Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-11 / 28. szám

nem kételkedem, hogy Notovits inkább áldozata, mint szerzője e csalásnak. E tekintetben JBlind K. sejtelme valószinü lesz. A tibeti papok a keresztyénség terjedése elé úgy akarnak gátat vetni, hogy Issát úgy tüntetik fél, mint a Buddhanai által megvilágosodott és Indiában tanult prófétát. (N. Freie Presse 1894. máj. 10.) E célból csinálták ama feljegyzéseket s azzal Notovits tudatlanságát és könnyenhivőségét szépen falhoz állították. A munka Tibet papjainak hamisítványa. Sok adat bizonyítja ezt. Hát nem különös-e az, hogy ez az »Issa<, ez a nagy próféta, a ki egyike az elsőknek a huszonkét Buddha után és sokkal nagyobb, mint bármelyik Dalai Látna, mert Urunk szellemi lényének egy részét képezi (47. 1,) a nép előtt egészen ismeretlen maradt ? Hogy esik ez ? Úgy — mesélik Notovitsnak — hogy a keresztyének azt a hibát követték el, hogy miután Buddha fenséges tanait bevették, külön szakadtak tőle s egy más Dalai Lémát, »az egész egyház atyját« a pápát teremtették meg. (45. 1.). Ezért nem képezhetik Issa tanai a Buddhista kánon egy részét. (92. 1.) Állítsuk még oda e mellé Issa intését! »Ne tagadjátok meg atyáitok vallását (119. 1.), valamint a barátok későbbi nyilatkozatát, hogy sem orvosi utazóról, sem régi kéziratról nem tudnak semmit: s tudni fogjuk miért csalták meg az egyiket és miért hazudnak a másiknak. Notovits buddhista papi csalás áldozata. Különben vigasztalódjék, nem ő az egyedüli, sem nem az első. Egyebek között ép így járt az angol Wilford. Meg lévén győződve, hogy a Brahmanok a maguk régi irodalmában, a görög és római mythologia előképeit ismerik, megpróbált mindent, hogy azoknak tartózkodását és zárkozottságát legyőzze; elmesélte nekik, a mint csak tudta a klasszikus mythologia nevezetesebb regéit, és az ó-testamentum főbb történeteit. Bistosította őket, hogy dolgokat megtalálják könyveikben, ha keresik. Nagy jutalmat igért nekik ilynemű kivonatokért. Tüstént találtak. Több éven át cikk-cikk után jelent meg az »Asiatic Researclies« hasábjain, a szanszkrit kéziratok kivonataival, melyekben e nevek Deukalion, Prometheus, Ádám, Éva, Ábrahám és Sára csakugyan előfordultak. Végre azonban, mikor máiigen nagy lett a megegyezés, alaposan megvizsgálták a kéziratokat s az ügyes csalás kiderült. így történt ez 100 év előtt. Épen így ment lépre 25 évvel ezelőtt a francia Jacolliót, a Chandernagorei törvényszék akkori elnöke. A hetvenes évek elején jelent meg munkája »La bibb'. dans VJude. Vie de Jesu Christ« címmel. Müve megírásához a brahmanok által a pagodák rejtekeiből előteremtett kéziratokat használt. Később azonban kitűnt, hogy egyszerűen felültették. Ilyenformán eshetett a mi muszkánkkal is. Falhoz engedte magát állíttatni. Igazán sajnáljuk, hogy a »hézag* kitöltéséhez semmivel sem járult hozzá. Egyéb iránt abban a véleményben vagyok, hogy minden ilyen fajta kísérlet csütörtököt fog mondani. Mert minden valószínűség szerint Jézus kiképeztetése végett hazáját sohasem hagyta el. Ennek megokolásául hivatkozunk az ó-testamentomi kijelentés charakterére, a zsidó nép sajátosságára, végül maguknak az evangeliomoknak közleményeire. (Folyt, köv.) Gergely Antal. KÖNYVISMERTETÉS. Gyász- és sirbeszédek. II. kötet. írta Csáki István mohácsi ref. helyettes lelkész. Nyomatta Schlesinger Sándor Szabadkán. 1895. Szerző sajátja. Ezen cím alatt Csáki István tollából már megjelent egy kötet munka, mely rövid egy év alatt immár a legelterjedtebbek között foglal méltó helyet. Olvastam mind az öt egyházkerület prot. lapjait, mely arról írt, olvastam pedig nagy lelki örömmel, hogy egy fiatal írónak általam e becses lapok hasábjain ismertetett és kiválóan szépnek talált műve az én egyéni véleményemmel egyező és kitüntető kritikában részesült mind az öt püspökség prot. lapjában, valamint a »Hajnal* és annak Nt. Szerkesztője részéről sokat mondólag ajánló nyilatkozatot tett arról. Csáki e most megjelent II. kötetéről eddigelé még csak a »Dunántúli Prot. Lap* 20-ik számában olvastam könyvismertetést Nt. Széky Aladár dadi lelkész úr tollából, a ki a többek között így ír e könyvről: »Bizony kőszívnek kell lenni, ki az ilyen beszédekre meg nem indul. Hogy az ily szép leírások, hasonlatok s életviszonyok ügyes alkalmazása mennyire hatnak nemcsak az egyszerű népnél, de intelligens városi közönségnél is, tán felesleges mondanom. Az egész könyvön, összes munkáiban ügyesen s igazi hivatottságal alkalmazza a szent írásból s életből vett hasonlatokat*. Szerző e Il-ik kötete előszavában azt mondja: ^Hirdetem a Golgotán értünk megholt, de test szerint is feltámadott Jézus Krisztust. Hirdetem lelkünk örök életét; de hirdetem a szentírás tanítása és subjectiv hitem alapján a mi testi feltámadásunkat is*. Talán ez az a varázserő, mely által beszédei oly meghatók, hogy csak azok egyszerű elolvasása is könyet csal ki a szemekből? Igen ez, mert nem tesz úgy, mint olyan sokak, kik a lélek halhatatlanságát, a Jézus Krisztusnak és a mi testünknek feltámadását s az Isten lételét úgy agyon modernizálják, hogy csakis Büchnernek jut abból valami kis száraz táplálék forma, a hívő léleknek pedig semmi, s melynek olyan édes testvére, vagy olyan természetes következménye a mi népünknél is a szabadvallásgyakorlat után való olcsóbbnak vélt üdvözülés óhaja. E kezünk alatt levő könyv tartalmaz öt halotti prédikációt, tíz síri, tíz gyász, egy temetőszentelési, egy sírkőletételi, összesen 27 beszédet. Nem csak a hit, az erős hit nyilatkozik meg ezekben, hanem édesen érzik rajtuk mindenütt, hogy szerző teljes sikerrel átjár lelkével a költészet terére is virágokért, mintegy érzi, hogy nagyon bús az a koporsó, az a sírhalom, a mely virágtalan. Azután meg van is abban a virágban édes méz, gyógyító balzsam. Hogy csak prédikációit említsem, az I. »Linquenda« c. Zsid. 13. 14. alapján. Soha sem olvastam szebb és megkapóbb, de egyszersmind felrázőbb hasonlatot, mint mikor itt mulandó voltunk meggondolására hív, a mint ott a palota ura és a szegény vándor beszél és a mint ebből áttér a gyülekezetre, melynek