Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

elől Horváth G. arcképe díszíti, függelékében pedig több magyar és latin nyelvű okmány és ügyesen összeállított személy- és helynévmutató található. Adatai mindenütt legelső forrásból merítvék s történetkritikai érzékkel vannak feldolgozva. Wéber azon kevés számú hazai prot. történetírók táborából való, a kik nem másolók, hanem történetkutatók. Előadása könnyed, egyszerű s mindvégig érdekfeszítő. Irálya, sajnos, helyenként vét a magyarosság ellen, a minek mi írók itt a nemzetiségi vidékeken gyakran esünk áldozatul. Több sajtóhibát is találtunk a műben. De egyebekben üdvözöljük a munkás szerzőt az oknyomozó történetírás terén, s e művét becses millenniumi adaléknak tartjuk hazai prot. történetírásunk fölépítéséhez. Sajnos, a mű pártolása gyönge s csakis a szepesmegyei történeti társulat 100 frtnyi segélye tette lehetővé annak megjelenését. (sz.) BELMISSZIÓ. Belmissziói teendőink. Felolvastatott a vértesaljai egyházmegyei értekezleten, június 26-án. I. Mélyen tisztelt Értekezlet! Közeleg az idő. sőt már itt is vagyon, a mikor hazánk egyháztársadalmi viszonyaira vonatkozólag elmondhatjuk a nagy apostollal: ímé »a régiek elmultak«. Csak néhány hónap még s a nemzet törvényhozása által alkotott s királyilag szentesített egyházpolitikai törvények életbe lépnek. E törvények következtében igen sok és lényeges ponton elszakad, vagy legalább is meglazul az a kapocs, a mely eddigelé az államot az egyházakhoz s az egyházakat híveikhez fűzte vala. E törvények, ha nem veszik is, a mint hogy nem is vehetik ki az egyházak kezéből az anyakönyvvezetés jogát, az állami anyakönyvek behozatala által a különböző felekezetek lelkészeit egyfelől feloldják ezen állami vonatkozási! teendő végzésétől, másfelől megfosztják a híveikkel való érintkezés és az azokra való befolyás egyik kedvező alkalmától. Nem tiltják, a mint hogy nem is tilthatják el, hogy a hitfelekezetek tagjai életük legfontosabb mozzanataiban a vallás oltárához ne járulhassanak s lelkipásztoraik szolgálatával ne éljenek: ám, a mennyiben a polgári házasság intézményének behozatala által az egyházi esketés vagy megáldás igénybevételére az egyház tagjai állami törvények által kötelezve nem lesznek többé s úgy ez, valamint a keresztség sakramentomával s a lelkész temetési szolgálatával való élés kizárólag az egyes hívek szabad tetszésére és buzgóságára hagyatik: e körülmény, míg egyrészt az állam és az egyházak közt eddig fennállott szoros kapcsolatot egy igen nevezetes ponton úgyszólván teljesen megszünteti, másrészt szerfölött alkalmas arra, hogy a vallásuk iránt közönyös, vagy ép idegen egyháztagokat még jobban elidegenítse a templomtól, egyháztól s magától a vallástól is. De talán mindennél nagyobb horderejű különösen protestáns egyházunkra nézve a gyermekek vallásáról alkotott s a vallás szabad gyakorlatáról alkotás alatt levő törvénynek legközelebbi életbe léptetése. Amaz a protestáns egyházakat egyik legerősebb- támaszuktól fosztja meg, midőn a vegyes házasságokból származó gyermekek mely vallásban leendő neveltetését az eddigi pozitív törvény helyett a házasulandók egymásközti megegyezésére bízza, s ez által a gyűlöletes emlékű reversálisok és lélekhalászat üzelmeinek tág kaput nyit; emez. vagyis a vallás szabad gyakorlatáról hozandó törvény, kivált ha a felekezetnélküliség elve egy vagy más formában megvalósul, nemcsak hogy teljesen a magok