Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-11 / 28. szám

Ime. az evangelikus egyház újra osztotta kerületeit; igaz, hogy akár azonnal újra megtehetné ezt. Ennek azonban az a nagyon egyszerű oka, hogy mellékes érdeket toltak előtérbe. Nálunk ily mellékes érdek nincs, nálunk egyedül az egyház magasrendű céljai jöhetnek tekintetbe. Kell-e reámutatnom a tiszántúli kerületre, melynek óriási területe és népessége szinte kiált a felosztás után ? Kell-e fölemlítnem, hogy egyes egyházmegyéink népességűknek, illetőleg egyházaiknak részint csekély, részint túlságos volta miatt nagyon is reászorultak a rendezésre ? Ott van pl. — a két végletet említve — a gyulafehérvári egyházmegye 8000, s a békésbánáti szinte 200.000, tehát több mint hatvanannyi lélekkel,vagy a kolozsvári egyházmegye két, s a felsőszabolcsi szinte 90, tehát több mint negyvenannyi egyházzal. Ki nem akarja ezt a tarthatatlan állapotot megszüntetni? Hiszen — ha egyéb visszásságokról hallgatunk is — így némely püspökünket, esperesünket elvonjuk saját egyházuktól, folytonos irodai munkára kárhoztatjuk őket, pedig épen tőlök várnánk a példaadást, az útmutatást. Másoknak pedig épen csak a címök van meg. dolguk pedig épen nincs. Hat egyházkerületben mintegy hetven-nyolcvan egyházmegye a lehetőségig helyes es egyenletes beosztással: ez volna, a mi közigazgatásunkat mintaszerűvé s a vallásos életnek hatékony ellenőrzőjévé és elősegítőjévé tudná tenni. Akkor aztán a több lelkészszel bíró egyházakat sokkal könnyebben és hamarabb fel lehetne osztani parochialis körökre, serkenteni új templomok vagy imaházak építésére, népiskolai katecheíai állomások szervezésére. Még egy van, a mit sürgősen és pedig mint a legközelebbi jövő teendőjét várhatnánk a hivatalos egyháztól: a stóla megszüntetése, illetőleg megváltása iránti intézkedését, illetőleg ennek kezdeményezését. Nem szükséges bizonyítgatnom, mily nagy előnyére válnék egyházi életünknek a változott viszonyok közt, ha minden külön díjazás nélkül vehetnék a hívek igénybe lelkészök szolgálatait. A keresztelés ingyenessé tétele annyival szükségesebb, mert csakugyan csodálatos, hogy szentség kiszolgáltatását külön díjért végezzük, s ezután még azt se lehet felhozni e mellett, a mi eddig álcájául szolgált, hogy tudniillik az anyakönyvi beírásért járt a stóla. Az esketési stóla megváltása csak azért is halaszthatatlan, mert 1896-tól máskülönben negyedrész annyit fogunk esketni, mint eddig, különösen ha fentartjuk még azokat a fokokat is, a mik néhol, p. o. a tiszántúli egyházkerületben erre nézve divatban vannak. A temetési stólák, ha különböző temetési szertartásaink egyházanként nem egyszerűsíttetnek vagy az összesre nézve nem egyenlősíttetnek, továbbra is fennmaradhatnának, bár célszerű volna, hogyha már hozzákezdünk, ne álljunk meg félúton, hanem úgy ezeket, mint a lassanként elfogyó anyakönyvi kiadványok díját átalányösszegben állapítsuk meg. A stóla megváltását megkívánják először is vallásos életünknek, de megkívánják másodsorban a lelkészi karnak az érdekei is. Kiszámíthatatlan ugyanis az az anyagi veszteség, a mit e nélkül a nagy egyházak lelkészei ezentúl szenvedni fognak. Fontos ez tehát több tekintetben, de egyöntetűleg s egyidejűleg kell mindenfelé végrehajtani. Csak némelyik egyházban vinni keresztül még talán veszedelmesebb volna, mint sehol se csinálni meg. Ezért várjuk úgy a kezdeményezést, mint a kivitelt a felsőbb hivatalos hatóságoktól. Új korszak küszöbén állunk, ők