Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-27 / 26. szám
zatkészség eme szép példáját mi is örömmel és elismeréssel jegyezzük be egyházi aranykönyvünkbe. Sürgős indítványok. Miután a Debreczeni Protestáns Lap legutóbbi számaiban Erőss Lajos püspökladányi ref. lelkész úr éleselmüleg kimutatta, hogy egy püspökladányi molnár mester ha nem is Szabó Aladár dr. úr praeparatiója következtében, de minden esetre az után lett reformátusból baptistává, ki azonban ma már ismét erős református: indítványozom, küldessék ki egy bizottság annak kiderítésére, vájjon a püspökladányi, debreceni, dévaványai szoboszlai, böszörményi, nánási és egyéb baptisták és nazarénusok, kik mind e mai napig nem tértek vissza a ref. anyaszentegyházba, kinek a praeparatiója — ha nem is következtében — de után lettek baptistákká és nazarénusokká ? Továbbá ugyanazon újságból azt is megértvén, hogy milyen kárhozatos és veszedelmes dolog az evangéliomnak a templomon kívül való vitele, tudván továbbá azt is, hogy ebben nemcsak Szabó Aladár dr. úr a bűnös, hanem más nagy tekintélyű férfiak, kiknek példája után többen indulnak: hogy e példa vonzó ereje megtöressék indítványozom, küldessék ki egy ad hoc törvényszék, mely elé e férfiak megidéztetvén, elítéltessenek. Név szerint Simon Péter jeruszálemi I. lelkész, azért? mert róla — bár nem teljesen hiteles okmány alapján — erősen tartja magát az a compromittáló hír, hogy egy Kornél nevezetű gyalogos kapitány házában, ki pedig pogány volt, meghivott vendégek előtt prédikált s a prédikáció után a vendégekkel együtt lakomához ült. Továbbá tursusi születésű, bizonytalan lakhelyű Saulus Pált, vándor prédikátort, azért, mert egyszerű mesterember — sátor csináló — létére nem átallotta magát prédikátorul feltolni, s az evangéliumot nemcsak Festus nevezetű főispán meghivott vendégeinek szórakoztatására, hanem Athéné városa piaczán is az egybegyűlt csőcselék előtt nem átallotta prédikálni. Tisztelt közvélemény, az idő sürget, ne tessék indítványaim felett napirendre térni! Kortárs. Közöljük e humoros sorokat eszméltetőül. Ámbár jobb szeretnők, ha az illető névtelen beküldő nevét is alá írta volna. A postabélyeg bizonysága szerint erdélyi ember. Megjegyezzük egyúttal, hogy egy Simon Péter jeruzsálemi lelkészt, mint Saulus Pált vándorprédikátort már tényleg el is ítélték (ámbár nem református birák) és vakmerőségükért halállal lakoltak. De annyira behálózták a világot, hogy még a XVI. században is valami Kálvin János nevű híres református pap irataikra mint szent iratokra hivatkozott. X. Egyházkerületi egyházi értekezlet. A tiszántúli egyházkerületi értekezlet nagyválasztmánya aránylag kevés taggal, de lelkes hangulatban tanácskozott Debrecenben e hó 12-én. Elnököltek: Lukács Ödön és TJjfalussy Béla. Jelen voltak még: Kiss Áron püspök, dr. Medve Kálmánné Széli Kálmán, Nagy István, Sütő Kálmán, Szabó Károly, György Endre, Balogh Ferenc, Kiss Albert, Gsiky L. Dicsőfíy József, Zsigmond Sándor pénztárnok, Görömbei Péter jegyző. A választmány elfogadásra ajánlotta az alapszabályokat, melyek szerint három szakosztály alakul: egyháztársadalmi, nevelésügyi és irodalmi. Csiky Lajos a belmisszióra vonatkozólag terjesztett elé figyelemre méltó javaslatokat, melyek a nagy gyűlés elé vitetnek. Elhatározták, hogy az idei értekezletet okt. 31-én Nagyváradon fogják megtartani. Tárgyai lesznek: A dekanatus, előadja Garzó Gyula gyomai, Soltész János ombodi lelkész. A lelkészek jövő képesítésének követelményei, előadják Csécsi Miklós makói, Gulyás Lajos kisújszállási lelkészek. Az ünnepi szónoklat