Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-27 / 26. szám

bizonyára Goethe gondolatait visszhangozva azt mondja: Ja wenn cler Pfarrer ein Comödiant ist. Hát kérem attól, hogy kálvinista theologus színészkedjék a mogorvaságig, karthauziságig igen sok ártatlan öröm van s én ugyan nem akarok karthauzi lenni, de a mai élvezethajhászó világban kötelességemnek tartom a szórakozások, kivált kálvinista theologusok szórakozásainak túlzásai ellen felszólalni s azt ajánlom: Ne neveljünk Comöcliant-Pfarrereket. * * A lelki szőnyeg harmadik része a »Debreceni Prot. Lap« szerkesztőjének egy megjegyzésére vonatkozik. Arról nem akarunk szólni, hogy a Szerkesztő Úr megszentelési hajszáról beszél. Ugyan hol vette észre csak a megszentelődósre vonatkozó nagy törekvést is? Talán a fővárosi lapok híreiben, kis hirdetéseiben, vagy elbeszéléseiben, a melyek közül egyik minap valami vicebirónak egy paraszt menyecskével való egészen frivol alkudozását adta elő? Vagy talán valahol ószrevehetőleg pusztul a rószegeskeclés vagy más bűn ? De hagyjuk ezt. A Szerkesztő Úr másik megjegyzése okozott nekünk különösebb aggodalmat Lapja legutóbbi számában egy helyen azt mondja, hogy ő mint világi nem igen érzi magát hivatva a belmissziói mozgalomhoz való hozzászólásra, még kevésbbé arra, hogy e mozgalmat irányítsa. De kérem csak tessék irányítani. A Szerkesztőknek irányítani kell. Kivált a »Debreceni Prot. Lap« szerkesztőjének, a ki majdnem egy millió kálvinista szellemi vezérévé választatott el s a ki annyi kiváló lelkész és tanár közt legalkalmasabbnak ítéltetett arra, hogy a tiszántúli kálvinistaság lapját szerkeszsze. Hanem úgy látszik, hogy az egyetemes papság eszméje, melyet a reformáció a pápista hierarchikus felfogás ellen szegezett, nagyon feledésbe ment Tiszántúl. Lliszen kérem a belmisszió főkérdése nem az, hogy a lelkészek folytassanak-e és mennyiben belmissziói munkát, hanem az, hogy a világiak mi módon segíthetnek az Isten országa terjesztésében a lelkészeknek. Mert a ki vette az Isten kegyelmét s hisz a megfeszített és feltámadott Krisztusban, annak joga is, kötelessége is az Isten országa terjesztésében részt venni. Itt tűnik ki különben, hogy az egész 'belmissziói mozgalom mily mérsékelt reformmozgalom. Mert hiszen az evangeliumi egyházakban a templomi igehirdetés és a sakramentomok kiosztása is a hívek joga s nem valamely kiváltságos papi rendé. A rencl kedvéért e jog lelkészekre van ruházva, de ha szükségesnek mutatkoznék, akárki is indíthatna oly reform-mozgalmat, melynek célja lenne a jelen helyzet megváltoztatasa, S a mint az utolsó zsinat a joghallgatókat hatalmazta fel a templomi igehirdetés jogának gyakori asara s a mint sok helyen a tanítók segédkeznek az úrvacsora kiosztásában, egy törvényesen választott zsinat elhatározhatná, hogy a joghallgatók tanárai is hirdethessék az igét s hogy az úrvacsora kiosztásánál a tanítókon kívül mások is segédkezzenek. E kérdésekre nézve cikkeket vagy könyveket írni azonban ma is van joga a Krisztus egyháza minden tagjának. Még e kérdésekre nézve is, a melyek felvetését én nem tartom szükségesnek, mert még mindig hiszem, hogy lelkészek ós világiak következetesebben alkalmazzák ezentúl a Krisztus evengeliumát, mint eddig tették. Ha azonban még e kérdések fejtegetéséhez is joga van a Krisztus egyháza tagjainak, látható, hogy a »Debr. Prot. Lap« szerkesztőjének a világiak jogairól táplált eddigi felfogása — mert remélem megváltoztatja — nagyon közel jár a pápista felfogáshoz. Hiszen Sir Georg Williams, grófBernstorff, Pfovanelli lovag, báró Oertzen, Raikes Róbert, Szilassy Aladár és mások pélclái mutatják, hogy a világiak egyenesen hivatva vannak belmissziói, sokszor ép vezérlő munkára. Es a tiszántúli egyházkerület által ép a belmissziói eszmék megvalósítására alkotott értekezletnek egy sereg világi tagja van! Ezek csak hozzászólhatnak azokhoz az eszmékhez, a melyek megvalósítására kiküldettek. Tehát a »Debr. Prot. Lap« szerkesztője is hozzászólhat, sőt kötelessége hozzászólani. * * * • r. i • t il . Fordulok immár Erőss Lajos püspök-ladányi lelkész úr egy megjegyzéséhez, mely szintén a »Debr. Prot. Lap« legutóbbi számában található. Tisztelt lelkósztársam azt mondja, hogy ha meggyőződnék arról, hogy ón a baptistákkal csak kacérkodom is, hát tanári állásomtól való megfosztásomat indítványozná. Hát erre először is megjegyzem, hogy én akár a baptisták meggyőződéseit fogadnám el, akár megszeretném a misére járást s így a pápistasághoz szítanék, akár megtagadnám a Jézus isteni voltát s elhinném, hogy az Isten nem mint Atya, Fiú és Szentlélek munkálkodott s pl. az »Orálló«-val azt hirdetném, hogy mindegy, akár Jézusra, akár Mohamedre, akár Conuciusra esküszünk (mellesleg mondva, az ilyen nyilatkozatok bizonyára maradandó hatást gyakorolnak majd azoknak a lelkészeknek a híveire, a kik az »Őrálló«-t terjesztik), hát higyje el, hogy én a református egyháztól állást ós fizetést nem fogadnék el. De hát tisztelt lelkésztársam miért nem lép fel azok ellen, a kik az unitáriusokhoz szítanak vagy gondnok és presbyter létükre misékre, sokszor halotti misékre járnak? Miért helyezi csak rám nézve kilátásba, hogy tanári állásomtól megfosztat, ha hűtlen leszek a református egyházhoz? Mily következetlenség! Mily