Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-27 / 26. szám

feszített és feltámadott, isteni Krisztusban hívő keresztyének egyebet sem tesznek, mint hogy oly intézkedéseket követelnek a hitetlen tanárok és a hitvallást lábbal tipró lelkészek ellen, a melyek a keresztyén szabadság szellemével meg nem férnek. De arról a bámulatos bel- ós külmissziói munkáról, a melyet a német hívő keresztyének folytatnak s a mely munkának folytatására élő hit kell, édes keveset olvasunk dr. Szlávik szemléiben. Pedig neki is hasznára válnék, ha tanulmányozná azt a nagyszerű jelenséget, hogy igazi külmissziói munkával csak a hívő, az isteni Krisztusban hívő keresztyének foglalkoznak, a Krisztus evangelioma terjesztésére hatalmas társulatokat szerveznek, e célra óriási összegeket áldoznak, mert azt, hogy bizonyos keresztyén jelszavak alatt a hitetlen vagy halványhitű, nem az isteni Krisztusban hívők Japánban, egy európai culturával át meg áthatott országban, (mert az emberevőket a feltámadott Krisztusban hívőknek hagyják) a keresztyének által tört uton egy csomó hypothesist terjesztenek, azt csak nem nevezhetjük külmissziói munkának. Miért, hogy e társaságok működéséről, szervezetéről, az általok elért sikerekről^ az általok alapított iskolákról, kórházakról, az újkori martyrok százairól, soha, de soha beható jelentést dr. Szlávik szemléiben még nem olvashattunk ? Vagy ott van pl. a bielefeldi óriási diakonissza-ház, meg a nyavalyatörősök számára emelt házak egész serege. Azt hiszem dr. Szlávik német szemléiben soha egy árva szó sem volt arról, hogy ezeknek az a Bodelschwingh az éltető lelke, a kit dr. Szlávik a múltkor azzal a gúnyolódó szóval illetett: Altér schützt vor Thorheit nicht, a ki miniszterfiú létére a Krisztus iránti szerelmétől indítva lelkész lett, a ki minket magyarokat igazán melegen szeret s a ki már egyáltalán nem tartozik azok közé az orthodoxok közé, a kik a theol. tudományokat láncra akarják verni s a kit dr. Szláviknak külön kellett volna választania a theol. tudomány szabadsága elleneitől. Úgy látszik azonban dr. Szlávik nem tudja, hogy Bodelschwingh az evangeliomi egyházat egyáltalán szabaddá akarja tenni az államtól (a mi talán csak nem orthodox elfogultság) s az ő szabad theol. facultásával az utat akarja egyengetni ahhoz a szerencsés állapothoz, melyben az evangeliomi egyházak lelkészeit és tanárait nem miniszter urak és miniszteri tanácsos urak helyezgetik ide-oda. Vagy eltekintve Bodelschwingh nagyszerű munkájától, dr. Szlávik szemléiben soha egy sort sem olvastunk arról a hatalmas társaságról, mely 8—10 evangeliomi szellemű újságot terjeszt hetenként ezer meg ezer példányban s a felforgatók, istentagadók, hitetlenség és erkölcstelenség ellen bámulatos harcot folytat. Viszont nem hallottunk soha arról sem dr. Szláviktól csak egy szót sem, hogy az a dörmögő és sok tekintetben kifogásolható Stöcker ezer meg ezer prédikációt terjeszt el azok körében, a kiknek nem igen van alkalmuk templomba menni s hogy Berlinben azt a nagyfontosságú városi missziót kezde mónyezte, fejlesztette, mely által felbátorítva, ma már Németország nagyobb városaiban ezer meg ezer munkás férfi és nő munkálkodik az elhagyatottak, elzüllöttek keresztyénné tételében s hogy ez áldásos Stadtmissiók (melyeknek intézetei, Vereinshausai, Ilerbergejei stb. az élő hit bizonyságai) következtében évről-évre emelkedik az egyház által megáldolt házasságra lépők és a megkereszteltek száma. (Hejh, pedig ezeket a dolgokat de jó volna alaposan tudni ma min-1 den prot. magyar lelkésznek is). Ila mindezeket a dolgokat (ós még hát másokat, mert mindent most fel nem sorolhatok) dr. Szlávik tanulmányozná s azokról beható jelentést közölne : akkor egyfelől ő is meggyőződnék arról, hogy a hívő, az isteni Krisztusban hívő keresztyénekben is van ugyan gyarlóság elég, de hogy másfelől nem lehet csodálkozni, ha néha hevesebben és türelmetlenebbül lépnek fel közülök némelyek. Némelyek, mert hiszen e derék, buzgó hívők százezrei teljes türelemmel s Istenben való buzgósággal tűrik az arculcsapásokat és dolgoznak tovább. A hevesebb véralkatuak a kik, közé úgy látszik Köbeit is tartozik (azért mondom, hogy úgy látszik, mert nem ismerem) a mikor a harc hevében a bűn és hitetlenség ezerféle nemei ellen küzdve vastag gúny, vastag hitetlenség alakjában kapják vágásul azt a mit Grafeék, Benderók, meg Wellhausenék finom és kellemes tudománykép árulnak: bizony nem csoda, ha Krisztushoz hű tanárok után sóvárognak. S a mikor látják, hogy Jézus isteni vagy emberi voltáról való meggyőződésen forclul meg minden, a mikor látják, hogy egész más, az igaz keresztyén értelemtől eltérő furfangos magyarázattal hirdetnek a Krisztusról sok mindent, (hogy ő megváltó, hogy ő feltámadt, hogy ő Isten Fia) azok is a kik voltakép nem hisznek a Krisztusról egyebet mint azt, hogy ő egy derék, okos zsidó rabbi volt, a ki valahol igen tisztességes valláserkölcsi tudatot szerzett magának s a Golgothán bevégezte földi pályafutását: hát nem csoda, ha a teljesen szabatos kifejezés helyett: Atya, Fiú ós Szentlélek teljes szent Háromság, egy Örök Úr Isten, azt mondják : a Jézus Isten. Utóvégre is ez tiltakozás azok ellen, a kik a Jézust szép kegyes szavakkal isteni dicsőségétől meg akarják fosztani. Es nincs könnyebb, mint e tételnek a János ev. 17. r. 3. versével való összeegyeztetése. Valóban dr. Szlávik Mátyás kérdése egy kicsit könnyelmű