tartására Szabó János békés-bánáti esperest kérik fel. Az amerikai protestáns magyarság mozgalma. Az Egyesült-Államokban szétszórtan élő, szám tekintetében mintegy 60—70,000 re tehető, nagyobb részben kálvinista, s csak igen kis részben lutheránus magyarság szervezkedési munkálatairól veszünk örvendetes tudósítást Philadelfiából. Említettük már lapunkban az angol presbyterián egyház ama nemes tényét, hogy a new-yorki kálvinista magyarság megmentése végett messze menő áldozatok meghozatalára mutatkozott késznek e veszélyeztett helyre protestáns lelkész megnyerését illetőleg. Most újabb fordulatról adhatunk tudósítást. Nevezetesen a »Board of Home Mission in the N. S. (a ref. egyház misszió hatósága) — mely idáig is páratlan áldozatkészséggel karolta föl a kálvinista magyarság lelki ügyeit, évenként 3000 dollárt költvén e szent ügyre — legutóbbi Columbusban tartott hatósági gyűlésén a magyar lelkészek felvilágosító folyamodására egyhangúlag megszavazta a new-yorki magyar misszionáriusi állomás létesítését, s az ügy sürgős volta miatt haladéktalanul érintkezésbe lépett Moodv András budapesti skót lelkészszel, két magyar ref. misszionárius lelkész megnyerése végett. New-York és Mount- Carmel a két betöltendő állomás neve, ez utóbbi helyen a magyarok a tótokkal kezet fogva már néhány évvel ezelőtt fölépítették a templomot. Csak papot kérnek belé. A misszió nyolc évi támogatást igért, mindenik állomásnak évi 1500 frtot biztosítván. Harsányi Sándor clevelandi ref. lelkész máj. 5-én tartotta meg nagy érdeklődés mellett az első magyar ref. istentiszteletet New-Yorkban, hova ez alkalomból vidékről is számosan sereglettek egybe. Több napi ott tartózkodás után az organizálási munkákat végezte. Alig fejezte azt be, már meghívást kapott New-Yersey államba Trentonba, hogy ott hasonlóan vegye kezébe a szervezkedés nehéz munkáját, mi csakugyan meg is történt, még pedig oly lelkesedéssel, hogy a magyarság körében egy nap alatt 800 frt gyűlt össze a szent célra. A trentoni prot. angolság hittestvéri szeretete pedig valóban nemesen nyilatkozott meg. midőn Trenton város polgármestere az elhagyott prot. magyarság iránt való mély rokonszenv érzelmétől indíttatva, kijelentette, hogy ök fognak templomot venni a magyaroknak. Az angol misszió elnöke is megígérte a támogatást trentoni atyánkfiainak, s így valószínű, hogy ők is megkapják az évi 1500 frt lelkésztartási segélyt. Harsányi lelkész most az egész E.-ÁUamok területére kihatólag agitál és propagandát folytat angolok és magyarok körében, hogy mihamarabb emelkedjék ég felé a kálvinista magyar templom Trenton városában. A new-yorkiak élénken óhajtanák maguknak a sárospataki főiskola derék séniorát, Demeter Bertalant. Mount-Carmelbe olyan lelkész szükségeltetik, ki tót nyelven is képes végezni az istentiszteletet. Paphívás akadályokkal. A debreceni ev. ref. egyház nagynevű papjának, K. Tóth Mihálynak halálával megüresedett lelkészi állomás betöltése sok vitára, még több áldatlan húza-vonára ad alkalmat a kálvinisa Rómának. A presbyterium először elhatározta, hogy pályázatot hirdet az állásra. Később azonban meggondolta a dolgot és május 5-én oda módosította határozatát, hogy megpróbálja meghívás útján tölteni be az üres lelkészi állást, de egyúttal, hogy késedelem ne származzék, a pályázat útján leendő választásra szükséges intézkedéseket is tovább folytatja. Ámde a meghívás sok confusiónak és beláthatatlan zavaroknak lett kútforrása. Az történt ugyanis, hogy a presbyterium — úgy mondják az esperes tanácsára — kétharmad többséggel elhatározta, hogy Mitrovics Gyula