belső, erkölcsi erejére hagyja a különböző egyházakat, de egyszersmind megtagadja tőlük az állam részéről azt az erkölcsi támogatást is, a melyben idáig részesíttettek s a melynek hiányában — ne adja Isten! de nagyon tartok tőle, hogy a »minden ország támasza és talpköve: a tiszta erkölcs« s a miből ez táplálkozik, a vallásosság — nagyon megromol. Egyszóval t. értekezlet! e nemsokára életbe lépő egyházpolitikai törvények nagy és mélyreható változást idéznek elő úgy politikai, mint egyháztársadalmi életünkben. Egy új korszak küszöbéhez értünk, melyben evangélikus protestáns egyházunkra is újabb próbák, újabb feladatok várakoznak. Igen, a régi, viszonyok elmultával mi sem maradhatunk többé a régi megszokott s talán kényelmessé is vált kerékvágásban, hanem szükség, hogy evangélikus egyházunk körén belől is »megújuljanak mindenek Új irányt, új ösvényeket kell törnünk, ha azt akarjuk, hogy evangéliumi egyházunk a változott viszonyok közt is nemes missziójának megfelelhessen, és pedig fokozottabb mértékben, mint eddig, a mikor a tömérdek állami természetű szolgálatok mint a gyülekezetek lelkipásztorai sokszor a legjobb igyekezet mellett sem fordíthattak nagyobb gondot az apostoli »siolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére«. Eféz. 4.. 12. Most íme anyaszentegyházunk, ez üdvintézmény, s a Krisztus szolgái, a lelkészek visszaadatnak tulajdonképeni hivatásuknak s egész odaadással Isten országa terjesztésének szentelhetik minden erejöket. S ez apostoli munkára vajmi nagy szükség van ez egyébként is oly válságos időkben, a midőn annyiak és annyiak kebelében megrendült az igaz és^ jó iránti hit és bizalom; midőn annyian elhagyják az Úr oltárait, hogy egyedüli Istenüknek, a Mammonnak áldozzanak: midőn a Béliái fiai eszeveszetten hajhászszák a gyönyöröket s aztán kétségbeesetten rohannak a testi és lelki halál örvényébe. S magában az egyház kebelében is mennyire megfogyatkozott egyesek szivében az Isten házának buzgó szerelme, s az az őseink keblében oly hő lánggal égett áldozatkészség szent tüze mily keveseknél lobog a régi fényben és tisztaságban és mily hamar közel az ellobbanáshoz sokaknál, mihelyt a fejlődő egyházi élet szükségei s a kor követelményéhez, képest újabb s talán az eddiginél nagyobb áldozattételről volna szó! S hogy még a magokat jó reformátusoknak, kegyes keresztyéneknek valló egyháztagok is mily gyenge gyökérszálakkal vannak fűződve az apáik verejtékkel és vérrel szerzett s annyi áldozat árán fentartott evangéliumi egyházához: elszomorítóan tapasztalhatjuk nem egyszer, midőn vagy a gyülekezeti béke megromlása, vagy az egyházi terhek hordozása, sőt sokszor egészen jelentéktelen ok miatt már mindjárt az ősi hit elhagyásával fenyegetőznek és úgy vélt sérelmeik megtorlása, az anyagi terhek könnyebbítése s a legtöbbször kicsinyes érdekeik, vagy szemtelen bosszújok kielégítése végett készek és képesek is sokan tényleg elszakadni, mint hűtlen, tékozló fiak, annak az ev. egyháznak kebeléről, mely őket gyermekségöktől fogva dajkálta. E sajnos jelenség végzetes következményeket vonhat maga után a szabad vallásgyakorlat ez új időszakában, midőn sokan a szabadságot a szabadsággal összetévesztve, megkísérlik majd az egyházbontó szektáskodásra csábítani egyházunk erőtelenebb, a hitben gyengébb tagjait, a kik ezenkívül még ama régi s hazánkban különösen erős ellenfelünk, a dús anyagi javakkal bővölködő róm. kath. egyház részéről is hova-