbin a lelkészek jónak látták a vallástalanságért a felelősséget a tanárokra visszaterelni, mint a kik nem úgy nevelnek szóval és tettel, hogy annak oly buzgó, lánglelkű prédikátorok képzése lenne az eredménye. A gyűléseken, magánérintkezéseken lehetett hallani, érezni a jövő iránti aggódást, tépelődést, de azért olyasmit, mi ezt a megvénhedett világot ifjúvá tenné, nem lehetett észlelni mást, mint azt, hogy a lelkészi karban az összetartás érzete erősbödött, egymás iránt békülékenyebbek, engedékenyebbek voltak. (S. B). A »brit és külföldi unitárius tractátustársulat* a napokban adta ki dr. Martineau híres angol unitárius filozófusnak egy kis értekezését. Martineau még 1841-ben írta azt, de a társulat, a most zajló vallási és erkölcsi viták közepette célszerűnek látta újra közzétenni. Szerző a keresztyén vallás lényegét öt pontban foglalja össze, melyek a változhatatlan igazságnak, mint meg annyi sziklái »magasra kiemelkedve az emberi vélemények hullámzó árjából*. E pontok így hangzanak: I. Az ember erkölcsi fogékonysága. Az emberre ellenállhatatlanul vonzó hatással van a nagy és nemes, míg az aljas és hitvány visszataszító. Az erkölcsi distinctiók felismerése a legbizonyosabb valami. Egyátalán nem viszonylagos, hanem absolut. Semmi súlya sincs annak az ellenvetésnek, hogy különböző embereknek különböző fogalmuk van a jóról és rosszról. A felfogásbeli eltérések oly csekélyek, hogy az erkölcsi mérték alkalmazásánál teljesen eltűnnek. Azért van az, hogy az alsóbbrendű erkölcsiségű ember meghajol a magasabbrendű előtt. Nagy sokaság gyűlik köréje, várván tőle életük niveaujának felemelését. És mint jótevőjüket áldják azt, a ki magasabb mivoltuk öntudatára ébreszti őket. II. Istennek erkölcsi érzete. Istent nem értelmünkkel, hanem erkölcsi érzetünkkel értjük meg leghelyesebben. Hogy az universumban egy legszentebb uralkodik, olyan kijelentés, melyet minden önmagába mélyedt öntudat fölismer. Nem az éleselméjű, hanem a tiszta szivű látja meg az Istent. A filozofus belemerülhet a kételkedésbe, de a próbáitatásoknak kitett ember, a nehéz küzdelem alatt