se idegenkedjenek a korszakalkotó tettektől. Ha az új törvények forrongást idéznek elő egyházi életünkben, egy cseppel sem lesz nagyobb a forrongás, ha kapcsolatban lesznek azok az általok provokált, de máskülönben is helyes intézkedésekkel. így értem én egyelőre a hivatalos egyháznak a beimisszióban való közreműködését. Ha e kötelességeit a közel jövőben valóban teljesíti, nagyban megkönnyíti a beimisszió munkáját és annak sikerét kétségtelenné teszi. Az idő majd meg fogja mutatni ezután is közreműködése módját és alakját, s ha mindig megteszi, a mit tőle a társadalmi nemes munka vár, egyházunk jövője felett nem lesz mit aggódnunk. Tiszaföldvár. Zoványi Jenő. BELFÖLD. Egyházmegyei értekezlet Vértesalján. A mit évek hosszú során át oly hőn óhajtottunk, végre megvalósult: az első rendszeres lelkészi, vagy újabb elnevezéssel: egyházi értekezlet vértesaljai egyházmegyénkben megtartatott — szokott összegyülekezési helyünkön — Kápolnás-Nyéken. Esperesünk a dunamelléki egyházkerületi értekezlet felhívása, illetőleg az egyházkerületi közgyűlés határozata alapján a mi helyi viszonyainkból kifolyólag célszerűbbnek látta az idei közgyűlést jóval megelőzőleg, vagyis június hó 26-ikára hívni össze értekezletre egyházmegyénk lelkészeit, tanítóit, gondnokait és más érdeklődő világi tagjait, a kik közül ez első értekezletünkön, ha nem is oly nagy számban, mint reméltük és óhajtottuk, de azért elég számosan jelentek meg úgy lelkészi, mint világi részről. Megjelent ugyanis 23 rendes, egy helyettes, egy segédlelkész (hiányzott kilenc), többnyire tanítóikkal és a gondnokokkal; világi tanácsbiráink közül azonban csupán Sárközy Aurél komárommegyei főispán úr tisztelte meg jelenlétével összejövetelünket ; egyházmegyei gondnokunk s egyik világi tanácsbiránk táviratilag mentette ki magát. Világi uraink távolmaradásáért azonban mintegy kárpótolva lettünk azzal, hogy a buzgó érdeklődés elhozta közibénk Budapestről az apostoli szellemű és mukásságu dr. Szabó Aladárt, ki többszöri felszólalásával értekezletünket csak annál érdekesebbé és emlékezetesebbé tette. A »Jövel szentlélek Úristen« eléneklése után Koncz Imre esperesünk imádkozott, meghatóan, szépen. Ugyanő nyitotta meg az értekezletet is, előadván annak genezisét s azzal a kijelentéssel, hogy ő a maga részéről nem látja oly sötét színben magyarországi ref. egyházunk állapotát, mint a milyenben sokan feltüntetni szokták, még irodalmi téren is. Ötven évre terjedő visszaemlékezése nem visszaesésről, de sőt örvendetes haladásról tanúskodik. Egyházmegyénkben ez idő alatt tétetett az Andrási-féle 40 ezer forintos s több egyháznak 10—30 ezer forintra menő alapítványa. A nagyobb egyházak ezerekre rugó áldozatokat hoztak templomokra, iskoláikra. Továbbá ott van a P. Horváth Mária-féle, a Baldácsy-, Jordán-alapítvány s az országos közalap, a budapesti főiskola, újabban a kolozsvári és debreceni fakultás, a melyek mind a keblekben élő buzgó hitnek a munkái, bizonyságai. Nem szabad azért elcsüggednünk, de megállapodnunk sem, hanem haladnunk kell folytonosan, kivált a szeretet munkáinak gyakorlásában. Legyen azért zászlónk jelszava ez : haladjunk! Ezután az értekezlet megalakult és pedig azonnal véglegesen. Mi megmaradtunk a kettős elnökség mellett itt is, megválasztván elnökeinkül Koncz Imre esperes urat és a világi részről Sárközy Aurél tanácsbiró urat. Titkár lett Lévay Lajos, jegyzők: Urházy Lajos és a világi részről Csontos Andor. — A választmány megalakításánál egy